Álmaik otthona, avagy céltudatosan az otthonteremtésben és jövőépítésben

Kovács Katona Ákos és Léda, Doroszló – Házvásárlás

A doroszlói Kovács Katona Ákos és Kovács Katona Léda a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatának köszönhetően jutottak a 150 négyzetméter családi ház megvásárlásának lehetőségéhez. Mindketten meghatározóan értékesnek tartják a falusi környezetet, közösséget, amelyet Doroszló jelenthet. Végigvezetve bennünket a különleges ízléssel berendezett házon készségesen osztották meg velünk örömüket, amelyet az ideális otthon megléte nyújt számukra.

  •  Mit jelent számotokra az új környezet?

– Hadd mondjuk el, mennyire hálásak vagyunk az Alapítvány nyújtotta lehetőségekért. Valódi otthon- és megélhetésteremtést nyújt számunkra. Annál is inkább, hiszen egy fuvarozási start up- cég tulajdonosa is vagyok, amelyet szintén a Prosperitati segítségével alapítottam meg.

Mindig is ragaszkodtam a szülőfalumhoz, a környezethez, amelyet a család és a barátok közelsége jelent. Szerencsére a nejem, Léda megérti ezt, sőt együttérez velem ilyen téren is, így nem volt kérdéses, hogy Doroszlón teremtjük meg a közös otthonunkat. Előtte  együttéltünk már több éve, a szüleimmel közös házban. A házassággal, majd a saját otthon meglétével azonban önálló teret alakíthattunk ki a közös életünk számára- hallottuk Ákostól.

– Valóban különleges öröm volt számunkra a lehetőség, hogy kialakíthatjuk az otthonunkat. Gondossággal rendeztük be a házat. Nagyobb felújításokat végeztünk rajta, sőt hozzáépítettünk egy szobát és egy teraszt is.

Nagy jelentőséget tulajdonítunk a családi és a közösségi tradícióknak. Ezért is örülünk, hogy a családi házunkba gyakran hívhatunk barátokat, ápolhatjuk tovább az itteni hagyományokat, miszerint például a Kisboldogasszony napi vagy a templombúcsú alkalmával vendégeket hívhatunk meg hozzánk. Együtt élhetjük meg a doroszlói közösség jelentős alkalmait, nem beszélve a családi ünnepekről… Egyszóval álmaink otthona vált válósággá ezzel a házzal- mesélte Léda.

  • Eszerint, ha az embernek van elképzelése, akkor az adottságok, a körülmények kiegészítik egymást a jövő megteremtésének szempontjából?

Pontosan, ha van elképzelésünk arról, hogy hol, milyen helyen, módon szeretnénk élni, jövőt teremteni, akkor előbb vagy utóbb, némi vállalkozói szellemmel és mersszel a megélhetési környezetet is ki tudjuk alakítani ehhez. Természetesen fordítva is igaz ez, ha megvan az egzisztenciális alap, akkor az otthon is hamar ,,rátalál” az emberre.

  • Úgy gondolom, nem elhanyagolható tény, hogy Doroszló, lassan, de biztosan egy turisztikailag és régió szinten is meghatározó településsé válik…

– Mindez egyáltalán nem mellékes, hiszen részesedésem van a helyi, Dionis 2 nevű vendéglátóipari létesítményben, amely igen ügyesen és jól működik, az üzlettárs, Kovács Renáta jóvoltából is. A helyi adottságokra mindenképpen építeni szeretnénk, pályázni a jövőben is. A Dionis 2 további bővítését tervezzük- árulta el Kovács Katona Ákos.

Tulajdonképpen a doroszlói közösségi terek bővítésének szándékával is született a Dionis 2 létrehozásának ötlete. Az itteni közösségi élet, a barátságok, a családi alkalmak ,,otthonának” szántuk, szánjuk a helyet. Ahogy a házunkat, az otthonunkat, úgy a környezetet is, amennyire csak módunkban áll, igyekszünk minél élhetőbbé, lakhatóbbá tenni- fejtette ki Kovács Katona Léda.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon