Pogrom program

A mocskolódás és az ellenfél hitelrombolása még nem politikai program

Az új Magyar Nemzeti Tanács megválasztására kész a seregszemle, a megméretkezésre vállalkozók tábora felállt. Kérdés, mi a különbség a két lista eddigi megnyilvánulásában?

Az egyik eredményeivel lép elő, a jövőnek az anyaországgal való közös építését, a Szerbián belüli maximális érdekérvényesítés programját vallja. Jelöltjei hiszik a nemzet egységét és tesznek a nemzet összefogásáért, folytatják az elkezdett építkezést. A másik tábor nem ígér, ugyanakkor tesz rá az egységre. Félő, hogy egyéni sérelmeik és a belső leszámolás vágya képezi együttműködésük kovászát. Mit tettek, mit tesznek „kettesék”, miben látják a jövőképet? Víziójuk csak addig terjed, hogy kit utáljanak közösen, ám jobb utat, főleg járhatóbbat, amikor alkalmuk volt, ők sem tudtak mutatni, jelenleg meg csak mesélnek, közben pedig nagyon szeretnék, ha valaki foglalkozna velük, ha komolyan venné már őket valaki Szerbia határain kívül vagy belül...

Olvasom a nemzettől „független vajdasági magyar” elektronikus médiát, a közösségi hálót, hogy ”kettesék” már meg is találták bukásuk alibijét. Ezt írták örömteli felállásukat bejelentő bejegyzésükbe: „Kíváncsian várjuk, hogy a minden eddigi választási indulásunkat eszközökben nem válogatva akadályozó VMSZ, ezúttal hogyan próbálja megfosztani a vajdasági magyarokat a választás lehetőségétől”.  

Újabb kérdés: Önök közül senki sem hallotta azt a mondást, hogy rossz kiindulópont, ha önmagunkból indulunk ki?

A kampányban a Magyar Összefogás jelöltjei részéről a jövő építésébe vetett víziót látom, hallom és érzem. A jövőbeli Nemzeti Tanács jelöltjeinek terepszemléje, a közösség minden településének meglátogatása, a tettekkel és eredményekkel való elszámolás mind-mind szembenézés a bizalmat hitelező választópolgárral, a szavazókkal.

Már azt is sérelmezik egyes „kettesek”, hogy a kampányrendezvényeken gyerekek is fellépnek. Kampányrendezvény-e egy óvodai játszótér megnyitó ünnepsége vagy egy sportrendezvény, ahol a politikus beszámol az eredményeiről?

Anno, a múlt század hetvenes éveiben pionírkendőt kaptam, a városba beérkező stafétabot fogadásakor táncoltam, sőt minden május 25-én virággal a kezemben szletteztem osztálytársaimmal és az iskolám összes diákjával együtt. Heteken át készültünk rá. Miután örömmel teljesítettük a feladatot, mert annak is volt egy nagy adag csapatépítő jellege, bámészkodtunk, része voltunk a  tömegnek, meg persze egy szót sem értettünk abból, ami a mikrofon előtt elhangzott. Nem is figyeltük, mert nem ez volt a feladatunk. Mindezek ellenére ember lett belőlünk, nem lettünk kommunisták.

Semmilyen kampány nem indokolja, hogy kutyust puszilgasson vagy gyereket simogasson a politikus, de egy sportrendezvény, amelyen valaki kampányol és mások is fellépnek, az attól még nem pártpolitikai összejövetel. Mindig csak mellékesen kap szót a politikus, mert nem miatta, hanem a sport miatt jöttek össze az emberek, és mellékesen biztosít a rendezvény művelődési műsorszámra lehetőséget.

Például a gyermektáncsoport is felléphet a focikedvelők, no meg szüleik nagy örömére. A felszólalás a politikusnak is csak egy röpke szereplési lehetőség, úgy mint a tánccsoportnak. Hogy egyes kis táncosok aggódó szülei mitől félnek? És főleg mitől lesz ez politikai pedofília? Régen, a mi gyerekkorunkban sem volt az. Anyánknak, apánknak ilyen az eszébe sem jutott.

Fanyalogni és utálkozni ugyan lehet, de a közösség építése helyetti furkálódásra többé már nincs szükség. Sajnos még mindig nem érti sok „kettes”, hogy kifelé kell hadakozni ahhoz, hogy befelé épülhessünk. A közösségen belüli karaktergyilkosságok és leszámolósdik a közösség öngyilkossága. Ez pedig mindig úgy kezdődik, hogy én csak visszacsaptam...

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon