Momo és egyéb világhálós jelenségek

Egy Momo nevű ijesztő, torz arc rémítgetni a fiatalokat  a WhatsApp nevű chat alkalmazáson. A horrorisztikus figura hátborzongató üzeneteket, rémisztő hangfájlokat vagy konyhakéses videókat küld a gyerekeknek.

Momo angolul, japánul, spanyolul rémisztgeti a gyerekeket – a spanyol rendőrség felhívást is közzétett –, de megjelent az arab területen és a németeknél is. A lény egyesek szerint egyszer csak felbukkan a WhatsApp-on egy kontaktként, mások szerint a Facebookra kerültek fel a telefonszámok.

A gyerekek általában nyitottak mindenre, ami új, és az online térben is jellemzően ők találják meg először az új fejlesztéseket, kezdeményezéseket, és próbálják ki azt, amivel még nem találkoztak. A gyerekek technikailag már nagyon fiatal korban komfortosan és jól tudják használni a digitális eszközöket, ez azonban nem jelenti azt, hogy időben képesek felismerni a veszélyt, és jól tudnak reagálni arra, ha valami félelemkeltő vagy manipuláló tartalomba futnak bele.

Év elején a Kék Bálna (a gyerekeket öngyilkosságra  buzdító) program miatt indult rendőrségi vizsgálat. Az utóbbi hetekben pedig újra – minden szülő legkegyetlenebb rémálma –, a gyereket önsértésbe, öngyilkosságba hajszoló netes kihívásra figyelünk. 

Mostanság, pedig Momo mindenféle feladatokat ad a fiataloknak, és fenyegetőzik, ha nem teljesítik ezeket. Például, hogy eltűnsz a bolygóról, meghalsz, csonkolódik a lábad, vagy éjszaka megjelenik melletted.

Sok gyerek sérülékeny, amikor saját értékességét, kompetenciáját, valahova tartozását szeretné megélni egy internetes kapcsolatban vagy csoportban. Ha ezeket az élményeket élete egyéb területein – elsősorban családban – nem találja meg, nem érzi elfogadottnak, fontosnak magát, az kiszolgáltatottá teszi őt kortársai között, és még inkább az interneten, ahol könnyen bántalmazás áldozatává válhat.

A Kék Bálna- és a Momo-jelenség nem egyedülálló: rengeteg olyan internetes tartalom létezik már, ami ha nem is idéz elő öngyilkosságot, de bátoríthat rá elkeseredett embereket.

Hiába várják tehát a szülők, hogy majd az iskola felkészíti a gyereküket, ez jó eséllyel nem fog megtörténni. Viszont minden gyereket megilleti az erőszaktól való legteljesebb védelem (ez az egyik legfontosabb gyermekjog), úgyhogy hatalmas a családok felelőssége a gyerekek digitális védelmében.

 Szülőként sokat tehetünk azért, hogy gyerekünk ne érezze így magát (akkor sem, ha aktuálisan több a konfliktusunk vele, mert éppen nehezebb életszakaszban vagy korban van). Ilyenkor számít, hogyan fejezzük ki felé a szeretetünket. Ha nem tudjuk mondani, akkor az érintés, az ölelés is számít. Ha a gyerek kitér az érintés elől, akkor adjunk neki az időnkből, és próbáljunk többet lenni vele. Ha ez sem megy, akkor minden tettünk szóljon arról, hogy szeretjük. Támogassuk a gyereket abban, amit csinál, emlékezzünk a neki fontos dolgokra. Próbáljuk meg a lehető legtöbb módon kifejezni, hogy szeretjük és elfogadjuk.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon