Volt idő, nem is olyan régen, mikor az iskola nem nyűgöt jelentett, hanem lehetőséget. Míg évszázadokkal ezelőtt a tanulás és a művelődés egy szűk réteg kiváltsága volt, a polgárosodással, a reformkor kiteljesedésével, egyre nőtt az igény az írástudatlanság felszámolására. A kiegyezéssel és az iparosodással pedig olyan igények jelentkeztek, hogy az alsó fokú oktatás már ne csupán az írásra, olvasásra, számolásra helyezze a hangsúlyt, hanem a tananyagban helyet kapjon a természettan és egyéb reáltudományok.
Fontos volt a megfelelő otthoni és iskolai viselkedés szabályainak elsajátítása:
Először ha felkelek.
Hálát adok Istennek;
Szülőimet azonban
Megköszöntöm nyájasan.
És megmosdom azután,
A mint illik, szép tisztán
Megfésülöm hajamat,
Csinosítom magamat!
Úgy örömest nézel rám,
Ha tiszta testem, ruhám.
Csak a ki felöltözött,
Jelenjen meg más előtt.
Felöltözve, ha ettem
reggelit, s megköszöntem,
Oskolába kell mennem;
Én ezt örömest teszem.
Tanulok ott szívesen,
S haza jövök csendesen;
Nem állok meg az utczán,
Nem nézek minden után;
Nem kiáltok s csevegek,
rossz gyermekkel nem megyek;
Mert rosszat tanulhatnék,
Én is aztán rossz lennék;
Otthon csendes s jó vagyok,
Anyámnak szót fogadok;
Soha sem veszekedem;
Testvérimet szeretem.
Ha szülőimmel nyugszunk,
Beszélem, mit tanultunk;
Szívből ezek örülnek,
S engemet mind szeretnek.
(Bezerédj Amália kislányának írott verses illemtana)
Érdekes tanulságos versike, ma is megszívlelendő. A háború előtt a diákok még tintásüvegbe mártogatták a tollat, majd itatóssal mentek át rajta, hogy el ne kenődjön. A körző egy kis ceruzából állt, amire rá lehetett illeszteni a másik szárat a tűvel.
A régi, fából készült, gyönyörűen megfestett tolltartót viszont akár meg is irigyelhetnék a mai gyerekek, ha nekik nem Hannah Montana és Pókember kellene.
Érdemes a régi dolgokat átfutni, újraértelmezni, hiszen mély igazságokat és tömör egyszerűségeket tartalmaz.
Megosztás
