Színház, élet, művészet, koprodukció, magyar

A Zentai Magyar Kamaraszínház 2017/2018-as évadnyitója történelmi pillanatnak számított a Tisza menti városban. Október 19-én átadták a Zentai Magyar Kamaraszínház kamaratermét, melyet az ünnepélyes köszöntők után egy rendkívüli előadás követte. A Zentai Magyar Kamaraszínház egy újabb mérföldkőhöz ért, ugyanis a kamaraterem kialakítása egy többéves álom megvalósulása, egy olyan álomé, mely csak kitartó munkával és erős összefogással válhatott valóra.

Az ünnepélyes avatón  Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója és Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója egyaránt hangsúlyozták, hogy tudatosítani kell a mai színházcsinálókban, hogy mi az elsődleges feladatuk: mindenféle önmegvalósítást megelőzően az, hogy szolgálják azt a közösséget, amelynek maguk is tagjai, és túljutva minden akadályon, az együttgondolkodás és együttműködés erejével megvalósítani a kitűzött célokat. 

A Henrik Ibsen műve nyomán készült előadás a Soproni Petőfi Színház, a budapesti Nemzeti Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójaként állították színpadra.

A Ha mi holtak feltámadunk című dráma történései valójában a lélekben játszódnak le, és a színdarabot ennek tükrében rendezte Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója. A darab főszereplőjét, a korosodó Rubek professzort, a híres szobrászt Szilágyi Tibor, a Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja alakítja.

Mindamellett, hogy egész Vajdaságban nem volt még arra példa, hogy egy Kossuth-díjas színművész játsszon nálunk, a koprodukció másik különlegessége, hogy a Kárpát-medence több intézményének művészei működnek közre benne: Szőcs Erika, Molnár Anikó, Varga Fekete Kinga, Major Zsolt, Varga Gábor, Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója, és a szintén Jászai-díjas színművész, Szélyes Ferenc.

„Ibsen 1899-ben írt „drámai epilógusa” valójában csak a formájára nézve drámai mű, ha a lényegét vesszük szemügyre, akkor inkább zord lírai költemény, a művészetért önmagát feláldozó ember tragikus csalódásának a kifejezése.

A korosodó Rubek professzor, a híres szobrász és fiatal felesége, Maja már nem szereti egymást. Maja a saját jövőjét a vad vadásszá transzponált Ulfhejm földbirtokosban véli megtalálni. Férje jövője a legsikeresebb szobrának egykori modelljéhez, a feledés vagy a nemlét homályából elősejlő Irenéhez kanyarodik vissza. Bármerre is indulnak, egyetlen dolog hiányzik belőlük az úton: a cselekvő szeretet.

„Ha mi, holtak, feltámadunk… – azt látjuk, hogy sohasem éltünk.” Mintha Tolsztoj szavai csengenének vissza: az ember a halállal szembesülve érti meg, hogy nem úgy élt, ahogy kellett volna. Mert szeretet nélkül holtnak érzi magát az ember. Igazán szeretni egyet jelent a „feltámadással”.”

Elgondolkodtató és felemelő történet a beteljesületlen vágyakról, meg nem élt életről és az elmulasztott pillanatokról. Olyan életérzések, melyek őszintén tárulnak a néző elé egy letisztult, fehér térben.

A zseniális és lenyűgöző színészi játék az, mely valódi színt ad a drámai alkotásnak.

Az előadás gondolati hátterében ott lapul a művészet és, ezáltal a színház önzetlen szolgálata is, ugyanis egy ilyen színdarab csak olyan együttműködés gyümölcseként jöhet létre, melyben meghatározó az összefogás és a közös tenni akarás ereje.

Az októberi zentai bemutató és előadássorozat után Henrik Ibsen darabját a Soproni Petőfi Színházban, majd tavasszal a budapesti Nemzeti Színházban és Erdélyben, Marosvásárhelyen is bemutatják. A koprodukció létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A Zentai Magyar Kamaraszínház új kamaratermét a Magyar Kormány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzata támogatásával alakítottak ki.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon