Ki a tanteremből nap

HULLÓ

Ha hiányzik belőlünk a motiváció, akkor a júniusi Ki a tanteremből nap remek alkalmat ad a belső akadályok leküzdésére.

A madarak bepakoltak.  Hibáztam, nem figyeltem rájuk, pedig már napok óta ott billegtek a gangban. Mentségemre legyen, meszelés után ki kellett szellőztetni a szobákat, az éber rozsdafarkú pedig csak erre várt. Besurrant a nyitott ajtón át és egy pillanat alatt meghozta döntését.  Két nap alatt elkészítette időszakos otthonát, melyet a mestergerendára rejtett. Az, hogy rejtett, némi túlzás, mert ahogy a szobába léptem azonnal feltűnt a szétszórt fészekanyag: fűszál, tollpihe, nyárfagyapot.

Mi legyen?  

Amíg tanakodtam, múltak a napok és ripp-ropp négy hófehér tojás került a fészekbe. A tojó pedig nem tágított, nem zavarta a nagy sürgés forgás, zsivaj, lárma. Konokul ült és melengette kicsinyeit.

Miért ez a tisztaszoba, amikor tele van piszokkal? – érdeklődött egy vidéki iskola szemfüles nebulója teljesen jogosan, hiszen a négy csöppség egyre többet követelt, a szülők alig győzték hordani a sokféle eleséget.  

Igen, kissé kellemetlen a dolog – magyarázkodtam – de az az igazság, hogy albérlők költöztek a házba. Azt, hogy nem szobatiszták, láthatjátok magatok is. Ott ni, a fejetek felett a fészek, amelyből a négy éhes fióka feje kandikál.

Többé már nem volt érdekes a szoba díszes berendezése, csak a madarakat figyelték és a bosszankodó szülőket, akik hol az ajtón, hol az ablakon lestek befele.

Csakhogy most már elég, belefáradtam, meguntam a takarítást, nézni a sok piszkot. Nincs ez rendben, behordják a piszkot nap mint nap, letojják a petróleumlámpát, az abroszt, a hófehér ágyhuzatot. Vége, eddig tartott, holnaptól becsukom az ajtót. Keressenek máshol maguknak lakást ezek a vadállatok.  

Megfagyott a levegő, az osztály döbbenten, értetlenül figyelt és nem mozdult.

Mi lesz a fiókákkal, éhen pusztulnak – suttogta kérdően egyikük – meg ezek nem is vadállatok, csak apró madarak.

Nem érdekel, meghoztam a döntést, legalább megtanulják, hogy máskor hova építsék fészküket. – válaszoltam élesen.

A gyerek szemében gyűlölet szikrája gyúlt, néhány könnycsepp is előbújt, de a szobából nem tágítottak.

No jó, akkor mi legyen, szerintetek mi a megoldás?

Hagyja nyitva az ajtót, mi pedig feltakarítunk.

És röpült az osztály, ragyogó arccal hozták a seprűt, a vödröt, a felmosót, pakoltak, sikáltak, fényezték a lámpa sokat látott cilinderét. Búcsúzáskor egy kislány még a buszból is visszakiáltott

Nehogy becsukja!

Dehogy csukom, dehogy csukom! - válaszoltam. Igazából nem is volt szándékomban, csakhogy ők ezt nem tudhatták. Kizárólag a kirándulás örömét és maradandó élményét volt szándékom fokozni egy adott valós helyzet, konfliktus és probléma megoldásával.            

2012-ben, londoni tanárok egy csoportja kezdeményezte Ki a tanteremből napot, amelynek neve jól tükrözi a világos és tiszta célt: elérni, hogy a tantermek megüresedjenek.

Rávenni a tanárokat, hogy ezen a napon a diákokkal legalább egy tanórát az iskolán kívül töltsenek el. Mindezt a szabadtéri oktatás népszerűsítése érdekében, ami feltehetően a világ legboldogítóbb oktatási formája. 

A Ki a tanteremből nap lehetőséget ad a falak áttörésére. Kint a szabadban minden diák ki tud lépni szűk kis fiókjából, a tanár pedig kivételes lehetőséget kap arra, hogy más szemmel nézzen diákjaira.  Adjunk a gyermekeknek teret a cselekvésre, lepjenek meg minket! Kommunikáljunk velük másképp, mint az iskolában, oktatás helyett egyszerűen beszélgessünk. Arról, ami őket érdekli, az aktualitásokról, amiről az interneten olvasnak. Szervezzünk vitát a klímaváltozásról, a magas fűben üldögélve, pedig vizsgáljuk meg a tó kémiai összetételét, vagy egyszerűen futkározzunk és ezen a napon érezzük jól magunkat. 

A túlbonyolított és drága osztálykirándulások helyett elég lenne csak egy kerékpártúra, vagy egy séta a parkban, mely emlékeztet rá, milyen fontos a természet méltatása és bölcsességeinek kiaknázása. Elvileg apróság, közönséges, de nem mindennapi biztatás ez az osztályterem elhagyására, és kiderült, hogy ez az egyszerű ötlet, a természethez való közelség ünneplése fontos lépés lehet a beidegződések megtörésében.  

A természet tanít, aktivizál, serkenti a képzelőerőt, meghat és elbűvöl. Kár, hogy csak olyan ritkán élünk azzal, amit számunkra kínál! 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon