Kezdődött a második félév

Elmúlik karácsony majd beköszönt az újév és csendesen halad az idő. Nagyanyám mondta régén, hogy újév hajnalától egy tyúklépéssel hosszabb a nappal. Valóban így van ez, nagyon gyorsan múlik az idő, most kezdődött az iskolaév, és már lassan a végére gondolunk. Most kezdődött a második félév és a hó olvadásával itt lesz gyorsan a tavasz, mert január, február és itt a nyár, hangzik régi mondásunk.

Valóban a második félév tele van eseményekkel. Iskolai tantárgyversenyek, melyeket a községi majd reményeink szerint a körzeti és a köztársasági megmérettetések követnek. Alapos előkészületeket igényelnek ezek a versenyek. A pedagógus már készíti őket a versenyre, emeltszintű órákon, de a leggyakoribb az individuális foglalkozás. Ez a forma az, mely a leghatékonyabb.

Tehetséggondozás is.

Itt ki lehet emelni a tanuló erősségeit, azokat a lehetőségeket, melyek segítenek abban, hogy a kívánt célt elérjék. Valódi tehetséggondozás, mert azok a területek, melyek megmérettetésre kerülnek, gyarapítja a tanulók tudását és képességeit, jellemének épülésére szolgál.

A versenyek lezárása után pedig következnek áprilisban az ünnepek, de még mielőtt a hosszabb tavaszi szünetre mennének a tanulók, sor kerül a próba kis érettségire. A kis érettségi előkészületei is gyorsítják az idő múlását. A húsvéti és a munka ünnepe már valóban pár hét és itt a nyár. Az általános iskolák nyolcadikosai ballagásra készülnek és velük együtt az iskola is erre a napra készül. Az utolsó néhány hét már csak erről szól. A ballagás mindenki számára fontos, legyen az pedagógus, szülő  vagy gyerek, mert a felnőtté válás lépéseit meg kell tenni. Pályaválasztás, iskolaválasztás, újabb közösség melyek meghatározzák majd a nebuló további sorsát. Hátra maradt még az érettségi júniusban, és az iskolaév vége is.

Közben még néhány osztálykirándulás, látogatás, színházi élmény tarkítja az iskola életét.

Ha így belegondolunk, akkor valóban élő a mondás, január, február és itt a nyár. Észre sem vesszük és valóban vége ennek az iskolaévnek is.

Ne feledjük azonban, hogy mennyi munka van e napok, hetek mögött és felelősség. A versenyre való felkészítés, az érettségin a helytállás, vagy egy iskolai műsor előkészítése mekkora munka. A pedagógus soha nem mond le tanulóiról, ha tele vannak problémával akkor is mellettük áll, felemeli őket, támogatja és segíti a tanulókat céljaik elérésében. Kívülről nézve valóban gyorsan múló pillanatok ezek, de meghatározó döntések sora építi fel a nevelői és oktatói munkát.  

Nem is beszélve arról, hogy folyamatos reformok alatt van az oktatási rendszer, továbbképzések, belső pontozás, külső értékelések és egyéni fejlesztési tervek sora tarkítja a pedagógus munkáját.

Ehhez csak erőt és egészséget tudok kívánni, mert minden közösség mozgatója az iskola. Kiváló pedagógusaink sora bizonyítja ezt.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon