Miért vagyok királypárti?

Szoktam volt mondani: egy társadalomtudomány van. A történelemtudomány. A többi pusztán jégaszalás vagy zabhegyezés Kukutyinban, legyen szó kulturális antropológiáról, szociológiáról, pszichológiáról, genealógiáról vagy épp a roppant izgalmas delfinológiáról, aminek a kihagyásával teljesen érthetetlen mégis miként válhattunk kerek egész emberré.

 A történelmet viszont nem ártana fokozottabb fordulatszámon tanítani. Ha a gyerekek megismernék a múltjukat – nem csak a kánoni maszlaggal tömnék a fejüket – sok kérdésben tisztább képet kapnának a jelenlegi világunkról. A szavak, a fogalmak mögöttese ugyanis a letűnt időkben keresendő. Egy csomószor rosszul használjuk őket.

Itt van mindjárt az „értelmiségi” elnevezés.

A pajkos ördögtől való kispolgári elitellenességem okán csak „éttermiségieknek” hívom őket. Az „értelmiségi” a baloldal és a liberálisok kedvenc címkéje. Ők az elit. A többi a hülye. Röviden így definiálnám.

Kicsit bővebben, árnyalva a képletet: eltekintve a felvilágosodás korától az Internacionáléig, ne menjünk olyan messzire, az értelmiségi a XX. században általában azon baloldali nézetű entellektüelek gyűjtő megnevezése volt, akiket a nép egyszerűen rohadt kommunistaként emlegetett. Az ő dédelgetett álmuk volt a szocializmus, a majdani kommunizmus előszobája, amit igyekeztek a már emlegetett gombamód szaporodó társadalomtudományi hókuszpókuszokkal alátámasztani.

Mondanom sem kell, kurva nagyot buktak.

Az a társadalmi, gazdasági, technikai tulipiros lufi, amit ők fújtak, a fasorban sem volt a gyakorlatban a kapitalizmus mellett.
Pont úgy, mint manapság a liberális mainstream által föltüdőzött rózsaszínű léggömb, ami nap mint nap igazolja életképtelenségét a valóság nevű nyílzápor közepette.
Hogy mégis valahogy megtarthassák a betegesen áhított hatalmat – leseggeltek valahol, és körülbelül a rendszerváltást megelőző években elkezdtek ideológiát gyártani. Ha gazdaságilag a kutyának sincs igénye a baloldali – kvázi szabadelvű irányelvekre, ha a közép-európai munkásosztálynak nem kell a kommunizmus, a világbéke, később a multikulti szép ígérete, etessük meg őket azzal, hogy a konzervatív családmodell elavult, a keresztényi életszemlélet nevetséges.

A dolgozni és alkotni képes európai, fehér férfiak csupa-csupa soviniszta disznók, képesek ebédet főzetni a nőkkel. Mi magyarok verjük a négereket, mindannyian tahók vagyunk, mert dutyiba csuknánk a narkósokat, ellenezzük a devianciát, homokosnak hívjuk a homokosokat, szánni valónak tartjuk az ateistákat, tehát nagyon gyorsan föl kell szabadítani az elnyomott kisebbségeket. Mindet: elsősorban a homoszexuális kisebbségeket, mert valamiért ők a legveszélyeztetettebbek. Még véletlenül sem a csángók, a kárpátaljai magyarok, netán mi, fogyatkozó délvidékiek. Nem. Már a Coca Cola is fölmelegedett, itt kérem szituáció van. A melegek helyzetétől még sanyarúbb a mára kismillió fajtájúra duzzadt gender polgártársak sorsa. Őket követi az összes deviáns, kezdve az állatokkal fajtalankodóktól a nekrofilekig. Voltak hírek, hogy az utóbbiak passzióját (t.i. a hullákkal való meghitt együttlétet…) mostanában akarják legalizálni – hol másutt? – a svédeknél. Jobban tesszük tehát, ha a közeljövőben lehetőleg nem Malmőben, vagy a környékén halunk meg.

Mindez a gyomorforgató, ugyanakkor tragikus, önsorsrontó attitűd a szép új világunk haladó demokratáinak köszönhető. Szerintük csak az a demokrata, aki liberális. Furcsa ellentmondása az ilyeneknek, hogy miközben az egyén feltétlen szabadságáról papolnak, egyre-másra gyártják a paragrafusokat a mindennapi élethez.

Lásd: Brüsszel hajmeresztő törvényi szabályozásai, vagy a mára mindent elárasztó politikailag korrekt közbeszéd, ami immáron jottányit sem különbözik a virtigli náci, kommunista cenzúrától. Hovatovább azt is előírják miként szólítandó az egyik szülő, arról nem is beszélve, hogy évezredes szokásjogokkal szemben, az elemi logikát sutba dobva 2019-ben a világ legtöbb részén nagyobb biztonságban van a bűnelkövető, több jogot biztosít neki az igazságszolgáltatás, mint az áldozatnak. Mert a mindent (a kártékonyságot) megengedő, ugyanakkor paragrafusokat mantrázó liberálisok szerint, ha valaki a lábunkra hág a tömött buszon, annak kell örülnünk, hogy a másik hetven viszont nem lépett rá. A liberálisnak a sokszínűség az istene, vágyik a másságra, mert azt is egzotikusnak tartja, ha valaki koszos, szutyokban hempereg, délelőtt fél kilencre már csatak részeg, és oda végzi a nagydolgát a közpark bozótosába, amitől tíz lépés egy játszótér. Ilyenkor megy a mutogatás a társadalomra. Hogy segíteni kéne, mert szerencsétlen, meg emberi méltóság, és esélyegyenlőség, blabla.

Pedig minden ember kezében ott a szabad választás joga: megváltja-e önmagát, vagy semmirekellő, szemét lesz belőle.

Javaslom Máté evangéliumának 25. fejezetét elolvasni. A talentumokról. Annak adjanak, aki iparkodik, megérdemli. Az arra méltatlantól, akinek se önbecsülése, se munkakultúrája, se akarata, igyekvése, attól pedig vonják meg a segítséget.

Mi most épp a bibliai intelmekkel szemben robogunk. A lejtőn.

Mert ez a kívánalma annak a sápítozó elitnek, akinek az ártalmatlanabbja a tigrisek kipusztulásán kesereg, fákat ölelget, vagy éppen botcsinálta klímakutató, míg a fajsúlyosabb gazembereik a közéletet mérgezve a minél rosszabb annál jobb elvét igyekeznek a gyakorlatba átültetni. Pedig a normálisabbja azért akarná, hogy a világ élhetőbben működjék, mert morálisan tarthatatlannak tart mindent, ami a rendet aláássa. Csak két példa.

Katonaságnál megtanultuk: akinek nincs rend a szekrénykéjében, annak a bakancsa is szutykos. Ha a bakancsával sem törődik, borítékolhatóan a fegyvere is piszkos, lőni sem tud vele, hasznavehetetlen, ha bevetésre kerülne sor, miatta halnának meg mások. Ugyanígy a suliban. Iskolás korunkban ki volt eredményesebb tanuló? Az, aki fekete gyászkeretes körömmel, fogmosás nélkül, kócosan járt minden nap fél nyolcra, vagy az, aki igyekezett betartani a tisztálkodás elemi szabályait. Persze, a szabadelvű stratégáknak a mélyigénytelenségre is van mentségük.

Törvényt hoznak a dologkerülők érdekében, és hüpp-hüpp barbatrükk. Ettől kezdve inkább megéri segélyért kuncsorogni, máról-holnapra éldegélni, értékteremtés helyett várni a sült galambot, kiröhögni a reggel munkába indulókat, és a tűzrevalót már júniusban beteremtőket, merthogy a törvény által védve van a lumpen, megteheti. Pedig a törvény önmagában nem sok. Mára nem büntet, nem szolgáltat igazságot, betűk a papíron mindössze. Akkor lenne értelme a paragrafusok szaporításának, ha lenne valaki, aki be is tudná azokat tartatni, vaskézzel.

Sokadszor bebizonyosodott: nem kér a nép a szabadelvű vircsaftból.
Talán nem mondtam még. Személy szerint én királypárti vagyok. Meggyőződésem, hogy a világ akkor lesz majd jobb, ha bölcs uralkodók uralkodnak. A krumplibogarakat meg lepermetezik.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon