Az utolsó 15 perc

A választások napját megelőző hetet leginkább ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor valaki az utolsó reklám után kapcsolódik be a filmnézésbe. Addig nem érdekelte, hogy mi megy a TV-ben, utána meg leül, és kérdések tömkelegét szegezi a filmet nézni próbáló másiknak.

Ezen a héten én is így érzem magam, olyan ismerőseim keresnek fel, vagy írnak akár a Facebookon, akiket eddig abszolút nem érdekelt a politikai- és a közélet. Kérnek, hogy mondjam el nekik, hogy most miről is van szó? Ki jelölteti magát? Mi az, hogy köztársasági elnök? Ez a jelölt miért indul? Ugyanúgy, mint amikor a kései filmnézőnek kell gyorsan 2 percben elmondani, hogy mi történt eddig, ebben az esetben is az ember próbálja dióhéjban elmondani, hogy mi a helyzet a politikai életben, miért vannak már megint választások, meg egyáltalán milyen következményei lehetnek ennek az egész folyamatnak. A mi esetünkben nem túl valószínűek a „Luke én vagyok az apádhoz” hasonló drámai fordulatok, ezért én általában két tényszerű dologra hívom fel a figyelmet.

Az első,

ezeknek a választásoknak nagyobb a füstje, mint a lángja, vagyis a köztársasági elnök funkciója nem olyan jelentős, ami indokolná ezt a hangulatot. Amennyiben a most ellenzékből politizálók közül nyerné meg valaki a választásokat, ami a közvélemény kutatások alapján nem túl valószínű, akkor is a haladó párt alakítaná meg az új kormányt, hiszen az ellenzék nem rendelkezik elegendő képviselővel (gyors számolás alapján a kormány koalíciónak a 159 szükséges képviselőből 125 van). Tehát a fejlesztési és munkahely teremtési szempontból lényeges hatáskörök a haladó párt körüli kormánykoalíció kezében maradnak. Ugyanakkor a haladó párt rendelkezik megfelelő többséggel ahhoz, hogy törvényeket tudjon hozni a Szkupstinában attól függetlenül, hogy ki a köztársasági elnök.

A második

az, hogy nem hanyagolható el a külpolitikai tényezők megnyilvánulása sem, szinte kivétel nélkül a nyugatot és a keletet képviselők is a támogatásukról biztosították a kormánykoalíció elnökjelöltjét. Ezek nem a baráti vállveregetés szintjén vannak, hanem komoly államközi érdekképviselet manifesztációja. Sajnos nem sokan ismerik jobban annak a következményeit, amikor szembe megyünk a nemzetközi érdekekkel, mint mi itt Vajdaságban.

Szerencsére ma, Szerbiában nem olyan a politikai helyzet, mint például Macedóniában és nincs talaja egy komolyabb nemzetközi konfliktusnak. Másrészről nem elhanyagolható Aleksandar Vučić kiépített kapcsolatrendszere Európa vezetőivel. Ezért feltételezhető, hogy az európai integráció is tovább kitolódna, ha a külföldi partnereknek egy új tárgyalóféllel is számolniuk kellene az új köztársasági elnök személyében, a koszovói kérdés és az európai jog átvétele mellett.

Suma summarum,

köztársasági elnököt választunk és nem kormányt. Az új elnöknek semmivel sem lesz több szerepe, mint az eddiginek. Ha Aleksandar Vučić nyer, valószínűleg a figyelme a külpolitika felé fordul, hiszen a köztársasági elnök joga és feladata képviselni az országot külföldön, míg a belpolitikát minisztereire delegálhatja. Ha ellenzéki jelölt nyer, akkor annyi változás fog történi, hogy a parlament kénytelen lesz kétszer megvitatni a törvényeket, hiszen a köztársasági elnöknek joga van visszaküldeni a törvényeket a parlamentbe, az obstrukció e módszere igen közkedvelt kohabitáció idején. Viszont valószínűtlenek tartom, hogy ezek a választások akármilyen forduló pontot jelentsenek országunk politikai életében.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon