Hagyományaink utat mutatnak!

“Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a Magyar, bárhol éljen is.”

(Wass Albert)

(Puskás Károly)

Az elmúlt napokban hetekben kiváló rendezvényeknek voltunk tanúi. Népi kultúránk  több területen megmutatta magát, élni akarását, közösségformáló erejét és a közösség magas szervező tudását. A rendezvények jubilálnak. A XXX. Gazdag ág,  Oromhegyesen a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében, valamint a XX. Hagyományaink Ünnepe, Zentán a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ égisze alatt.

Ezeken a rendezvényeken megtapasztalhatjuk a ragaszkodást a gyökereinkhez az ünnepeinkhez és nagyfokú tiszteletet kultúránk iránt.

Hogyan kerül ide az oktatás, nevelés?

Ha vették a „bátorságot” és végig nézték, hallgatták a rendezvényeket pontosan lehetett tapintani az oktatás és a nevelés jelenlétét e kiemelkedő munkákban.

Hagyományon általában az elődeinktől reánk maradt szellemi javakat értjük, míg a hagyaték vagy örökség szók a reánk szállott anyagi javakat jelölik. A hagyomány ősi soron, szájról-szájra terjed. Többé-kevésbé minden ember tanítómestere ennek az ősi "iskolánkívüli népművelés"-nek, mégis a hagyományátadásnak és -átvételnek megvannak az erre született mesterei, aminthogy a népköltészetet, népdalt sem a nép minden tagja költi, hanem erre született kiválóságai.

Ebből láttunk ízelítőt Zentán. Mesemondók, népdalénekesek és néptánc, színes kavalkádja jelent meg a színpadon, szívnek és léleknek örömére.

A felkészítők, a szülők és a pedagógusok kiváló munkát végeztek, hiszen a bemutatott produkciók magas színvonalúak voltak. Ahhoz, hogy létre jöjjön egy ilyen előadás, több hetet, hónapot kell felkészítéssel tölteni. Gyakorolni, menni a próbákra. Valójában így alakulnak azok a közösségek, melyek fontosak számunkra.

Nem a virtuális világban tapasztalják meg a valóságot, hanem emberközeli valós tapasztalatokat gyűjtenek.

Saját gyermekkorom, fiatalságom jut eszembe, mert az akkor tartott népzenei, néptánc foglalkozások kapcsolatokhoz, barátokra, jó ismerősökhöz jutatott egy életen át, tele csillogó élményekkel.

Vannak szóval ki nem fejezhető hagyományok, nem tárgyi örökségek, ezek a szokások, a népélet íratlan törvényei.

Az írásbeliség módot ad arra, hogy hagyományainkat ne csak szájról-szájra, hanem írás által is terjesszük. A lejegyzett hagyomány is átöröklődik az utánunk jövő nemzedékre, de ha az élők emlékezetében nem marad meg, akkor az élettelen hagyomány, melynek már nincs meg az a hatalmas, életkormányozó ereje, mint az élő hagyományoknak, vagy szokásoknak

A Gazdag ág ezt a kimeríthetetlen ősi tudást fogja össze.

A szervezőknek, résztvevőknek, támogatóknak pedig dicséret jár, mert összefogják és felmutatják  nemzetünk értékeit.

Hagyományaink utat mutatnak!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon