Disputa

HULLÓ

Fekete felhő gomolygott a tó felett.

Olykor belesimult a rezesedő nádasba, aztán hirtelen felemelkedett, elvékonyodott, majd az égnek tört, és amorf alakját  folyton változtatva örvénylett fáradhatatlanul.  Olykor sötét gömbé sűrűsödött és lüktetett mint egy élő organizmus, aztán hirtelen eltűnt a látóhatárról, majd nagy robajjal újra megjelent és  végtelen nyolcasokat írva órákon át kavargott.

Seregélyek voltak. Északról érkezett vándorok.

Vonulásuk során több ezres csapatokba verődnek, égi bemutatójukat  pazar természeti jelenségeként csodálhatjuk. Megjelenésük azonban riadalmat kelt a gazdák körében, mert óriási károkat okozhatnak a tavaszi gyümölcsösökben, ősszel  a szőlőskertekben.

Nem volt ez mindig igy.

Eredetileg  az alacsony füvű réteken a legelő jószágot követve táplálkoztak. Elsősorban rovarokat zsákmányoltak, de hiányukban rákaptak az energiában gazdag gyümölcsök fogyasztására. Eltűntek a füves puszták, gyakorlatilag megszűnt a külterjes állattartás, mondhatjuk, mi magunk uszítottuk szőlőskertjeinkre az éhező csapatokat.

Arról olvasunk, hogy Dél-Amerikában felégetik az őserdőt, és ezt mélységesen elitéljük, mert aggódunk, hogy a fák eltűnése kihatással lehet a Föld egészére, de hogy feltörjük, beszántjuk saját legelőinket, füves térségeinket, melyek egykor szerves részei voltak a síksági emberek hagyományos életének, arról senki sem beszél - hangzott el a Muzslyai pásztor napokon. 

Globális és lokális, ez volt a témája az október 21-én a Földünkért világnap kapcsán szervezett beszélgetésnek, vitának, disputának a Kerülj Be ifjúsági közösségi térben Szabadkán. Már hosszú ideje nem volt hasonló jellegű történés a témával kapcsolatban.

Mi lehet az oka annak, hogy többet beszélünk a brazil őserdőkről, mint a saját dolgainkról – tették fel az első kérdést?

Hogyan gondoljuk kezelni a térségünket sújtó aszályt, mely európai vonatkozásban a Kárpát-medencében érezteti hatását?

Milyen állat- és növényfajok tűnnek majd el és melyek megjelenésére számíthatunk a közeljövőben?

Miért nincsenek jelen a fiatalok a jövőjüket érintő kérdések megvitatásában?   – záporoztak a kérdések vég nélkül és ha nem is kaptak mindig kielégítő választ, legalább kibeszélhették mindazt ami terheli vagy nyomasztja őket.

Várják a folytatást.     

Mint a felettünk gomolygó fekete sereg, úgy riogatnak félelmeim. Próbálom elhessegetni őket, de tartósan nem sikerül. Alakot váltanak, néha csak apró foltokban kisértenek, majd szétfolyva rám telepszenek, nem menekülhetek előlük, súlyuk alatt a földig görnyedek.

Klímagyászról beszélnek a fiatalok, mind hangosabban, mind határozottabban, mind radikálisabban. Jövőképük szürkül, egyesek már nem várják a holnapot, nem hisznek benne. Sokfelé már szociológusok és pszichológusok foglalkoznak az új jelenséggel és félő, hogy hamarosan korunk komoly népbetegséggé vállhat.

Mi értelme a tanulásnak, családalapitásnak, gyermekvállalásnak, ha már húsz év múltán elviselhetetlen körülmények között tudunk csak fennmaradni – teszi fel a kérdést a felnövő nemzedék.

Választ várnak, de kitől?

A tudósoktól, állami döntéshozóktól, politikusoktól, vallási vezetőktől, tanáraiktól? Valójában azoktól akikben hisznek és már tapasztalták, hogy ígéreteik nemcsak elcsépelt közhelyek szintjén maradnak. Választ várnak a helyes irányról, a cselekvésről, de idejük és türelmük egyre fogy.

 Átformáltuk a világot és eljött az az idő, amikor szembesülni kényszerülünk tetteinkkel. Korábban, mint számítottunk rá (bár aki számolt és számított, annak idején, arra nemigen figyelt senki sem), korábban mint gondoltuk, ha egyáltalán gondolkodtunk ezen, mert olyan nevelést és szemléletet  kaptunk, hogy a világ urai vagyunk, Földünk javai azért léteznek korlátlan mennyiségben, hogy kényelmünket szolgálják végtelen időkön át. Nem igy történt, de még nem jött el a vég és ne keseregjünk időnap előtt, mert az ember nagy túlélő.

A legnagyobb.

A háborút meg kell nyernünk óriási csaták árán is, még akkor is, ha az ellenség bennünk lakozik.    

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon