Az online piac

Az elmúlt hetekben gyors lépésekben változott meg az életünk a koronavírus-járvány miatt. Sokan otthonról dolgoznak, mások a gyerekeikkel együtt az online oktatás világába mélyedtek bele, hiszen sok minden, ami eddig körülvett bennünket, átköltözött az online világba.

A kialakult helyzetből kifolyólag, a termelők, a szolgáltatók is a virtuális világban kerestek boldogulást. Gyorsan és rugalmasan alkalmazkodtak a kihívásokhoz, hiszen megoldást kellett találniuk arra, hogy a vevőket megszólítsák. Majd arra lettünk figyelmesek, hogy mi is az interneten bámészkodunk a kerti eszközök után, még a nők inkább a tavaszi ruhák után, és sok helyen leárazott cipőket is találnak. Még így is :) Sőt, a kerti virágokat is a közösségi hálón létrehozott csoportban rendeljük meg, hiszen nagyon ki sem mehetünk az utcára. És az üzletek még amúgy sem dolgoznak.

 Sok előnye van az ilyen vásárlásnak:

1.  A tömeg elkerülésével -- habár már le van szabályozva, hogy hány négyzetméteren mennyi ember lehet, ez igaz -- sok-sok bosszúságot elkerülhetünk. Tömeg, tülekedő emberek, sorban állás az öltözőnél, körözés hosszú percekig parkolóhely után kutatva - mindezen problémák elkerülhetők, ha online vásárolunk.

2. Jobb árak, ami szintén nem lényegtelen. Olcsóbban, az eredeti árhoz képest sokkal kedvezőbben jutunk hozzá szinte mindenhez. Az online vásárlásban nincsenek közvetítők, így ennek a díja máris lejön a termékek árából. Ha így vásárolunk, akár közvetlenül a gyártótól,vagy hivatalos forgalmazótól tesszük ezt, sokat megspórolhatunk.

3. Szélesebb a választék, azaz több terméket, gyártót is megnézhetünk úgy, hogy nem járjuk le a lábainkat és nem veszítünk el vele egy teljes napot. Online azoknak a márkáknak a termékeit is beszerezheted, amelyek hazánkban nem nyitottak üzletet.

4. Kevesebb a költség. A hagyományos vásárlás közben hajlamosak vagyunk többet költeni, mint a tervezett. Sokszor olyan termékeket is megveszünk, ami nélkül meg lettünk volna, vagy sokkal többet veszünk bizonyos áruból. Ezek mind-mind többletköltséggel járnak az online shoppingoláshoz képest.

 

Természetesen vannak hátrányai is az online vásárlásnak, amire nagyon oda kell figyelni. A netes vásárlás legkellemetlenebb élménye: megrendeltem valamit, kifizettem, majd következik a várakozás. De mi történik, ha a megrendelt áru nem érkezik meg?  Ez főleg speciális termékek esetében fordul elő, az ilyen „fake-shop”-ok között a legsikeresebbek az olyan nehezen fellelhető dolgokat árusító oldalak, mint például hanglemez- (bakelit) kollekciók, különféle hobbigyűjtemények  és a speciális, nagy webáruházakban meg megtalálható termékek.

A kellemetlen élmények közé tartozik, hogy nem úgy néz ki a termék élőben, mint ahogyan mi láttuk a képernyőn.  Ahány monitor, annyiféle szín, fényerő, kontraszt. Ráadásul a termékfotók mindig szebbek, mint a valóság (és ez nem csak internetes vásárlásra igaz). Ha tehát olyan terméket veszünk, ahol az esztétika és a megjelenés nagyon fontos, akkor bizony nem árt felkészíteni magunkat: a dolgok a valóságban nem egészen olyanok, mint a monitoron.

Az online piacok már hetekkel ezelőtt beindultak a közösségi oldalakon. A fogyasztók átálltak erre a lehetőségre. Ez segíti a kistermelőket is és jó a vásárlóknak is. Attól függetlenül, hogy a kormány a hét elejétől engedélyezte a zöldségpiacok újbóli működését, sokan fenntartják a termelők közül továbbra is az árusításnak ezen formáját. Telefonon, vagy éppen messengeren keresztül megbeszélik a részleteket a vevővel, akik számára az interneten megtekinthető a portéka, majd a megbeszélés alapján ki is viszik a megrendelt árut a házhoz. A 65 éven felüliek számára pedig továbbra is ez az egyetlen megoldás, ha piacról szeretnének vásárolni.

Termelőink leleményessége kiváló megoldásnak bizonyult. Nincs az az élethelyzet, melyből elszántsággal, kitartással és küzdéssel ne lehetne kikerülni.

Továbbra is vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek