Fecskepalota

HULLÓ

A Madarak és Fák Napja  több mint száz éves hagyomány Magyarországon, melyet minden év május 10-én ünneplnek. A hagyomány célja, hogy felhívja a társadalom, különösen az ifjúság figyelmét az őket körülvevő élővilágra és a természetvédelem fontosságára. Az első Madarak és Fák napját a kor neves ornitológusa, Chernel István szervezte 1902-ben. Bár több mint száz év telt el, a természetvédelem fontossága azóta soksorosan fokozódott. Eljött az ideje hogy a riogatások helyett pozitiv követendő példákkal buzditsuk az embereket a környezettudatos életmód elfogadására.

Klebersberg Kuno 1931-es, időnként szinte irodalmi igényességgel fogalmazott rendeletéből kiderül, hogy az intézmény az amerikai Madarak napja (Birds day) és a Fák napja (Arbor day) alapján született meg.

Ezen a napon a tanító hagyományosan “szép, emelkedett és beható előadást tart a madarak életéről, a természet háztartásban való jelentőségéről, az ember gazdaságaiban, de lelkületében játszott szerepéről is”.

A fákkal kapcsolatban az oktató “a fák jelentőségét fejtegeti”, a lényeg azonban az, hogy minden gyermek ültessen egy fát, mely fa ,,azután magával a gyermekkel növekszik, és így a gyermek lényéhez fűződik”.

Az apró pihetollakkal borított lábacskákat nehéz kibogozni a selyemfonalak fogságából.. Nagy szerencse érte a madárgyűrűző tábor lakóit. Molnárfecske akadt a függönyhálóba. Évek, évtizedek telnek el, mígnem egy-egy  óvatlan mozdulat vagy a zuhanórepülés következtében a fecske későn veszi észre a nádasban rejtett csapdát és belegabajodik. Eltérően rokonaitól, a füsti-  és a parti fecskétől, amelyek a nádasokban töltik az éjszakát, a molnárfecskék pedig ki tudja hol, mert erre a kérdésre a tudomány még eddig  nem adott kielégítő választ.

Feltételezzük, hogy nagy magasságokban, ahol szinte légies könnyedséggel, szárnyukat alig mozdítva alszanak. Akár az angyalok. Hajdan hegylakók voltak, ahol a merdek sziklafalakra ragasztották agyagos sárból készült gömb alakú fészkeiket. Az emberi települések magas épületei, elsősorban a tornácok, nagymértékben hasonlítottak eredeti élőhelyük szerkezetéhez, ezért rövid idő alatt városlakókka váltak. Lett is ebből bonyodalom, mert sokakat zavartak a balkonon hangoskodó apróságok, nem beszélve a sárról, tollakról és az ürülék cseppekről, ezért visszakergettük őket a vadonba.

Kizárólag repülő rovarokkal táplálkoznak de az embert a fecskék mellett a szúnyogok, legyek és muslincák is zavarják, őket is lemérgezték. Szokszor, alaposan, kíméletlenül. Így aztán fészkelési lehetőség és táplálék fogytán a molnárfecskék elhagytak minket.

Nem is oly rég csivitelésüktől még hangosak voltak a panelházak zegzugos sziklafolyosói, ott cikáztak felettünk naphosszat, szárnyalásuk a boldog gyermekszemekben tükröződött. Jelenlétük az élet örömének melegét sugározta. Most csend honol a falak között, és a nyomasztó némaságot még a gépkocsik robaja sem tudja oldani.

Távol a várostól, egy apró falucska szélen felépült egy palota. A fecskepalota.  Négy tonyával kérkedik a napnak, ablakait egész évben szélesre tárva várja a távoli Afrikából érkező tollas lakóit.

A fáradt vándorok, szinte napra  pontosan érkeznek és azonnal megvizsgálják tavalyi fészkeiket. Nem aggódnak jó emberek lakják a palotát, nem tesznek kárt semmiben.

Az egy-egy vihar okozta sérüléseket azonnal befoltozzák. Csak minden év májusában ereszkednek le, de  csupán néhány napra, míg tojásaikat melengetik és háromszáz nap röpülés után szárnyuk végre megpihenhet.  

A madarak és fák napján a közeli lurkóház lakói minden évben felkeresik a fecskepalotát, a környék utolsó  molnárfecse telepét, melynek sorsa bizonytalan. A jelenlegi tulajok jószivű emberek, szeretik a madarakat,de  mi lesz utánuk, vajon az épület fenn tud-e maradni kizálólag a fecskék oltalmában. Kötve hiszem. A megoldás abban rejlik, hogy ma már másként látjuk a dolgokat. Nem bántalmazzuk  a természet lakóit, a fecskéket sem, nagy-nagy igyekezettek menteni próbéljuk a fennmaradt állományokat. Sok helyütt  mesterséges partszakaszokat, odukat  helyeznek ki, csakhogy újra halljuk  legkedvesebb madaraink pajkosan csilingelő énekét. A helyzet mindinkább  aggasztó,  ezért csak  reménykedhetünk abban, hogy már nem túl késő mindehhez.

  Bizakodásunk mellett tennünk is kell ahhoz, hogy  unokáinknak is láthassák mindazt, amiben nekünk  részünk volt.

Cselekednünk, mint ahogy a fecskepalota gondnokai teszik önzetlenük, emberségből, szeretetből.       

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek