Vajdasági hétköznapok - a fiú a boltban

Már jó ideje húztam a bevásárlást, de miután az utolsó szelet kenyér is elfogyott itthon, meg illett már valamit főznöm is, erőt kellett vennem magamon. Őszintén szólva, mostanában nyűgnek érzem a bevásárlást, és kétszer is meggondolom, hogy mire költök, de no, enni azt kell.

Felhúztam a cipőmet, de az ajtó sarkából visszafordultam, mert nem vittem szatyrot magammal. Mert azt is megfogadtam, hogy több műanyag zacskóért nem fogok fizetni.

Elslattyogtam tehát a boltba, ami három utcasarokra található, és közben azon gondolkodtam, hogy milyen régen készítettem spagettit. Hús az talán még van a mélyhűtőben, csak a többi hozzávalót kell beszereznem. Éppen a paradicsomlé után kutattam, a polc mellett pedig közvetlenül az egyik elárusítónő pakolászott, amikor egy kisfiú az anyukájával belépett az üzletbe és nagyon kedvesen megszólították őt. Nemanjának, a kisfiúnak -- hiszen a köszönés után illedelmesen bemutatkozott -- segítség kellett a házi feladathoz, és anyukája elkísérte őt a boltba, hogy első kézből tudja beszerezni a szükséges információkat. Arra kellett megtudnia a kisfiúnak a választ, hogy az üzletekben milyen sorsra jutnak azok a termékek, amelyeknek lejárt a szavatossági idejük. Az iskolai füzetét és egy tollat is szorongatott a kezében, hatalmas barna szemei izgatottan néztek az eladóra a válaszra várva.

Rég nem éreztem ehhez hasonló érzést. A beszélgetést hallva mosolyogni kezdtem, szívemet elöntötte a boldogság. Borzasztóan aranyos gesztusnak éltem meg azt, amit az édesanyja a kisfiáért tett, amiért arra buzdította, hogy személyesen járjon utána a házi feladatának, viszont  elkísérte a boltba, és bátorította őt a kérdés megfogalmazásában. Páratlannak éltem meg a mai világban, hogy egyáltalán komolyan vette a kisfia lelkes érdeklődését ezen házi feladat elkészítésében. Hogy miért éreztem így? Azért, mert mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ma már mindez az internetről 5 perc alatt kikereshető, arról nem is beszélve, hogy sok esetben csak legyint egyet a szülő a gyermek ilyen és hasonló jellegű házi feladatára, vagy talán a jobbik esetben megmondja arra a választ, csak hogy minél előbb befejeződjön ezen szükségtelen beszélgetés a számára. Azért, mert a szülő egyszerűen nem ér rá.

Az eladónő meglepődött. Zavarba jött és össze-vissza habogott. Aztán azt mondta, hogy neki most nincs ideje erre, dolgoznia kell és eltünt a polcok között. Az anyuka nyugodt hangon magyarázta a fiának, hogy a néninek most sok a munkája, lehet, később kellene visszajönniük a válaszért. A fiú megértően bólogatott.

Ekkor pedig haragot éreztem magamban. Haragudtam azért, amiért az eladónő így viselkedett. Mindenféle gondolat megfordult a fejemben, az is, hogy egy faragatlan tuskó, és az is,  hogy semmilyen emberi érzés nem szorult belé, hiszen volt szíve faképnél hagynia a gyereket.

A gondolatomat végig sem tudtam futtatni magamban, újra feltünt a hölgy és odalépett a fiúhoz. Úgy látszik, csak kezdő zavarán kellett erőt vennie, hiszen váratlanul érte őt a kérdés, és mikor elhitte maga is, hogy ilyen közvetlen emberi kapcsolat még 2019-ben is előfordulhat, készségesen megválaszolta a kisfiú minden kérdését.

Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de az a pillanat visszaadta a hitemet az emberekben.

Pedig csak kajáért mentem.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon