Tankönyvek

Egyszer már igazán odafigyelhetne mindenki a tankönyvek körüli valós helyzetre. Azokat az erőfeszítéseket figyelembe kellene venni, melyeket a Magyar Nemzeti Tanács, karöltve a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkársággal, a   Vajdasági Pedagógiai Intézettel és még rengeteg ember bevonásával koordinál.

Könnyű azt mondani, hogy nincs tankönyv, de eddig senkit sem érdekelt, hogy a középiskolákba még a nyolcvanas évek irodalom könyvei vannak szolgálatban. Erre is tettek lépéseket a Magyar Nemzeti Tanács illetékesei, egy nap alatt, vagy egy év alatt is nehéz lenne megváltani a világot. Több szerbiai kiadóval folytattak megbeszéléseket, szakmai fórumok jelezték, hogy ez a szándék komoly. Ismerve a hazai helyzetet, nem könnyű feladat. Mert ugyebár előbb el kell fogadni az újabb tantervet, ami az államalkotó nemzetnek nem jelent gondot, mert kidolgozott menetrend szerint folyik a procedúra. Nekünk azért szűkösebbek az időkeretek, fordítás, lektorálás, nyomtatás és nem beszélve a szakmai színvonal biztosítása.

Újabb lehetőségeink lesznek, hogy egyes tantárgyakból a pedagógusok választhatnak majd tankönyvet.

Az általános iskola első osztályára a Tankönyvkiadó Intézet, Novi Logos és a Kreatív Központ tankönyvei állnak majd rendelkezésünkre. A második osztály és a hatodik lesz majd figyelemre méltó, mert itt szembesülünk az időkeret hiányával. Nem az első lehetetlennek tűnő feladat, amit az MNT megold, persze addig még sok-sok kritikát kell kibírni, természetesen semmi megértés. A második osztályba a BIGZ kiadó is jelen lesz a Tankönyvkiadó Intézet mellett.

A második ciklusban, gondolok itt az ötödik és a hatodik osztályra, bővül a kínálat a Gerundiummal (matematika, biológia, történelem), Klettel (matematika, biológia, történelem, számítástechnika és informatika), a Novi Logos-szal (Műszaki és technológiai ismeretek, földrajz és képzőművészet).

A hatodik osztályos tankönyvek is rajtra készen állnak, ha beindul a gépezet akkor szeptember 1-ig, de legkésőbb szeptember 15-ig megvásárolhatók lesznek.

Akkor összegezzünk, ilyen áldatlan helyzetben le a kalappal az illetékesek előtt, mert fontos, hogy szakmailag, tartalmilag, szellemiségében pedig a miénk legyen.

Hogy erre is büszkék lehessünk, mert aki érti, az tudja, hogy egy tankkönyv mögött mennyi munka és ember áll. Ez az igazi közösségi munka, összefogva egymást kiegészítve.

Mert mindegyik tanulónk fontos, minden egyes ember fontos!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon