A görögdinnye

Mintha nem is tartozott volna a faluhoz. Nyári út volt a választó vonal. Nem is volt már neve az utcának. A házszám is szám nélküli volt. Hatalmas portával. Kerítés nélkül. Balról volt vagy két ház még. Jobbról porhanyós föld, gondosan fölszántva. Aztán bevetve. Előtte két sorban szilvafák. Meg ringló.

A házzal szemben egy modernebb kiépítésű gabonatároló állt. Mögötte kukoricától roskadozó góré. Meg szalmakazal.

A ház folytatásában volt a szellőző pajta. Ott száradt a dohány. A pajta után rögtönzött daráló és disznóól. Majd szántóföld. Igazából mindenhol szántőföld volt. Kivéve balról azt a két házat.

Amikor ott voltam, mindig mezítláb szaladgáltam az udvarban.

Legjobban azt szerettem, amikor azt mondta, hogy kimegyünk a bosztánba. És hogy toljam a talicskát. Tudtam, hogy akkor jó sok dinnyét leszedünk. Annyit ehetek, hogy szétpukkadjak. Szaladtam a talicskával a kukoricáson keresztül.

Néha meg-megvágott a kukorica zöld levele, felhasította a karomon a városi, világos színű bőrömet, de nem álltam meg. Ott akartam lenni, látni, ahogy kiválassza és leszedi a dinnyéket. Minden mozdulatot a fejembe akartam vésni.

A bosztán a kukoricával bevetett föld közepén volt. Eldugva a nem kívánatos szemek elől. És tele volt dinnyével. Görögdinnyével meg sárgadinnyével. Különböző méretekben. A gömbtől a tojásformájún át a henger alakzatig. Aztán volt ott csíkozott görögdinnye, márványozott, vagy egyszerű sötétzöld színű.  A sárgadinnyéből az ananászdinnye volt a kedvencem, de a cukordinnyét is imádtam.

Óvatosan kellett lépkednem, hogy ne tapossam le a dinnyék szárait. Oda léptem, ahol már előzőleg is voltak lábnyomok. Csendben figyeltem a mozdulatokat. Nézegettük a dinnyék szárait, hozzáértően én is megkopogtattam őket. Aztán megfordítottuk és megnéztük a dinnyék hasát is.  Hogy sárgul-e már. Majd a kezembe nyomott dinnyékkel araszoltam vissza a talicskáig.  Olyan óvatosan tettem bele a dinnyét a talicskába, hogy már fájt a karom annak tartásától. A nap pedig felperzselte a nyakamat.

A legszebb dinnyét mindig augusztus második vasárnapjára tartogatta. Búcsúra. Bármikor kimentünk a bosztánba, mindig megmutatta, hogy melyik dinnyét melyik napon kell levenni. És megmutatta azt a dinnyét, amiért majd vasárnap reggel jövünk ki.

Volt egy kis padocska a ház bejáratával szemben. Mindig ott ettük meg a dinnyéket.  

Hatalmasat haraptam bele és az édes leve végigfolyt a karomon. Majd vékony csíkokban tiszta utat mosott a lábfejemen. Ragadtam. De egészen a zöld kérgéig kiharaptam minden falatját. És köpködtem ki a porba a magokat. Aztán, mintha harmonikán játszanék, balról-jobbra, jobbról-balra végigcsattogtattam a fogsorom a görögdinnye héján. Utána sárgadinnyét ettünk.

Ha a dinnye bevált, szaladtam is a kis pötyölkémért. Gondosan összeszedtem minden magját és kitettem a napra száradni.

Imádtam azokat a nyarakat.

Belémívódott a tata minden mozdulata.

S bevillannak képek, kacajok, édes ízek és illatok.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek