Madarak a pácban

Évente mintegy 25 milló énekesmadár megy a levesbe világszerte

HULLÓ

Nagy fogás volt. 

Tégla lehetett a dologban, mert a papírokkal minden rendben volt, a vámosok akkoriban  a kanáris  rakományokkal  nem foglalkoztak,  a téma  nem  érintette őket  érzékenyen.

Zebra- vagy  rizspinty, kardinális vagy kakadu, fülemüle vagy zsezse, ki tudná felismerni valamennyit? Madár, madár, a lényeg,  hogy a  papír rendben legyen róluk.  Hobbiklubok és egyéb lila  gitt egyletek  pecsétjével ellátott igazolólevelek  készültek seperc alatt,  amire és amennyire éppen kellett.  

Dívott az üzlet, a nyugati piac mindent elnyel. 

Dőlt a zsé, mindenkinek jutott belőle.

Kereskedelem határok nélkül, szólhatna egy mai IPA projekt, pedig az Unióról a vasfüggöny takarásában nem is  álmodozott senki sem.

A Palicsi Állatkertben helyezték  el  a lefoglalt  szállítmányt,  mert fennállt a gyanú,  hogy kanárik helyett védett  vadmadarakat  próbáltak kicsempészni az országból.  

A mentőhely legnagyobb  szobája zsúfolásig megtelt.

A vidékünköl  telelő szinte összes magevő  énekest felismertem a riadt sokadalomban.

Tengelicék, zöldikék, csízek, kenderikék,  erdei- és téli pintyek voltak többségben, de  egy-egy süvöltő, nádi- és citromsármány is  cikázott közöttük. 

Mintegy 300 példány azonosítottunk. 

Vajdaságban nagy  hagyománya volt (van) a madárkereskedelemnek.  Szabadkáról indultak a rakományok, sokáig nyilvános madárpiac is működött,  ahol  a vadmadarak mellett madárfogó eszközöket is árusítottak: csapókat, kandlikat, lépet és finom szövésű vagyont érő japán hálókat.  Fiatal melósok a gányósorról, tanyasi suhancok  és ravasz városi kupecok csereberélték portékájukat a jó hívókat, a hat táblás stiglinceket.

Pontosan harminc évvel ezelőtt  történt  az első feljelentés. 

Nem tudtam  tovább féken tartani a fiúkat.  Magánakciókat kezdeményeztek.  Figyelték, lesték a madarászokat, kiengedték  csalimadaraikat ellopták, hálóikat kezdett komolyra fordulni a dolog. Minden kamasznak hiányoznak a Pál utca eseményei.  Igazságtételt követeltek akár erőszak árán  is.  1987  január egy  dermesztő reggelén szinte fájt a hideg,  még lélegzetvételkor is. A gazosban nagy volt a madármozgás.  Karvalyok és réti héják riogatták a táplálkozó sereget, olykor lecsaptak, néhány vércseppet és könnyű  pihét hagyva maguk után.  Napraforgó szárra  voltak kitűzve a lépespálcák, mellettük a hívó rendületlenül,  szinte boldogan fújta énekét, a kívülállónak úgy tűnt, mintha valami haszna származna társai elfogásából. 

A fiúk nekiiramodtak, törtek-zúztak,  ami  csak útjukba akadt.  Egyikük nyitogatta a ketreceket,  szabadította a cseppnyi rabokat, másikuk a hálókat tépte. 

No, akkor telt be a pohár, a rapsicok is előugrottak, a  dulakodás elfajult,  míg végül balta villant és vörösre festette a friss havat. 

Véget ért a harc, bírósági ügy lett belőle. Idővel, szerencsére, a sebek is begyógyultak, de  a zorkai csata sok mindent megváltoztatott.

Híre ment, a hatóság lépett,  megszűnt a piac, legalábbis legális formájában.  A nagy biznisz azonban maradt, továbbra is működik.  Nemrég olvasom a hírt, lefüleltek  egy bűnbandát a szerb-horvát határon. Labinba szállítottak, ahonnan az orvgazdák Olaszországba  jutatták volna a több mint háromezer mélyhűtött madártetemet.  A természetkárosítók ellen küzdő hatóságok becslése szerint a madarakkal való illegális kereskedelemben kb. 3-4 ezer orvvadász érdekelt  és tevékenységük évente 15 millió euró  forgalmat jelent.

 Évente mintegy 25 milló  énekesmadár megy a levesbe világszerte.           

Dél-Európában szinte kultikus hagymánya van a vándormadarak befogásának és fogyasztásának.  

Az itáliai villák gyönyörű kertjei,  a rokolák (roccolo) valójában csapdák,  melyek a fáradt északi vándorokat édesgetik magukhoz, örökre, utolsó harapásra.  Felsorolni   (még elképzelni) is  sok  elkészítésük módját. 

Valami  elképesztő  lelki állapot  kellhet  ahhoz, hogy valaki jó ízűt egyen a pacsirtanyelvből készült, pirítósra kent pástétomból.  

Hasonló a helyzet Észak-Afrikában is, ahol a Földközi tengert átrepülő elcsigázott fürjeket ezernyi függönyháló várja. 

Még az oázisok pálmafa ligeteiben sincsenek biztonságban a tollas átutazók. 

A sivatag büszke, deres hajú urai várják őket, különös áhítattal, mert sokuktól  lanyhuló férfiasságuk  bátorítására  remélnek gyógyírt.  

Még szerencse, hogy a gyógyszeripar időben lépett és a piacra dobta a Viagrát (és hasonló hatású társait), így a romokban heverő, kudarcot kudarcra halmozó  házasságok és az unatkozó háremhölgyek ,,megsegítése" mellett  korunk egyik  legnagyobb természetvédelmi cselekedetét  hajtották végre, hiszen igen népszerű  termékükkel megmentették  a korábban  nagyszerű hatásúnak   bizonyult  sárgarigót  a  teljes kipusztulástól.    

 

   

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon