A Szabadkai Egyházmegyének új püspöke van msgr. Slavko Večerin személyében

Egy történelmi eseményen van túl a Szabadkai Egyházmegye. Új püspöke lett Msgr. Slavko Večerin személyében, akit szombaton felszenteltek és beiktattak. A szentelést Szabadkán az Avilai Szent Teréz-székesegyházban tartották, Bácska első templomában. A következő 12 évben ő irányítja az egyházmegyénket.

Nyolcadikos voltam, amikor Pénzes püspök urat szentelték 1989-ben. Hivatásválasztás előtt álltam és már akkor tudtam, hogy pap szeretnék lenni, noha még szüleim nem igazán fogadták el a döntésemet, de a júniusi szentelésre behoztak Bajmokról Szabadkára, hogy részt vehessek a püspökszentelésen. Ők rokoni látogatóba mentek, de engem ott hagytak a székesegyháznál. Meghatározó élmény volt, még most is részleteiben emlékszem az eseményekre, a kivetítőre és a tömegre, a piros rózsákra ez emlékmű előtti téren. Be sem jutottam a nagy templomba, lehetetlen volt, hiszen a tömeg a templom kívül is beláthatatlan volt. Még is itt él bennem minden mozzanata.

A legmerészebb álmaimban sem mertem volna akkor hinni, hogy 31 év múlva, 20 éves papság után a következő püspökszentelésen karnagyként fogok ott állni a templomban. Akkor minden olyan távolinak, messzinek, elérhetetlennek tűnt, csak a vágy és a hivatástudat volt bennem erős.

A következő évben, 1990-ben jelentkeztem és Pénzes püspök úr vett fel a Paulinumba, ahol érettségiztem, ő küldött külföldi tanulmányútra, támogatott zenei tanulmányaim folytatásában, ő szentelt pappá, ő nevezett ki székesegyházi karnagynak, zenei igazgatónak és kelebiai plébánosnak. Ő delegált a Magyar Nemzeti Tanácsba.

Számomra ő volt A PÜSPÖK, az én püspököm, ezért is furcsa, kevert érzésekkel fogadtam, hogy elmegy nyugdíjba és egy új személy jön a helyébe. Racionálisan felfogja az ember, de belülről mélyen érinti. Őszintén szólva, Pénzes püspök urat nem csak tiszteltem, szerettem és szeretem ma is. Szeretetre méltó, emberhangú püspök volt, aki vezetőnek nem volt egy irányítani akaró nagyfőnök, de papjaihoz és nyájához közvetlen, megértő és nagyon szeretni való ember volt.

Sokan kérdezik tőlem, hogy milyen az új püspök, mit várunk tőle, milyen lesz vele az együttműködés. Bárki is lett volna a következő főpásztor, Pénzes püspök 31 éves jelenléte után nehéz lesz egy új karaktert, embert megszokni, elfogadni. Két év vajúdás után született meg a döntés, hogy Večerin Slavkora esett Róma választása. A mi egyházmegyénkben, papjaink körében sok ember szóba került ez a két év alatt. Róma nagy körültekintéssel, a nyilvánosság kizárásával kikérdezte papjait, több személyt is felterjesztve, majd a sok-sok véleményt összevetve Rómában meghozták a döntést. A mi egyházmegyénk specifikus ebben a kérdésben, hiszen nem csak az a kérdés, hogy ki lesz az utód, de arra is érzékenyen reagálunk, hogy vajon magyar, esetleg horvát vagy bunyevác, talán német vagy szlovák nemzetiségű lesz-e a következő főpásztor.

Az egyházmegye kétharmados többségében magyar, egy harmados arányban bunyevác-horvát és egy-két ezer szlovák és német, sokac nemzetiségű katolikus és az egyházmegye területén él.

Három évvel ezelőtt, amikor egy szabadkai látogatása alkalmával, nyílt fórumon a vatikáni nagykövettől megkérdeztük, hogy magyar lesz-e a következő püspök, akkor ő szellemesen csak úgy válaszolt, hogy amit ő tud megígérni az csak annyi, hogy katolikus és férfi lesz a következő főpásztor. Megmosolyogtuk és sokan meg is jegyeztük, hogy a világegyházban, Vatikánban, ahol sokszor egy-egy irodában több tucat nemzetiségű ember dolgozik, nem igazán értik, hogy ráadásul Szerbiában miért is fontos az, hogy magyar vagy horvát lesz-e a kinevezett püspök. Nos, mi, akik itt élünk, csak mi értjük igazán ennek a helyzetnek súlyát, fonákját, kétélűségét és fontosságát is.

Nagyon fiatal egyházmegye vagyunk. Szent István alapítású, évszázadokon keresztül Kalocsai-Bácsi Egyházmegye részeként léteztünk, 1921-től önálló területté lettünk. Pár évtizedes múlttal, erősen megfogyatkozva, szemben a globalizációs kihívásokkal kell irányítani egy olyan területet, ahova új népek telepedtek le folyamatosan, ahol ennyi nemzetiség él együtt, sok vallás találkozik, ahol az utolsó pár évben az iszlám is komoly teret hódított magának. Egyáltalán nem lesz könnyű dolga a következő püspöknek. Belátom, már régen nem az a kérdés, hogy ki a magyar és ki a horvát, itt sokszor a szórvány ellátásának problémája merül fel.

Elvándoroltak és folyamatosan tűnnek el a katolikusok, horvátok éppúgy, mint a magyarok. Megfogyatkozott a papi hivatás, elmentek a szerzetesek és szerzetes nővérek. A rendházakban is már csak pislákol az élet. Az egyház fenntartása, működtetése külső, külföldi könyöradományokból lehetséges. Racionálisan nézve egy leépülő, elvándorló, agresszívan iszlámosodó, infrastruktúrájában a kommunista időkben is jobb időket megélt egyházmegye lettünk. Óriási omladozó plébániákkal, beázó tetejű templomokkal, dohos, büdös sekrestyékkel és gyóntatószékekkel, létszámában is megcsappant plébániákkal. Jelenleg csak túlélünk nagyon rossz kilátásokkal.

Volt már ilyen a történelemben. Elnéptelenedés, török verés. A 17.században a krónikás leírásából tudjuk, hogy csak 12.000 katolikus élt Bácska területen. Akkor sem adták fel, akkor is küzdöttek az emberek és azt hiszem ma sem szabad feladni.

Őszintén, nem irigylem Slavko atyát! Ismerve őt, egy erős, karakteres egyéniség, aki nekem 1994-ben lelki vezetőm volt a Paulinumi éveim alatt, plébánosom volt Bajmokon, és most püspököm lett. Kemény évek várnak rá, erős hitre, bátorságra lesz szüksége. Egyet kívánok neki, hogy emberségét, emberi hangját őrizze meg, becsülje meg papjait, munkatársait és mi is mindenben támogatni fogjuk. A jelenlegi helyzetben hitünkre nagyon nagy szükség van. Nemzetek, nemzetiségek, de legfőképpen a hívő nyáj irányítása, összetartása a legfontosabb cél. Életkedvet, szeretetet, bátorságot, töretlen elhivatottságot és lelkesedést kívánok neki és önmagunknak is, akik munkatársai leszünk új főpásztorunknak.

Isten éltesse erőben és egészségben! 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon