MI, SZERB MAGYAROK

A szerző rajza

Meg ukrán, szlovák és román magyarok: mi vagyunk a mások, az amúgy toleranciát hirdető pesti szalon demokraták szemében.

Tudjuk, ők a haladás prófétái. Az eszmerendszerükbe az is belefér, hogy egy Kárpátaljáról származó, Attila keresztnevű színházi rendezőt groteszk módon „lerománoznak”. (Akiknek sosem számított a határon túli magyarság, azoknak édes mindegy, hogy Ungvár, vagy Kolozsvár: nekik csak néma térkép e táj…) Hasonlóan belterjes idióma révén a cigányság helyzetére hiperérzékeny kritikusok körében cinkos kacsintással szokás Orsósozni a magyar miniszterelnököt. Mintha bizony valakinek a cigány származása eleve negatív képzettársításra adna okot. Ha mégis: az illető rasszista, fasiszta, náci ésatöbbi. Holott ugyanők szeretik hangosan védeni a hátrányos helyzetű kisebbségeket. Előszeretettel propagálják is a másságot: főleg, ha az adott minoritás az ő tenyerükből eszik, az ő érdekeiknek megfelelően lázítható.

Hiába az évszázados rend parancsa, hogy a többségnek az adott kisebbséget nem propagálnia, hanem megtűrnie kell. Együtt élni a tőle eltérőkkel. Föltéve persze, hogy az illető kisebbség hajlandó betartani a többségi társadalom írott és íratlan szabályait, ha a többség elnéző magatartására, toleranciájára a kisebbség közössége is hasonlóképpen engedékenyen, lojálisan reagál. A farok nem csóválhatja a kutyát. Viszont ahogy azt már megszoktuk, manapság éppen ennek a kísérletnek vagyunk a tanúi. 

Egy jól behatárolható kisebbség hőzöng idehaza és odaát is. Mivel a délvidéki fotelforradalmárokat gyakorlatilag név szerint föl tudom sorolni, inkább az utóbbiakkal foglalkoznék. Tenném ezt még akkor is, ha sem itt, és pláne ott nem igazolódik a tétel, miszerint az ellenzék számszerű mennyisége bármiféle minőséget termelne ki magából.

Október 23-a kapcsán kivártam: az ünnep méltóságát tiszteletben tartottam.

Akadtak viszont, akik nem – erre is számítani lehetett. A magukat diktatúra ellen harcolóként definiálók órácskát levegőzve vonultak Budapest belvárosában.

Idézem az ellenzéki média Nagyvilági Főcsőjét: „a tömeg a Gellért tértől a BME központi épületének főbejáratáig betölti a felső rakpartot és a parkolót. " Na mármost, régebben, és mostanában is eleget sétáltam arrafelé, jó a helyismeretem. Ez a szakasz körülbelül 200 méter, tehát nagyjából két futballpályányi területről van szó. Az ott forradalmárkodókra a „tömeg” kifejezés – budapesti értelembe véve – elég bátor meghatározás.

A kormánypártisággal nem vádolható Magyar Hang óvatos szerkesztője „akár ezernél is több” Che Guevaráról tudósított. Akárhogyan nézzük: ha az „Orbán-rezsimet” buktató széplelkek ötször ennyien lettek volna (nem voltak, szögezzük le), egy Debrecen-Kisvárda meccsre is többen szoktak kimenni.

Pedig minden adott volt az ellenforradalomhoz. A SZFE színészpalántáihoz csapódó zajkeltőknek ez lett volna az ellenzék központi „ünnepsége”. Hirdették is orrba-szájba. (Elnyúlt arccal kaptam föl a fejem, amikor a BKV 1-es villamosán a hangosbeszélő a délutáni rendezvényt reklámozta. Istenem, ha a kormánypárt ezt valaha is meg merte volna lépni!) Budapest kétmilliós város, egy esztendeje ellenzéki többségű kerületi önkormányzatokkal. Bónuszként: szép volt az idő. Korunk revolúcióit nagyban meghatározza, esik-e az eső, vagy füles sapkát muszáj-e húzni. Képzeljük el, mi (nem) lett volna 1848-ban, ahogy Petőfiék kinézve a Pilvax ablakán tovább billiárdozgatnak, és Vasvári Pali fanyar képpel inkább átkártyázza magát március 16-ára, mintsem hogy vizes legyen a kalucsnija…

A péntek délutáni tüntetésnek is pont annyi köze volt október 23-a szellemi örökségéhez, mint a bolhapiacon árult kínai Adidos gatyának Adolf Dassler úrhoz.

Így megy ez a haladó demokrata berkekben. Ha a Fidesz szervezne tömeges megemlékezést járvány idején, menten náci kollaboráns megmozdulás volna. Amikor ezek a csepűrágó tanoncok, és rájuk cuppanó szabadelvű lángoszlopok dörgölődnek egymáshoz, az maximum a legdemokratikusabb vírusnak a továbbadása.  Sok ember maszkot sem viselt, a kötelező másfél méteres távolságtartás sem volt betartva: láttuk. Jövő héten majd lehet óbégatni, ha kétezer fertőzés helyett négyezer lesz, és a fiatalok is megbetegszenek. Jelzem, amikor csak a mai napon Franciaországban több mint negyvenezer fertőzött lett, és ismét kijárási korlátozásokat vezetnek be, akkor ezek a naiv pojácák azért tüntetnek, mert egyetlen NEM hasonszőrű embert jelöltek be a SZFE kuratóriumába. Mert hogy ez olyan antidemokratikus, a drágalátós Nyugat is mennyit szörnyülködik rajta! Rendben van, ha már a nyugati demokratikus gyakorlat a mérvadó, csináljuk akképpen: legyen három éves a színiakadémia, ahogy Nyugaton, méghozzá fizetős, az állam egy huncut fillérrel ne támogassa a színészképzést. Majd meglátjuk mennyi végzőst szippant föl a piac, aminek fölsőbbrendűségére épp azok szoktak apellálni, akik most az állami támogatás fokozásáért kardoskodnak szájjal.

Tudják, régi vágású renitens lévén van némi tapasztalatom a tüntetések mikéntjeiről. Más egyebek mellett voltam több Békemeneten is.  Láttam zsúfolt vonatot, tömve volt kokárdás emberekkel, ahogy az utána jövő szerelvény is. Mindenki fizette a jegyét. És aztán összegyűltünk és nyugodtan vonultunk. Na: azok hatalmas tömegek voltak, a kisebbeken is 150-200 ezer ember vett részt. És akkor a nép egy ellenzékben lévő erőt – a Fidesz-KDNP szövetséget – támogatva nem a kvázi művészvilág sértett egójú korifeusai miatt állt egybe, hanem a nemzetért. Fölszálltak az emberek a vidéki buszokra is, pedig senki nem kényszerítette őket. Nem volt zsák krumpli, amit a jelenlegi oppozíció eszelős embere, Jakab lóbál az Országházban.

(A szerző rajza)

Ez a pozőr siserehad, sehol nincs ahhoz a tömeghez képest, ami olyan erőssé lett, hogy ezt a kormányt négyszer megválasztotta. Ugyanezen tömeg embereként pedig itt és most alkotmányos jogom megvetni azokat, akik megcsúfolják a forradalmat és pont ’56 hóhérainak az utódaival, a forradalmat eltiprók eszmetársaival állnak össze. 1956-ban tudniilik ártatlan embereket ítéltek halálra vérbírók, a kommunisták pedig saját embereiket is agyonverették és felakasztatták. Hát csak vonulgassanak együtt és éltessék a szabadságot a jóllakott kisdedre hajazó Karácsonnyal és Dobrevékkel, meg a SZFE tanköztársaságos, kommunistákat kedvelő növendékeivel.
Mi az „ukrán” Vidnyánszkyval vagyunk.

Annak a Nemzeti Színháznak az igazgatójával, aki nem a románokkal akarja Trianont ünnepelni, és nem teszi csúffá Katona Bánk bánját. Bűne annyi, hogy kicsit próbált egy másik vonalat képviselni, amit a haladó, demokrata kompánia nem enged, mert félnek tőle.
Azaz: nem is tőle. Hanem mindentől, ami magyar.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon