Szabadkai zenei gyökerek

Százhetven (170) évvel ezelőtt, 1848. október 25-én hunyt el Arnold György (1781-1848) Szabadka első hivatásos zenésze. Szabadkán a nagytemplom kriptájában van eltemetett városunk első karnagya és zeneszerzője, akit több zenei lexikonban is említenek, csak mi szabadkaiak felejtettük el.

Zenére kántor édesapja, Arnold József, majd Pöhm Pál, a kalocsai székesegyház karnagya tanította. Gyermekkorát apja munkahelyén, a híres búcsújáróhelyen, Hajóson, majd később Pécsett töltötte. Jogi pályára készül, teljes állású karnagy és zeneszerző lett belőle.

Nagyon fiatalon, mindössze tizenkilenc évesen, 1800. április 19-én benyújtotta folyamodványát tanára, Pöhm Pál ajánlásával a szabadkai Szent Teréz templom karnagyi állására. Mint a nagytemplom zenei felelőse, nevéhez fűződik a rendszeres zenei nevelés elindítása. Majd ötvenéves szabadkai tevékenysége során egy egész kórust és zenekart nevelt ki, a komolyzenei élet elindítója a rendkívül gyorsan fejlődő városban. Nevéhez fűződik Szabadka első, hivatalos hangversenyének a megszervezése, amelyet 1809-ben mutattak be.

(Wikipedia.org)

Nem olyan régen fedeztem fel, már elveszettnek hitt Spártai Mise című kompozícióját, amit több utalásból is ismertünk, de a kottaanyag egész 2009-ig nem került elő. Budapesten a Széchényi Könyvtár alaksorában, a feldolgozatlan latin nyelvű anyag között fedeztük fel Arnold György több művét is.

Sajnos legtöbbje csak hiányosan maradt meg. Örömmel jelentem, hogy ez a miséje, ami egy nagyzenekari, kórusra és szólistákra írt oratórikus mű, még ha csak másolatban is, de visszakerült Szabadkára és modern kottaanyagra átdolgozva, bemutatásra készen várja, hogy Szabadkán 170 év után ismét felcsendüljön a mű!

Remélem lesz rá lehetőség és emlékezni fogunk erre a személyre is, mert méltánytalanul felejtették el nevét. Egyházzenész volt, zeneszerző, de a szabadkai színházban is tevékenykedett, sőt operát is írt. Amikor VII. Piusz pápa kiszabadult a francia fogságból, offertóriummal tisztelgett előtte. Ezért tekintélyes egyházi elismerésben részesült, ún. brévét kapott az egyházfőtől. XII. Leó pápa koronázására offertóriumot írt, amelyért szintén magas rangú egyházi elismerést érdemelt ki. Ez a műve volt az egyetlen, ami megmaradt a Szent Teréz templom tulajdonában eredeti kéziratban. Ezt a művét is sikeresen modern kottaanyagba saprtíroztuk és egyszer a Pro Msuica Kamarakórus tolmácsolásában be is mutattuk.

A város sorsa és múltja nem tette lehetővé, hogy erről az emberről megemlékezzünk. A jelenben nekünk kell tennünk azért, hogy ez megváltozzon! 

Szabadka szép és nagy múltú város, de már Kosztolányi is megmondta gyermekkora szülővárosáról:

Szabadka

Gyerekkorom, mindig téged kereslek,

ha járom a poros-boros Szabadkát.

Mióta labdám elgurult itt,

nem ér az élet egy fabatkát.

Több évig éltem Pécsett, hasonló képen Grazban, ahol tanultam. Ezek a városok nem voltak lemaradva a múlt század elején Szabadkától, ma mégis fényévek vannak közöttünk. Magasak lennének az elvárásaim, de azért idealisztikus, irreális elvárásokat sem táplálok magamban, mert megtanultam, hogy nagyot csalódhat az ember! Ennek ellenére teszem a magam feladatát, nem csak kritizálok, de azt is megteszem néha.

 

Megünnepeltük a Zeneiskola 150 éves jubileumát. Rendben is van ez így. Előtte egy héttel a Zeneiskola tanár kollégáimmal és diákjainkkal Beethoven egyetlen hegedűversenyét játszottuk a ferences templomban Zsiga Pali barátommal. Nem is rosszul, annak ellenére, hogy a zeneirodalom egyike a legnehezebb műveként tartja számon. Telt házas hangverseny volt. A város finanszírozta. Ilyen is van. Hála Istennek. Ezek a ritka pillanatok adnak erőt és feltöltődést a további küzdelmekben, tanításban, mert a zenésznek valamiből a családját is fönn kell tartani. Mi azért örülnénk, tudnánk értékelni, ha havonta lennének lehetőségek, de ne vigyük túlzásba. Negyedévenként is megelégednénk, ha adnának esélyt! Csak mondom, hogy Szabadkán is vagyunk zenészek, és van közönség is, ahogy ez többször bizonyítást nyert.

Talán egyszer méltók leszünk a múltunkra és felismerjük, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiát nem szégyellni kell, tagadni és felejteni, hanem büszkén vállalni, mert az a kultúra, én most  zenei kultúráról nyilatkozom, ami még itt tetten érhető, az ebből az időből maradt fenn, ezt éltetjük és őrizgetjük mint az őrlángot és ez Szerbiának is csak büszkesége lehet!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon