Azokról és azoknak, akik maradnak

Rengeteget hallani költöző családokról, fiatalokról, idősebbekről, felégetett hidakról. És szinte semmit rólunk, akik maradnak. Itthon maradunk.

Az itthon maradás kérdését több szemszögből lehet boncolgatni. Én most ezt a család szempontjából, szülők és nagyszülők szempontjából teszem. A korszerű felfogás, trendi életvitel, háttérbeszorítja a családot, alárendeli a családi köteléket karriernek, kalandvágynak, anyagi javaknak. És mi lesz mindezzel, ha már a fiatalokkal szemben nem tudunk ringbe szállni, nem tudunk útra indulni, a felhalmozott javainkat nem tudjuk megosztani?

Áhítattal szoktam hallgatni családom idősebb tagjait, hogy hogyan ápolták ki a családtagokat betegség esetén, gondozták az időseket, mindaddig, míg szükség volt rá. Soha nem volt gond a gyermekfelügyelet, mert mindig lehetett számítani valakire a családból. Nem idegenre, hanem családtagra. A megbetegedett családtagok nem kerültek otthonokba, otthon ápolták őket, felváltva. Ez az életkép teljesen felfoghatatlan számunkra, hivatkozva a munkára, és egyéb kötelezettségekre, pedig elődeink is dolgoztak, gyermeket neveltek, és meg tudták szervezni szeretteik gondozását is.

Minap hallottam egy esetről.

Valószínű, sok ilyen van, csak nem hallunk róluk, pedig egyre többen lesznek ilyen és hasonló helyzetben. Egy idős, özvegy férfiút meglátogatott egyik rokona, huzamosabb ideje voltak mínuszok, gondolta, benéz rá, van-e szüksége valamire tél idején. A férfiút ájultan találta, a fűtőrendszer szétfagyott a házban, bűz volt, valószínű,  már hosszabb ideje volt magatehetetlen állapotban. A helyzet körülményei ismerősek. A férfiú gyermekei külföldön vannak, csak nagyon ritkán jönnek haza, és akkor is csak rövid időre. Aki szülő, az pedig tudja, hogy a legkevésbé sem szeretnénk a gyermekeink terhére lenni, így ha baj is van, akkor sem mondjuk meg, hogy mekkora a baj. Ez az eset szerencsésen végződött, a rokon megszervezte a bácsi ápolását, mindaddig,  míg egy évre rá elhunyt, nem magányban, hanem törődéssel körülvéve.

De vajon hány hasonló eset ér zord véget, amit már csak a mentősök és a temetkezési vállalat alkalmazottai jegyeznek fel, adatként, és ennyi?

Ezzel a történettel a gondolataimban, nézegetem az embereket az utcán. Az idős biztonsági őröket a bevásárlóközpontokban, akik már biztos nyugdíjasok, olcsóbb munkaerő a munkaadónak, mellékkereset a nyugdíjasnak. Nézem a piacon erősen koncentráló néniket. Nyugdíj kifizetés napján gyülekezőket a posta előtt. A görnyedezve áldozó időseket a vasárnapi misén. Egyedül. Legtöbbjük a már mára megkopott tiszteletadásnak megfelelően megborotválkozva, ünneplőben, rendezetten. És csodálom őket.

Most már nem csak azért igyekszem minél többet lenni gyerekeimmel dédanyjuknál, mert a gyerekeknek lesz különleges emlék a dédszülő fogalma majd egyszer, hanem azért is, hogy felpezsdítsem a dédi körül a levegőt, hogy érezze, van miért felkelni, begyújtani, feltenni a kávénak a vizet. Lábra állni. Hiszen a magány alattomosan tudja kiszívni az emberből az erőt, érdektelenné vállik, és lassan elhalványul és kialszik.

Nem tudunk csodát tenni. Nem tudunk minden idős emberhez bekopogni, vagy mindenkit az asztalunkhoz invitálni. De nem is csodatevés este bekopogni szüleinkhez. Elugrani egy kávére. És igen, ápolni őket, ha úgy adódik, így a sok gondoskodásból, amit mi kaptunk, egy picit visszaadhatunk szüleinknek. Nem olyan nagy erőfeszítés a környékbeliekkel leállni néhány percre és végig hallgatni őket, velük kacagni vagy sírni. Hiszen számít. El sem tudjuk képzelni, milyen sokat.

Legyen együtt a család, tápláljuk egymásban az összetartozás érzését. Hiszen mi itthon ezt megtehetjük. A családon belüli egészséges, szeretetteljes kapcsolatok pedig sokban hozzájárulnak mindannyiunk kiegyensúlyozott lelkivilágához, ahogy a nagyszülőkéhez, szülőkéhez, úgy gyerekekéhez is. Ne legyünk restek időt áldozni rájuk, ne keressünk kifogásokat.

És ha ezen túl is adódik bennünk erő és lehetőség, segítsünk másoknak, akár individuálisan, akár az egyházközségen keresztül, Caritas-on, Vöröskörösztön keresztül. Most ünnepekkor is, de azután is.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon