Hetven éves a Palicsi Állatkert

HULLÓ

A fekete gólya félénk madár. Nagy kiterjedésű háborítatlan erdőségek lakója, ahol a matuzsálem korú faóriások koronájába építi fészkét. Ritkán kerül szem elé, ezért keltett nagy feltűnést, amikor egészen váratlanul, egyszer csak megjelent a szomszédház tetején.

Fiatal madár volt, tapasztalatlan, de akár kíváncsi természetű is lehetett és feltette magának a kérdést, vajon mi történhetett fehér rokonaival, aki évszázadokkal ezelőtt beköltöztek az emberek településeire, de az utóbbi években mind ritkábban találkozik velük. Esetleg Afrikában télvíz idején. Békésen tollászkodott és nem zavarta az udvar zajos sokasága. Csudájára jártak az emberek, mint annak idején a palicsi állatkertben, amikor a kifutók kedvencei voltak.

A fekete gólyáról Koszta Medakovity (Kosta Medaković) a Palicsi Állatkert első, alapító igazgatója jut eszembe.

Rengeteg történetet mesélt ezekről a ritka madarakról és persze a kezdetekről.

A szomszédságban lakott, gyakran nála feledkeztem egész délután és nézegettem a fényképgyűjteményét, újságkivágásait.

A Palicsi Állatkert hetven évvel ezelőtt, 1949 őszén nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

A hivatalos megnyitót azonban, a nagy szocialista munkásünnep tiszteletére, csak 1950. május elsején tartották meg. 

Jugoszlávia sorrendben ötödik állatkertje volt a palicsi, de a háború utáni szocialista ország első ilyen jellegű intézménye. Nagy volt a csinnadratta. Még a különleges Tallián féle gyűjteményt is átpakolták Nagybecskerekről, és a mai igazgatóság épületében nagyszerű érzékkel vadászati múzeumot alakítottak ki. 

Néhány kifutóban még ma is láthatók eredeti trófea alátétek, persze csupaszon. Némelyiken még kifakult feliratok utalnak az afrikai szavannák egykori lakóira. Az egzotikus, távoli kontinensek állatai mellett sok hazai fajt is bemutattak.

A szorgos beszállítóknak köszönve, akik jól ismerték a környék értékes, pontosabban értékesíthető vadjait és jó pénzért szívesen közreműködtek, így mindig volt elegendő kiállítható állat.

A fekete gólyákat és a rétisasokat a határsávban található Kőriserdőben gyűjtötték, pontosabban még fióka korukban vették ki őket a fészekből. Hetven éve még valódi láperdőről beszélhettünk, tavakról mocsarakról, lápokról melyeket a bővizű Körös ér táplált. Azóta eltűnt a víz, vele együtt a madarak is. 1953-ban költöttek utoljára.

Az állatkert dinamikusan fejlődött, a vele kapcsolatos történetekkel szívesen foglalkozott a sajtó. Még én is emlékszem az elszökött óriáskígyóra, a kockás pitonra, ami napokon át rettegésben tartotta a nyaralókat, vagy a nemzetközi úton elütött kengurukra és a közeli gyümölcsösökben dorbézoló majmokra.

 A szomorú események is helyet kaptak a lapokban akár a gyászjelentések. Elbúcsúztunk az elefánttól, a zsiráftól a csimpánztól, de együtt örültünk amikor a vadaspark lakói sikeresen szaporodtak. A legnagyobb érdeklődést mégis a jegesmedve bocs születése keltette, szinte világszenzációnak számított, mert ezek az északi állatok nem, vagy csak nagyon ritkán szaporodnak fogságban. Volt idő, amikor komoly oktató és nevelő munka folyt a Palicsi Állatkertben, a zoopedagógiai foglalkozásokon rengeteg tanuló vehetett részt.

Amikor létrehozták a befogadóközpontot, ahol sérült, beteg, fiatal vagy elkobzott állatokat mentettek meg, jelentős állami támogatásban részesülhetett.  Jelenleg káder és pénzhiánnyal küszködik, mint minden művelődési intézmény Szerbiában. 

A jövőt mindenképp, a turisztikai, a szórakoztató és rekreatív programok mellett, a környezeti nevelés és a természetvédelmi projektek jelenthetik, melyekben egy-egy veszélyeztetett, a kihalás peremére sodródott őshonos állatfaj szaporításának és visszatelepítésének feladatait láthatnák el. Erre már most is nagy szükség van, de ahogy a dolgok alakulnak, a jövőben, a segítségre szorulók listája egyre csak bővülni fog.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon