Nyár van!

Július elején már a családok legtöbbje pontosan tudja, hogy hogyan múlatják el a nyarat. Lesznek olyan családok, akik nyaralni mennek, akik kirándulnak és olyanok is akadnak, akik csak a hétvégi, hét közbeni fürdőzést tudják választani. Minden esetben az egyik legfontosabb szempont, hogy ki és hogyan vigyáz a gyerekre. Szünidő van, nyár és ilyenkor mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra, pihenésre és lazításra. A gyerekek többsége táborba megy. Erre is ügyelni kell, hogy hogyan szervezzük meg a családunk és a gyermekünk mindennapjait.

Gondoljuk át az egész nyarat, legyen egy íve ennek az időszaknak. A szünet elején intenzív pihenő időszak következzen, mert az egész éves tanulás után nagyon elfáradnak a gyerekek. Nem szerencsés, ha egyből a nyári házi feladatokat veszik elő vagy elkezdik a matektábort.

Augusztus végén apránként visszaállhat az élet a régi kerékvágásba. Az utolsó két-három hétben már kezdhetnek foglalkozni az iskolával, be lehet szerezni a tanévkezdés kellékeit. Legkésőbb az utolsó héten, pedig már időben feküdjenek le a gyerekek és keljenek korábban, hogy a bioritmusuk  visszaálljon.

Nem szerencsés, ha folyamatosan távol töltik a szünidőt a gyerekek az otthonuktól. Sok gyermek egész nyáron utazik, táborból táborba megy. Ha először megy táborba, érdemes nappali rendszerűt választani, ahonnan délutánonként hazajön, és otthon alszik. Figyeljünk arra, hogy a program legyen változatos és passzoljon a gyermek személyiségéhez, kedvteléseihez, ne legyen teljesítménykényszer, így ő is jól fogja magát érezni, ki tud kapcsolódni. A többnapos, ottalvós táborokból lehetőleg ne legyen több kettőnél egy nyáron, és közösen válasszunk ki olyat, ahová szívesen megy. Egy-egy ilyen héten a gyerekek nagyon sokat tanulnak magukról, egymásról, a környező világról, magabiztosabbá, önállóbbá válnak.

Fontos, hogy a gyerekek megszokott környezetükben, az otthonukban is tudjanak pihenni, az is lehet nyaralás. A nyári szünetben lazíthatnak a hétköznapi szokásokon, alhatnak többet, este nézhetnek tovább filmeket. A nyaralás hangulatát be lehet csempészni egy esti fagyizással, stranddal vagy csak egy kis vidám medencézéssel a kertben.

A kiskamaszok közül nem egy vonakodik elutazni a nagyszülőkhöz, mert tart attól, hogy unatkozni fog, és egyedül érzi magát. Ilyenkor jó megoldás, ha elviheti magával az egyik barátját, így a korának megfelelő programokhoz is lesz partnere.

Ha éppen egyedül, rokonoknál nyaral a gyerek, érdemes felkutatni a környékbeli gyerekeket, legyenek ott lakók vagy a helyszínen nyaralók – sokszor alakulnak ki így igazi vakációs bandák, amelynek tagjai évekre szóló barátságokat kötnek.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek

Egy vezető konzervatív román lap szerint Orbán Viktor a keresztény Európa védőbástyája