Somogyi Pincészet, Nagybecskerek

Somogyi Sándor: Amióta az eszemet tudom, szőlő és borközelben voltam. Immár 40 éve kutatom, kóstolom és tanulom a világ borait.
  • Mikor indította el vállalkozását?

Hivatalosan 2008-ban, mint egyén az akkori Bortörvény szerint. Később a törvény változik, és mint egyéni vállalkozó folytatom.

 

  • Mindig is tervezte, hogy borászattal fog foglalkozni?

 

Nem, de amióta az eszemet tudom, szőlő és borközelben voltam. Immár 40 éve kutatom, kóstolom és tanulom a világ borait. Családi házunkat nagyapám szőlőjében építettük fel. A szőlőskertet a '60-as években elvették, kiparcellázták és most lakónegyed.

2003-ban, Líbiában dolgoztam szűkebb szakmámban (mint folyamatirányító vegyészmérnök), amikor elhatároztam, hogy saját szőlőt ültetek és hagyományos pincét építek. 2005-ben telepítettük a szőlőt, 2007-ben építettük a pincét, azóta fő foglalkozásom a borászat és a borkultúra terjesztése.

 

  • Milyen díjat nyert eddig? Van-e olyan, amelyre különösen büszke, mert úgy érzi, nagyon sokat tett, megdolgozott érte?

 

Garázs-borásznak vallom magam. Mintaképem a bordói „rossz gyerekek”, Le Pin és Valandraud.

Így a legbüszkébb vagyok a Temerini nemzetközi borverseny nagyarany- és arany érmeire, amelyeket 2000 óta rendszeresen kaptam.

Nem azért, mert külön megdolgoztam értük, hanem azért, mert a semmiből, sehonnan jött ismeretlen amatőr bora rendre meglepte a zsűrit komolyságával.

Később, már az első igazán komoly sur lie, barrique fehérborom előtt érthetetlenül álltak, nem felelt meg ízlésüknek, tudtam, hogy a díjak nem mérvadók, és nem szabad engedni a mediokráciának, a divatnak.

Egy ideje felhagytam a versengéssel, megyek a magam útján. Legnagyobb elismerés számomra, ha megoszlanak a vélemények boraimról. Azonban, nem tagadom hiúságom, szeretnék nagyobb borversenyen is részt venni, valahol a nagyvilágban, ez azonban pillanatnyilag körülményes, drága mulatság.

 

  • Mitől egyediek az Ön borászatában található borok?

 

Minden bor egyedi, megismételhetetlen. Igyekszem megbecsülni a természet törvényeit, semmit sem teszek erővel. Kézművesség kontra üzemi gyártás. Abban az évben, amikor nincs, vagy gyenge a termés minősége, nincs bor. Csak természetes anyagokat használunk, a szőlőtermelés restriktív: 1 kg/tőke.

Minden bor legalább egy évet érlelődik fahordóban, ebből legalább 30% teljesen újban, és még egy évet palackban.  Tehát hagyományos tölgyfaérlelésű minden borunk, de a modern, sőt posztmodern bortechnológiát alkalmazzuk emberi léptékben. Megtehetjük, mert jómagam is, nejem is technológusok vagyunk.

A bort mindenekelőtt magunknak gyártjuk, a többletet eladjuk.

A mindössze 1 hektárról származó bordói stílusú vörös és mindössze évi párszáz testes érlelt fehérbor minden palackjáról tudjuk, mikor készült, hol, melyik hordóból származik, mennyi volt belőle, mikor és kinek adtuk el, vagy ajándékoztuk el, név szerint.

Boraink sohasem fognak megjelenni a kereskedelmi láncokban, boltokban. Csak közvetlenül, személyesen, személyeknek adjuk el, éttermekben, esetleg (majd) vinotékákban.   

 

  • Melyik volt az eddig kedvenc évjárata, és miért?

Nem szeretem ezt a kérdést, mert a borfogyasztás sznobos oldalára sandít. Vannak jó, és rendkívüli borok. Vannak esztendők, amelyek rendkívüli termést adnak, de ettől még hosszú az út a borig. Mást kér a Cabernet, és mást a Chardonnay, egy és ugyanazon a borvidéken, ugyanabban az évben.

Csak ha megnevezzük a bort, és figyeljük évjáratonként, akkor van értelme összehasonlítani. Tesszük is ezt a „vertikális” degusztálásokon.

Két rendkívüli borunk volt: a 2008-as Cabernet Sauvignon, és a 2010-es Dóra Bora. Megjegyzem, hogy ez utóbbi két borból állt össze: a 2009-es Cabernet Sauvignon-ból és a 2010-es Merlot-ból. A 2009-es év katasztrofálisan nehéz, esős volt, a bor pikáns, érdes, sok zöld taninnal, míg a 2010-es egy nagyszerű, könnyű év a szőlőnek, a borok gyümölcsösek könnyedek voltak. Dóra Borát csak most, 2015-ben csinálunk megint (ez egy jó év volt, de nehéz), megint két évjárati borokból.

 

  • Mi az Ön és a borászata mottója?

 

A legjobb bor csak ott készül, ahol a borász a szőlész és pincemester egyben, ahol akkora a szőlő, hogy minden tőkéjét körüljárhatja, és akkora a pincéje, hogy minden hordóját ismerje. Ahol nem a mennyiség számít, hanem a minőség.

 

  • Figyelemmel követi-e a pályázási lehetőségeket, amelyek vállalkozásfejlesztésre is vonatkoznak? Tervez-e újításokat bevezetni?

 

Nem igazán. Bár pályáztam a napokban. Nem újítás a célom, inkább könnyítés a meglévő manufakturális technológiában. Korom üzeni néha, hogy nem sokáig bírom még a törkölykalap csömöszölését, a cefre átemelését a présbe, a hordók döngetését. Erre szolgálnak a gépek. Persze csak az ember kezében, nem gépsorról beszélünk.

  • Végezetül, hogyan látja a szerbiai borkultúrát?

 

Elszomorító, de optimista vagyok. Néha Don Quijote-nak néznek. Igazság az, hogy fellendülőben van, de sok az akadály. A borkultúrához kultúra kell. Pénz kell, hisz a bor világa a gazdagok világa. A bor kényes, értékrendszert kér, ami nálunk még mindig romokban van. 

Két rossz irányt is vett ez a mai fellendülés: az állam által gyakorolt Bortörvény, amely nem látja a kicsiket, csak a nagyipart, amely meg nincs sehol.

Csak példaként említem, hogy a bejegyzett (legális) borászatok száma Szerbiában kevesebb, mint 300, holott a 2 milliós lakosú Szlovéniának 32.000, Magyarországnak  60.000 fölötti bejegyzett bortermelője van.

A másik beteg irány a nagyvárosi szubkultúra, a szegények sznobizmusa. Számos pódiumot emeltek a mai szerb bor istenítésének (főleg Belgrádban), s e glorifikálás egyedüli (fizetett) célja a borfogyasztók megtévesztése, a brendek divatoztatása. Ebben külön ludas a vendéglátás alacsony szintje. Sehol a világon nincs a bornak az étteremben négyszeres ára, mint a pincében, csak nálunk. Sokat foglalkoztam e témával a bor-bloggomon, ami  az sp-wine.com címen olvasható.

 

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon