Nevelni jó

Az utóbbi időkben megszaporodott a nevelési tanácsadás. A gyermekekkel való foglalkozás és azok nevelése összetett, bonyolult folyamatok összessége.

Ezzel nem mondunk újdonságot. Sajnos egyre több közhelyet hallunk, mely általánosa igaz, de alapjában nem járható tanács. A szakemberek igyekeznek kézzelfogható, alkalmazható tanácsokat adni. Gyakorló szülőként rengeteg gyermeknevelési könyvet, cikket és hozzászólást olvastam. Valójában nincs recept, nem lehet úgy kezelni a feladatokat, mint a gyógyszeres kezelést, hogy beveszem a tablettát és megszűnik a tünet. Rá kell döbbenünk, hogy ez a „tünet” életünk végéig kísér.

Sokszor hangoztatjuk, hogy majd ha saját lábára áll gyermekünk, akkor megszűnik az a stressz helyzet, ami folyamatosan jelen van. El kell keserítenem az ilyen és ehhez hasonló gondolkodású szülői társaimat, hogy ez a „tünet” nem múlik. Lehet úgy felfogni, hogy nem veszek tudomást róla, de ez az út sem járható. Ha netalán erre az ösvényre tévedünk, akkor szembesülünk azzal, hogy kamasz, vagy felnőtt gyermekeink egyre ritkábban látogatnak bennünket és érezzük a kényszer hatását.

Ami senkinek sem jó.

Így utólag visszagondolva csak a saját megtapasztalásomból tudok néhány szemelvényt mondani, mely a mi estünkben bejött.

Az egyik fő motívum a nevelésünkben az volt, hogy ne kényeztessük el a gyereket.

Nagyon nehéz volt et betartani, mert sokszor volt dühös roham, kedveskedés, hízelkedés, hogy elérje célját, de az vezérelt bennünket, hogy ha minden kívánságát teljesítjük, akkor neveletlen lesz és mások igényeire, szükségleteire nem lesz tekintettel.  Ez abban a pillanatban, amikor zajlik, nem igazán egyértelmű, nagyon nehéz meghízni a határt. A túl szigorúság, spártai módszerek, önbecsülési zavarba is kényszeríthetik a gyerkőcöt.

Alapvetően mindig világosan, érthetően kell kifejezni magunkat.

A gyermek az gyermek, az a dolga, hogy próbálkozzon, nekünk pedig az a felelősségünk, hogy értelmesen megfogalmazzuk kívánságainkat. Természetesen ezt könnyű így mondani, de nekünk bejött. A mai napig gyermekem mindig elvárja tőlem, hogy világosan és egyértelműen mondjam el véleményemet. Nem egyszerű munka volt ez. Ha nem értek vele egyet, bizonyos dolgokban, ami a generációk közti különbségből is fakadhat, elfogadja és próbálja megérteni az álláspontomat, viszont ez engem is kötelez.

Sokszor elmondjuk, hogy következetesnek kell lenni. Igen, annak, de ez az út nem egyszerű. Mint sakk játszma, előre kell gondolni jó néhány lépést. Ha hirtelen tiltunk, később kénytelenek leszünk engedi, vagy ha betartjuk a tiltást, negatív folyamatokat indíthatunk el. Szabályokat kell alkalmazni, a szabályok megléte biztonságot ad, azokat pedig nem lehet minden egyes nap felülírni. Sokszor nem csak a gyermeknek, hanem nekünk is át kell rendezni akaratunkat, kívánságainkat és elvárásainkat a szabályok megléte miatt. Ne csak a gyerekre toljuk rá ezeket a kötelezettségeket.

Ma már visszakapom azokat a szabályokat, melyeket közösen alkottunk meg, amit nekem is be kellett tartani, ami miatt nekem is át kellett rendeznem az életet. Ebből kifolyólag soha, de soha nem szabad visszaélni a hatalommal.

A gyermekek genetikailag kódolva vannak a szüleikhez való ragaszkodással, ez a tekintély forrása, nem pedig a parancsolgatás és a vezényszavak betartatása.

Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti.
Amit lát is, már inkább megjegyzi.
De amiben Ő maga és tevékenyen részt vesz,
az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe. ”  (Kodály Zoltán)

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon