Pető tábor

Ha közösséget kell alakítani, formálni, kiváló lehetőség erre a tábori élet. Az együttlét formálja a jellemet, javít rajta és megtanítja hogyan és miként kell együtt dolgozni, egymásnak segíteni és másokat megismerni önmagunk képességein, tulajdonságain keresztül. Zentán egy rendhagyó tábort szervezett a Semmelweis Egyetem Pető András Kara a Tiszavirág Kajak Klubbal közösen, melyet a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta város önkormányzata is támogatott.

A budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara, az MNT és Zenta önkormányzata már öt éve dolgozik együtt ezeken az intenzív kurzusokon és szűréseken. Mindeddig több mint száz fejlesztő képzést valósítottak meg. Most először került sor egy hasonló jellegű, fejlesztő táborra is.

A Tisza és annak környezete kimeríthetetlen lehetőséget nyújt a tábor megszervezésére. Természeti szépsége, hangulata és nem utolsó sorban a tiszai emberek nyitottsága segítette ennek a tábornak a létrehozását.

Az ötlet, hogy a Pető Intézet gyermekei kipróbálják az evezést, dr. Túri Ibolya konduktor-jogászától, a program vezetőjétől ered, aki egy evezős versenyen figyelt fel az adaptív felnőtt versenyszámra, és úgy gondolta, hogy a Pető Intézetben a mozgássérült gyermekeknek is szükségük van adaptív evezésre.

A Pető Intézetben CP-s, azaz cerebral paresises gyermekek fejlesztését végzik egy világhírű módszer segítségével. A születés előtt, alatt vagy után, az oxigénhiányos állapotból létrejövő központi idegrendszeri bénulás elsősorban a mozgásban hoz létre diszfunkciókat, súlyosabb esetekben értelmi sérüléssel is jár. A Pető-módszer nemzetközileg elismert, magyar szellemi hungarikum, amely a komplex, a személyiség mindenoldalú fejlesztését valósítja meg a konduktív, “rávezető” pedagógia révén.

A program elindítói felismerték, hogy az evezés a konduktív fejlesztésben tanultak alkalmazására is lehetőséget nyújt, a fizikai erőnlét és a koordináció fejlesztésén túl, a közösséghez tartozás érzését növelheti, további önbizalmat, vidám perceket és sikerélményt is ad a résztvevőknek. Szakemberek szerint a gyermekek számára a mozgás egyenlő a tanulással. Ezért van szükség az ilyen és ehhez hasonló táborok, foglalkozások megszervezésére.  Ha a mozgás fejlődése megreked, akkor az értelem fejlődése is általában lemaradást mutat. Hangsúlyt kell fektetni a mozgástevékenység és a kognitív funkciók fejlesztésére, az önellátási szokások kialakítására, a korai életkorban történő komplexitásra.

Zentán június 24-28-ig zajlott a tábor, bevonva a vajdasági gyerekeket is. Összesen 8 sérült gyermek vett részt a táborban, kísérőikkel együtt.  A foglalkozásokat Túri Ibolya és Domokos Zsolt vezették a Tiszavirág Kajak Klub munkatársaival közösen.

A központi idegrendszer sérülése oxigénhiányos állapot, agykárosodás következtében kialakult mozgászavar. Olyan pszichoszenzomotoros zavar, amely a fejlődés korai időszakában károsítja a még “éretlen” idegrendszert. A központiidegrendszer-sérült gyerekek mozgásfejlődési folyamataikban elmaradnak. A betegség mindkét nemben azonos gyakorisággal fordul elő. Az evezés kiválóan illeszkedik a Pető-módszer kereteibe.  A szakemberek szerint az adaptív evezés a konduktív fejlesztés mellett egy újabb mérföldkő lehet.

A szakmai érvek mellett, kiváló hangulatú és tartalmú program volt. Köszönve a segítőknek és a támogatóknak.

Ez a program is a közösség igényére épült és remélhetőleg folytatása is lesz, mert szükség van rá.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon