Sárga keramitkockák, hó, VS gyalogosok

HULLÓ

Végre esik.  Mint ahogy a cikázó hópehely, mielőtt a földre huppan egy pillanatra megtorpan, lebeg, majd bukfencet hányva újra a magasba lendül, nekünk is meg kéne állnunk egy pillanatra, elcsendesülni némán, mint a hófödte határ, csak lenni szendergőn.  A fehér ünnepnapok arra valók, hogy higgyünk az illúzióban, a tiszta tájban, a szánkózó kacajban, az otthonok melegében.  Kóborolni támad kedvünk, céltalanul szélengeni a város kihalt utcáin, ahol a múlt árnyai suhannak és lépten-nyomon a szinbádi utazások emlékeibe botlunk. 

De vigyázat, megállj, mivel az illúzió csupán érzéki csalódást jelent, egy veszélyekkel teli világban luxus csak úgy céltalanul bolyongani, Szabadka patyolattiszta (de csak míg tart az illúzió) hófödte közterein, sétányain, mert a hópaplan alatt csapdák várják áldozataikat, a hóesés látványától romantikusan naiv lelkiállapotú, mit sem sejtő járókelőket. 

Nos, rengeteg csapda létezik, számukat még becsülni sem tudjuk, de megérne egy aprócska kutatást.  Általános jellemzőik a kiszámíthatatlanság és az álcázás, függetlenül attól, hogy a legforgalmasabb helyeken vannak elhelyezve. A sétálóutcák, a parkolók és a kerékpáutak szegélyén található csapdák a leghatékonyabbak. Tervezőik minden bizonnyal arra is gondoltak, hogy még akkor se tudjuk kikerülni őket, ha már tudatosult bennünk a veszély. 

Rejtőző színük nincs, sőt a riasztásra utaló sárga mintázatuk azt az illúziót keltheti, hogy tulajdonképpen azért rakták velük tele a várost, hogy folyamatosan éberek maradhassunk,  nézzünk a lábunk elé és a kerekek alá, illetve gyakoroljuk az aritmetikát, számoljuk pontosan lépteinket, mert a Korzón haladva, hála a derék városépítőknek, akik mérnöki pontossággal fektetették le a csapda sávoat, és némi odafigyeléssel,  no persze sok-sok szerencsével, akár át is evickélhetünk a Jadrantól a Városházáig.

Hóesésben ez persze vakmerő és szinte teljesen lehetetlen vállalkozás. Vidékről érkezőknek, netántán külföldi vendégeinknek nem is ajánlom, mert a tündöklő jégkristályok bizalommal és biztonsággal kecsegtetnek ugyan, de az alattuk lapuló téglák ekkor a legaktívabbak. Igen a sárga keramittéglákról van szó, melyeket csodás szilárdságuk ellenére kénytelenek voltak száműzni településeink járdáiról, utcáiról, tereiről, egyetlen tulajdonságuk miatt, mert esőben, hóban, jegesedés idején életveszélyesen csúsztak.  

Akkor kérdem én, a 1980-as arany években a belváros felújításának idején, miért rakták őket újra szét, elsősorban azokra a forgalmas sétálóutcákra, ahol mindennél fontosabb a biztonságos közlekedés.

Furcsának találom, hogy a tanult szakemberek nem ismerték, ahogy mifelénk hívták, a sárgakő negatív tulajdonságát, és hogy ne tudták volna az okát, miért cserélték le a közutakról a keramitot mind az utolsó kockáig.  

Miért nem őriztek meg egy darabkát, a boldog békeidők emlékeként a védett belváros egy csendes utcájában, ahol nem zavart volna senkit sem. Nem tudom hányan szenvedtek balesetet miattuk, gyermekek és nyugdíjasok, de hogy sokan emelhetnének panaszt, abban biztos vagyok. Hogy mit lehetne tenni a télen is biztonságos városunk érdekében, nehéz kérdés, de annyi bizonyos, hogy ideje lenne beismerni tévedéseinket és helyrehozni a több évtizedes mulasztást és lecserélni végre a sárga keremitkockákat egy korszerűbb, biztonságosabb  burkolatra.                            

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek