ASSZONYOK-EMBEREK-ÁLLATOK

Március 8. – ahogy a magamfajta látja

Gondolom Bertha von Suttner neve ma nem sokaknak mond valamit,

holott az említett osztrák hölgyet 1905-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Biztos megérdemelten, elvégre a díjat alapító Alfred Bernhard Nobel titkárnője volt. Igaz, hogy rövid ideig, és valószínűleg nyomott valamit a latban, hogy Nobel úr az ominózus időszakaszban éppen Párizsban tartózkodott, így csöppet sem meglepő, hogy a kapcsolatuk nem szakadt meg soha. Bertha kisasszony – annak élete végéig – levelezett a hajdani munkaadójával...

Pedig utána férjhez is ment, mit ad Isten: egy báróhoz. A bárónői cím nem akárkinek jár. Ahhoz legalább annyi életbölcsesség kell, hogy valaki ismerje a mondást: “Mindig szerelemből kell házasodni. Csak egy valamire kell vigyázni – hogy szegényet nem szabad szeretni.”

Von Suttner bárónő kétségkívül ügyes asszony volt.

Manapság karrierépítésnek hívnák, amit csinált.

A XIX. század végének leghangosabb békeaktivistája lett belőle. Szerte Európában és Amerikában is tartott előadásokat. Propagálta a nőkre kiterjesztendő választójogokat, amit akkoriban a demokrácia kőbölcsőjében ringatott nyugati establishment is finoman szólva kiröhögött.

Olyannyira, hogy a franciák az olaszokkal egyetemben csak 1949-ben léptek az ügyben, az ausztrálok meg kivártak 1967-ig a női voksok engedélyezését illetően. Ám tőlük is ráérősebben óvatos volt Svájc. A smucig helvétek csak 1971-ben kegyeskedtek a nőnemű svájci állampolgároknak szavazati jogokat biztosítani.

Hiába állította cirka nyolcvan évvel korábban Von Stuttner báró asszony, hogy azért kívánatos a női választójogok megadása, mert akkor menten beköszöntene a világbéke. Fő érve ugyanis az volt, hogy mivel a nők alapjáraton békésebbek, mint a férfiak (esküszöm, ez volt a meggyőződése!), ezért a voksaikat soha nem tennék le az erőszak mellett, ergo: megszűnnének a háborúk, a viszályok. Aki netán látott már hajba kapott barátnőket, féltékenységből vadmacskaként egymásnak eső asszonyokat, netán zsémbes anyóssal bír, az csak ingatná a fejét a derék bárónő naivitásán.

Egyébként a teóriája tudományos megalapozottságát mi sem bizonyítja jobban, hogy manapság, a glóbusz összes nőjnek megadott szavazati jog birtokában soha nem látott mértékű a világbéke dúlása...

Egy pillanatra sincs szünet, annyira tüzel a béke.

Még március nyolcadikán sem hagyja abba az emberiség. Csak úgy csattog a harmónia, mondhatni idilli a világ helyzete. Elvégre szabadon tombol még a liberális világszemlélet, aminek egyik hozadéka a feminizmus.

Nem, nem a jobbára katolikus misékre berontó pucér csecsekbe öltözött némberekre gondolok. Még csak nem is hol a putyini “diktatúra” miatt sivalkodó, hol a Donald Trump ellen ágáló feminyomi amazonokra. Hanem az igazi feministákra, akik magamutogatás mellet-helyett életfilozófiaként tekintenek a feminizmusra.

Ők azok, akik egyik pillanatról a másikra összemossák a békeharcos lelkületet az Európára rontó bevándorlók föltétlen támogatásával, hogy utána pampoghassanak az alapjövedelmek bevezetése mellett, elvégre a dolgozni lusta, beilleszkedni képtelen tömegeknek valami lázas elképzelés szerint havi illetmény járna…

Amikor azok némelyiküket jól megerőszakolják, akkor sem döbbennek rá, hogy idáig illúziókat kergettek. Inkább teli szájjal elkezdik okolni a kizárólagos, rasszista, elitista meg az unalomig ismert satöbbi jelzős fehér őslakos populációt.

Korunk szabadelvű szüfrazsettjének eszménye a tradíció, a rend, az európai polgári ethosz megsemmisítése. Mindezt az agyament toleranciára, a másság kritikátlan tiszteletére, no meg persze a demokráciára hivatkozva.

Tulajdonképen amit szajkóznak, az maga a tömény demagógia. Hisz soha nem volt ekkora deficitben a demokrácia alapgondolata, mint amióta ők szabják hozzá a gúnyát.

Soha nem látott mértékben izzanak a nemzetek, a civilizációk, a fajok és a vallások közötti konfliktusok, mint amióta ők vindikálják a jogot maguknak, hogy meghatározzák, ki-mi mennyit ér, és mitől jó vagy rossz az, ami. Pont mint a kommunisták, vagy a nácik.

Hisz tagadásra, kizárólagosságra épült föl a három tejtestvér ideológia: nácizmus-bolsevizmus-liberalizmus. Az utóbbi annyiban különbözik, hogy míg a kommunizmus gazságait elnézőn kezelve, mintegy mentegetve, olykor nosztalgiával(!) emlegeti, addig a nácik trükkjeit egy az egyben átvéve alkalmazza. Az osztály- és faji alapú viszály mellé a feministák kitalálták a nemi alapú gyűlöletkeltést is. Nekik sosem volt szándékuk kikövetelni a nemi egyenjogúságot. Sokkal inkább szándékukban állt a kiváltságok, az ilyen-olyan előjogok bebiztosítása.

Értsd:

például az értéktelenebb, nem produktív munkáért is ugyanolyan bérezést kapjanak a nők. Vagyis ne várjuk el egy katonaruhás hölgytől, hogy lépést tartson a szuronyrohamra induló férfitársaival, vagy tenyerét köpve köbméterszám teljesítse egy göbös karú szénbányász normáját, esetleg a Pista gazda trágyát hányó tempóját, de ugyanők kötelező érvénnyel nyissák ki előtte az ajtót minden ízben.

A nőknek a feminizmus többet ártott a világtörténet összes hitvány, részeges, garázda férjétől. “Kiküzdötte” nekik, hogy ma jó részük az iparban robotolhat, három műszakban, futószalag mellett. Beálltak a pult, a volán, a söntés mögé.

Elérték, hogy bizonyos szakmákban akkora a női túlfölény, hogy azt az egy-két közöttük tengődő hímet az első adandó alkalommal üdvrivalgva válasszák meg vezetőjüknek. (Nézzük csak meg a férfi iskolaigazgatók létszámát a pedagógusok nemi arányához viszonyítva!)

Az is a hozadéka ennek az őrületnek, hogy a régi, “avítt” tradicionális egykeresős családmodell helyett a nők is munkagúnyát húzhatnak, és az ímmel-ámmal megszült gyermekeiket pár hónapos koruktól – az önmegvalósítás mítoszától megkergülve – korai életük legérzékenyebb szakaszának java részén gyermekmegőrzésre szakosodott intézményekben hagyják fölnőni.

Én még nem hallottam farkasról, ami állatkertre bízta volna a kölykei nevelését. Nem tudok anyamedvéről sem, ami egy óriási hímért elhagyta volna a bocsait. Tudok viszont olyan gólyákról és sasokról, amik ha egyszer netán a párjukat vesztik, többé soha nem keresnek újat maguknak. De hát ők állatok. Se a nőstényeiknek, sem a hímjeiknek nincsenek piros betűs ünnepnapjaik. Csak szokásaik vannak, általunk kinevetett ösztönlényeknek.  

Mert mi meg emberek lennénk. Bizonyság erre néhány olcsó, gyűrött celofánban kornyadozó szegfűszál, minden március nyolcadikán.

 

  

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon