TŰZRIADÓ UTÁN

A szerző rajza

Két strucclány sétál a sivatagban. Nyomukba szegődik két struccfiú. Megszólal az egyik strucclány:

 – Te, ezek bennünket követnek. Fussunk!

 Elkezdenek futni. Hiába, a két struccfiú a nyomukban marad. Megszólal megint a strucclány:

 – Ezek még mindig itt vannak! Bújjunk el!

 Abban a pillanatban mindketten megtorpannak, és belefúrják a fejüket a homokba. Megszólal az

egyik struccfiú:

 – Nézd már! Hová tűntek?!

 

Nem szeretek túl nagy szavakat használni. Viszolygok a kinyilatkoztatásoktól. Az azonban itt és most bizton kijelenthető, hogy ettől az évtől már semmi sem lesz ugyanaz, mint volt.

Igen, a Covid-19 is igazított egyet a világ ábrázatán. És a járvány kapcsán éppen elég kérdés maradt megválaszolatlan, aminek egyenes hozadéka, hogy mára a kétely, a bizonytalanság gyakorlatilag minden halandót arra ösztönöz, hogy egyéni véleményt alkosson a kórról, annak kezeléséről, és a következményekről is. A szkepszis belopta magát a tömegek szívébe. Immáron a korábban megszokottan közömbösek minden átmenet nélkül hangosan kommentálják a járványügyi adatokat, a kormányok intézkedéseire nyilvánosan reagálnak, szidják vagy épp dicsérik a hatóságok munkáját. Hétköznapi átlagemberek vedlettek botcsinálta virológussá: soha ennyi vakcina szakértő nem élt közöttünk! Ezt teszi az internet. A világháló a legkiválóbb kútfője a gyors, felszínes információk megszerzésének. Egyúttal szócsöve lehet akárkinek. Pro és kontra vélemények számlálhatatlanul sorjáznak. Szobatudósok, ál doktorok, sarlatánok, szélhámosok, nyerészkedők és csalók iparkodnak kihasználni a közössági portálok népének hiszékenységét. Közöttük tulajdon ismerőseink hintik az álhíreket, hergelik a többi internetezőt. A hírre éhes polgár meg szépen bevesz mindent. Kritika nélküli fogyasztóvá züllöttünk. (Emlékszem, pár éve írtam egy szatírát. Megtörtént eset ihletett: a római modern művészetek múzeumának takarítónőjét elbocsátották, mert a szerencsétlen asszony az egyik kortárs „művész” installációját összesöprögette és kidobta. Erre a mintára írtam meg egy galériában dolgozó takarítónő fiktív monológját. Hogy most mi lesz vele, mit szól a férje, hová veszik föl megint, mint takarítónőt. Értelemszerűen mindezt egyes szám, első személyben. Vesztemre. Utána napokig csöngött a telefonom, kérdezősködtek, sajnálkoztak a kanizsai ismerősök, amiért nekem felmondtak, hogy munkanélküli lettem. Akkor döbbentem rá: az eddig műveltnek, sokoldalúnak, iskolázottnak képzelt emberek is készpénznek vesznek minden leírt mondatot, úgy, hogy a szövegértés sem megy nekik. Mindez elképesztett, de el is gondolkodtatott.)

A világjárvány csak az egyik oka amiért egyre élhetetlenebbnek gondoljuk a rendszert.

Az sem javít az emberiség közérzetén, ami most az Egyesült Államokban elnökválasztás címszó alatt zajlik/zajlott. Ha Ingusföldön, Burmában vagy Ugandában csalnának a választásokon, olyan nagyon nem is csodálkoznánk. De, amikor a világot demokráciából leckéztető nagyhatalom háza táján áll a botrány, akkor fölvetül a kérdés, miféle demokrácia, miféle szabad választás, és egyáltalán miféle politikai rendszer az, ahol ekkora, égbekiáltó disznóságok is megtörténhetnek? Nem mellesleg: kvázi törvényes keretek között, of course. Jóllehet a roppant mód haladó és demokratikus, a szólás szabadságára pedánsan ügyelő fősodrú amerikai sajtó „minden idők legtisztább” voksolásaként emlegeti a novemberi elnökválasztást, kérdés, meddig tartható ez a nyilvánvalóan önáltató, hazug állítás. Eddig csak a Trumpra szavazó több tízmillió republikánus szavazó kételkedett a választások tisztaságában. Nyomukban viszont ott a többi, a korrekt megmérettetésben és a politikai jogok egyenlőségében eddig hívő milliárdnyi ember, akik kezdenek szépen kiábrándulni a mainstream média hazudozásaiból. Nagy részüknek pedig – és az a nem jó hír –, lassan a demokráciának nevezett társasutazásból is kezd elege lenni. Mindez miért? Mert a választási szoftverek meghamisítására meghibásodására nincs magyarázat, ahogy a matematikailag modellezhetetlen előny megszerzésre sincs. Ugyanígy abszurd a halottak tömeges szavazása, a konténerekből előkerült, kitöltött szavazólapokról nem is beszélve. Kételyek sorozata erősíti a szkeptikusok táborát – valami nagyon bűzlik Washington tájékán. Fázok a jövőtől, ha a politikai erőpróbák alkalmával is az lesz majd a mérvadó, hogy a „független” média mikor hirdet győztest. Ne már a leghangosabb lármafa mondja meg, kit vagy mit szavazott meg a többség! Lehet persze ellentmondást nem tűrő hangon cikkben éltetni Bident, mint új elnököt. De csak az gratuláljon neki, aki a fehérorosz Lukasenkának vagy Kim Dzsong Unnak is gratulált, mert az Egyesült Államokban a választások nagyjából annyira voltak tiszták…

Olyan érzésem van, a világ mostanra fölélte erkölcsi tartalékait. A bizalom megingása egyenes következménye a rend hiányának. Régebben alap dolgokban teljes egyetértés uralkodott: például élesen elkülönült a jó és a rossz, a vállalható a vállalhatatlantól, a helyes és a helytelen cselekedet is nevén volt nevezve. Ma meg gyakorlatilag következmények nélkülivé silányult az élet összes területe. „Minden ember szabadnak születik” – így kezdődik a szólama a néphülyítésnek. Szóról szóra ugyanezt mondták háromszáz éve a jakobinusok Párizsban.

Aztán jött a terror. Legalább most nem kéne megvárni.

Ma az emberi jogokkal meg a szabadságjogokkal hitbizományként zsonglőrködők féltik a hatalmukat. Ott vannak mindenütt: a már említett szabadelvű médiában, a civilnek álcázott politikai erővonalakban, az oktatásban éppen olyan markánsan, miként a kultúrában. Ha netán valaki kételkedne, elég, ha szétnéz a jogi karon, a történelem szakokon, nem beszélve a szociológia, filozófia meg egyéb léghajlító stúdiumokon: ma is ugyanazt a félszáz évvel ezelőtti anyagot sulykolják az új nemzedékekbe. A túlhaladott, ezerszer cáfolt tények persze egyik előadót sem zavarják. Ők kevésbé szakembereket, inkább elkötelezett, eszmei utánpótlást akarnak. Hithű utódokat.

A szájuk íze szerint nevelnek, ha kell át is nevelnek, meg ne szakadjon a kiválasztottságuk láncolata.

S míg a régről hozott erejük megtartásán munkálkodnak, észre sem veszik, hogy éppen miattuk ránk gyulladt a mindenség teteje.

Tűzoltáshoz fogni kár. Már késő.

Ez a világ – ilyen formában – megérett a pusztulásra. Talán jobb is így. A tisztuláshoz új alapok kellenek. Mi a jelen helyzetben egyet tehetünk, és ahhoz sem kevés erő kell: attól, hogy ők trükkös struccot játszanak, nekünk még nem kell struccnak lennünk.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon