Nagy Arnold és Fantázia

Temerinben a Nemzeti Vágta vándordíj

Facebook

Nagy Arnold, Temerin lovasa Fantázia nevű lován nyerte a 11. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén. Nagy Arnold maga mögé utasította Rózsszentmárton, Pogány, Füzér és Zirc lovasát a Milleniumi emlékmű köré kialakított különleges pályáján.

A 2018 leggyorsabb lovasa címet elnyert temerini versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Fantázia hátára győzelmi takarót terítettek.

A Nemzeti Vágtát először nyerte meg határon túli magyar, aki nem mellesleg vajdasági. A futamot nézve, azt végigszurkolva nagyot dobbant a szívem. Szükségünk van ezekre a felemelő, ünnepi pillanatokra, mert táplálék ez minden embernek, de főleg a vajdasági magyar léleknek. Amikor a büszkeség kiül az arcunkra.

Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, amelynek győztese Kína lovasa lett. Másodikként Szerbia, harmadikként Szlovénia lovasa ért a célba.

A Hősök terén felállított speciális pályán a versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli település lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon.

A szinte nyári időjárásnak köszönhetően több ezren kísérték figyelemmel a vágta programjait a kétnapos rendezvény során.

Magyarország minden szegletéből, a határon túli területekről, nem csak Vajdaságból, de még Oroszországból is érkeztek nézők.

Tiszta szívünkből gratulálunk a versenyzőnek, Nagy Arnoldnak, a tenyésztőnek és a vajdasági lovassport fejlesztőinek. Érdemes volt elkezdeni mindezt hat évvel ezelőtt.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek

Egy vezető konzervatív román lap szerint Orbán Viktor a keresztény Európa védőbástyája