A víz világnapja

HULLÓ

“Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy."(Saint-Exupéry)

Csónakunk hangtalanul siklott  a márciusi  nádas tépett bugái között. Gyász honolt a tó felett. Lakói nagyrésze elpusztult, úszó tetemek ezrei borították a partokat. A magasban nagytestű dögevők köröztek, lidérces kacajukból ítélve a sekély déli öblökben már hozzá is láttak a lakomához. Hoszúra nyúlt a tél. Havazott, majd jött az enyhülés, hogy azután újra támadhasson a kegyetlen északi fergeteg. Diákjaimmal kivonultunk a jégre, próbálkoztunk léket vágni, de nem nagy sikerrel.  Mire eggyel elkészültünk már csuromvizes lett az osztály. Körülöttünk láncfűrészek recsegtek, nekik könnyebben ment, de másnap kezdhették elölről, mert az éjszaka a nyílások sorra befagytak. 

A szakemberek szerint a vízfelület egyharmadát kellett volna felszabadítani, hogy a keletkező mérgező gázok ne okozzanak kárt a halállományban.

Nem sikerült, így pontosan 30 évvel ezelőtt, 1987-ben bekövettkezett a végzetes tragédia. 

Becslések szerint mintegy 30 vagon hal pusztult el azon a télen, a mérgezés okai pedig a felgyülemlett szerves üledékben keletkezett toxikus gázok, az ammónia és a kénhidrogén voltak. 

A Ludasi-tó azóta sem heverete ki a katasztrófát.

Gyorsan szaporodó agressziv jövevények foglalták el a megüresedett életteret. Teljesen kipusztult a harcsa, a süllő és a széles kárász, nyomokban maradt ponty, compó és bodorka. Helyüket jövevények: ezüstkárász, kínai razbóra, napkárász, törpeharcsa foglalta el. A szerves iszap a tóba érkező szennyvizek hatására keletkezett, mely idővel anoxiás állapotú élettelen réteggé alakult, teljesen kitöltve a kiédesedett szikes mocsár agyagos medrét.   

 Ha nincs tiszta víz, akkor nincs víz. Ha nincs víz, nincs élet. Ilyen egyszerű ez. Éppen ezért 2017-ben a világnap szlogenje a „Szennyvizek? Tiszta vizet!”  

Szerbiában a szennyvizek csupán 5%-át tisztítják. Vajon hova kerül a maradék 95%? Folyókba, patakokba, tavakba, de legtöbbjük a talajba.

Hazánkban túl kevés a környezetet érintő beruházás. Való igaz, hogy ezek nem profitorientált, munkahelyteremtő fejlesztések, de nélkülük már nem beszélhetünk környezettudatos társadalomról. 

Akkora a lemaradásunk, hogy csak kapkodjuk a fejünket, nem tudjuk  mihez kezdjünk előbb, pedig a vízügyi fejlesztések és a vízkészletek védelme egy- egy régió stabilitásának és gadasági fejlődésének előfeltétele. A vízgazdálkodást a természetes vízgyűjtőterületek és nem politikai, illetve adminisztratív határok keretében lehet csak megvalósítani,  ezért mint közös forrás védelme nemzetközi együttműködést tesz szükségessé.

A Föld vízkészletének mindössze 3%-a édes víz, és csak csekély – 0,3%-a – alkalmas emberi fogyasztásra!     

Az ENSZ adatai szerint, naponta egy fő ellátására biztosított vízmennyiség pl. Uganda  esetében 10 L /fő/nap,  Los Angelesben pedig 400L/fő/nap.  

Nem négyszer, nem tízszer, negyvenszer többre van szüksége nap mint nap, a nyugati világ népének.

Megértem, mert csupán egyetlen hamburger létrehozásához  11.000 litert használunk fel.

Egy könybemutató során kedves barátom egy Jerikói rózsával lepte meg a közönséget. Húsvét közeledtén a feltámadás, és a víz kapcsolatát szimbolizálva ily módon.

A száraz, élettelennek  tűnő növényt egy ismerőse hozta a Egyitomból  a Nílus partjáról. 

Ez a különleges sivatagi lény, amikor vízzel érintkezik,  összegömbölyödött állapotából szó szerint feléled (latin neve  Anastatica a  görög  feltámadás szóból ered), zsenge hajtásai  kitárulnak,  termései felnyílnak és a magvai a homokba mosódnak.  

Beszélgetőtársam vizet készített, poharakat és a tányérkán ott várakozott (mint a sivatagban szokott) a Jerikói rózsa.

A kísérletről én persze mit sem tudtam, ellenben egészen elérzékenyültem figyelmességén.  Korábbi  szokásától eltérően még vízről is gondoskodott, ha netán a sok beszédtől kiszáradna a torkom – töprengtem értetlenül. Azért, bevallom, jól jólesett  a jószándékú  a törődés – van ez így – gondoltam,  idővel  változnak az emberek,  de mivel  öregszem, lehet hogy már jobban figyelnek rám az emberek, és nem kell tovább mindent magam intéznem (meglepem magam-magam alapon mint születésnapján a költő).  Kortyolgattam is bátram, direkt élveztemíztelen zamatát és nem  vettem  észre társam rosszalló tekintetét.

Ő pedig nem szólt, hallgatott és némám szembesült a ténnyel, hogy a kísérlethez szükséges  víz elfogyott. A készlet kiürült,  és az adott szituációban, diszkréten már nem volt pótolható. Nem volt más választása, mivel titkon dédelgetett poénját  akaratom ellenére, oly konokul lelőttem, kiment és a csapról újratöltötte poharát. Könnyű volt neki, mert volt honnan.  

A Föld édesvízkészletei nem kimeríthetetlenek.  A ivóvíz hiánycikké vált és a Föld egyes térségeiben hamarosan átveheti a kőolaj szerepét, mint a legfőbb konfliktusok forrása.

 Hogy folyékony víz található bolygónkon, maga a természet csodája, melynek párjára még nem akadtunk rá a végtelen univerzum egyetlen ismert  égitestén sem.  

Ezért  legalább ezen a napon a vízben ne csak egy közönséges folyadékot lássunk, ami csupán teljesít és igényeket elégít ki. Lássuk meg benne az égi áldást, forduljunk felé alázattal és köszönettel, hogy nekünk még megadatott  megismerni és tapasztalni éltető erejét.      

     

              

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon