Az igazat mondd, ne csak a valódit!

Tudták, hogy Eperjes Károly beceneve Szamóca? Igen, sokan így hívják még ma is. Ezt a becenevet még ifjú színésznövendék korában kapta évfolyamtársaitól, akikkel „kanbulikat” tartottak. Odáig elmentek, hogy trabanttal a Balaton jegére is felhajtottak, semmitől nem riadtak vissza. Mit nekünk az élet? – meséli visszaemlékezéseiben.

Amikor telefonon felhívtam, arra számítottam, hogy majd nem fogom tudni utolérni, vagy majd titkárnő jelentkezik, esetleg ha mégis, majd ügyesen sztár allűrökkel lekoptat. Hála Istennek nem így történt. Pár éve Topolyára hívtam a Pax Romana szervezésében egy lelki napra előadónak. A telefon kicsengett, nem is kellett sokat várni és egy barátságos hang fogadott, már a második szóban felismertem az összetéveszthetetlen Kossuth-díjas színész hangját, akivel olyan párbeszédbe elegyedtem, mintha legalább 20 éve ismernénk egymást.

Elfogadta a felkérést, meghívást és megkérdezte: Atya, te ugye imádkozod a rózsafűzért? Igen. – válaszoltam. Jó, mert csak akkor vagyok hajlandó elmenni hozzátok, beszélni magamról és tanúságot tenni arról, ami egész életemet meghatározza, ha szeretitek Szűz Máriát és legalább te imádkozod a rózsafűzért. Hát igen! Felnézek erre a színészóriásra, és nincs olyan hónap, hogy ne jutna eszembe. 

Eperjes Károly filmszínész, a Kaposvári Egyetem tanára, de teológusokat messze lepipáló módon tud beszélni a társadalom anomáliáiról, s ad hangot örömének, hogy 2020-ban Magyarországon rendezik meg az Eucharisztikus Kongresszust. Előadásaiban ki nem hagyná a rózsafüzér fontosságát hangsúlyozni, annak szimbolikáját, titkait is elemezi: a szentolvasó a leghatékonyabb fegyver az ellenoldal támadásaival szemben -- állítja.

Ami leginkább megragad előadásaiban, hogy nem köntörfalaz. Kimondja azt, amit mi is tudunk, de óvakodunk, nehogy valakit megsértsünk, vagy valaki magára vegye azt, amit finoman megfogalmazunk, pedig néha ki kell mondani úgy, ahogy van.

 „Két út van előttünk; az istentörvényű és az öntörvényű. Az öntörvényűség egoizmust jelent, és minden izmus az egoizmusból ered; legyen az katolicizmus, nácizmus, nihilizmus, relativizmus vagy liberalizmus. Azt kiabálja a világ, hogy mindenkinek igaza van. Ha mindenkinek igaza van, akkor senkinek sincs; ez a káosz”. – mondja Eperjes Károly a mai társadalomról és mennyire igaza van. A demokráciát kiáltó balliberálisok minden tekintélyt, még  a törvényeket is sárba tipró abszolút szabadságot kiáltó sodrásában, nehéz kimondani, hogy csak is az istentörvényű világ hoz változást a pusztuló Európára, amelyben a tekintélynek, a rendnek és törvénynek kell lennie, különben káosz lesz!

Eperjes Károly nem az a színész, aki megbotránkoztat a színpadon, aki ha kell, még a gatyáját is letolja, csak hogy felfigyeljenek rá és híres legyen. Az ő életében együtt van jelen a szakma és a hivatás, s felettébb veszélyes, ha a szakma hivatás nélküli, vagy ha a hivatás szakma nélkül marad. Beszél szakmáról, hivatásról, majd ismét visszatér a teológiához: az embertannal lehet akasztani, de éltetni is; lehet születést segíteni és lehet abortálni, vagy az euthanáziához asszisztálni – teszi hozzá.

Hivatását, a színészi hivatást fejtegetve mondja: Hivatást teljesítő mester, szakember, mesterszakember csak az lehet, aki két könyvet elolvas: az egyik a Szentírás, a másik pedig Arisztotelész Poeticája, azt mélyen a szívébe zárja és az agyával „összestimulálja”, akkor lesz érzékelhető szív és agy harmóniája. A szívre nevelni, az agyra okítani kell, a kettő együtt a tanítás.

Számomra Eperjes Károly ad választ  a magukat kortárs, avantgárd művésznek tituláló színészek, sokszor üres komidiázásaira, mert ki meri mondani: A kortárs művészetre, színészekre is Arisztotelészt mondása érvényes: ha a cselekvésnek nincs önmagán túlmutató, természetfeletti célja, akkor az még csak profán; nemmás mint a való világ erkölcstelensége több órán át. Ha a cselekvésnek van önmagán túlmutató, természetfeletti célja, akkor az mindig szakrális, azaz igaz. Tehát az igazság felette áll a valóságnak. Ha nincs krisztusi hivatás, eljövetel, megváltás, Szentlélek elküldése, akkor mit csináljunk? A dráma eredendően a jó és a rossz ütköztetését jelenti, de ha relativizálom, ha törvénybe foglalom, hogy jó az abortusz, s jó, ha nincsenek nemek…

A kortárs „művészetben” nem a jó ütközik a rosszal, hanem a rossz a kisebb rosszal. A liberalizmus, az abberalizmus, a nihilizmus, a relativizmus korában az utolsó pápák is kinyilatkoztatták, hogy a relativizmus a legszörnyűbb. Eperjes Károly folytatja: -- Gondolkodom, tehát hiszek, zseniális ez a mondat. – teszi hozzá. Vagyok, aki vagyok, mondta a Megváltó. Ez evidencia, ezt el kell fogadni. A szivárványosok, a szürkék meg ezt: nem vagyok, aki vagyok. Csak úgy igazodhatunk el, ha az igenünk igen, a nemünk nem. Ez a szabad akarat teológiája. A kegyelemre mondjunk igent, a kísértésre nemet – tanácsolta a színész, aki szerint érdemes elgondolkoznunk az általunk kimondott számtalan igenen és nemen is.

Eperjes Károly előadásaiból az istenes versek sem maradhatnak el. Elszavalja, majd kommentálja azt:

Ady Endre
Krisztus-kereszt az erdőn

Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam
Megemelem a kalapom mélyen.
Ott röpül szánom az éjben.

Sokszor hangsúlyozza, hogy katolikus létére a református Ady a kedvence és hozzátesz, hogy a  költő legkedvesebb zilahi tanára katolikus volt, így átvitt értelemben neki köszönhető, hogy reformátusként szabad akarati teológiát használ. Szabad akarati, nem pedig előre elrendelet, predestinált teológiát, ami református teológiában elfogadott, de téves.

– Református testvéreinknél nem szokás keresztet vetni és köszönteni az útszéli korpuszt, de az édesapja elgondolkodva lépdelt a fiával, és énekszóval, kalapot emelve köszöntötte az út menti krisztusi ábrázolást, ő viszont nem – magyarázta a verset. – Húsz év múlva, amikor apja már a temetőben pihent, de a lelke Istennél volt, Ady bocsánatot kért, hogy egykor cudarul viselkedett a Krisztus-keresztnél.

Több előadását hallottam már. Élőben és felvételről egyaránt. Eperjes színművész úr előadásai sok témát érintenek, mintha improvizálná őket, de egy-két téma sosem marad ki belőlük. Az egyik a rózsafűzér a másik az oltáriszentség. Elbeszéléséből tudjuk, hogy egyik barátja arról faggatta a színészt, igaz-e, hogy mindennap elmondja a Mária által kért 3 rózsafüzért. Azt felelte, igaz, de visszakérdezett: miért érdekel ez? Barátja elmondta: amikor édesapja haldoklott, rendszeresen látogatták. A kórteremben kezében rózsafüzérrel találták mindig, és mosolyogva vigasztalta a családját. Az ágyat körülállók pedig sírtak…

Eperjes Károlyt hitében nem lehet megingatni, inkább ő hoz másokat váratlan, akár kellemetlen helyzetbe. Egy jehovistát sikerült neki egy katolikus templomba beinvitálni. – Jöjjön velem, nézzen végig ezen a templomon – mondta. – Ott, szemben talál egy kis emelvényt, egy kicsinyke kétszárnyú ajtót, az a tabernákulum. Látja, ott a világbéke… Mi már megtaláltuk, eddig jutottunk! Találják meg maguk is!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon