In memoriam Kányádi Sándor

,,nem marad-e sziklára hullt

magokként vajon terméketlen

mit egy hosszú életen át

a jövendőnek elvetettem "

(Szelíd fohász)

Nehéz életutat futott magyar költőtől búcsúzik a Kárpát-medence magyar népe. Már születése sem indult zökkenő mentesen. 1929. május 10-én született, de anyakönyvébe 11-e került.

Május 10. nagy román nemzeti ünnep és az anyakönyveztető úgy gondolta, hogy ezen a napon magyar nem születhet, ezért beírta 11-ét!

Elmondása szerint nem volt egyértelmű, hogy költő lesz. Fiatal korában első versében Arany János ,,kalapját próbálgatja", ami akkor még nagynak tűnt neki, mára viszont a költő nagysága minden magyar számára kétségbevonhatatlan. Igaz, ő maga mondja, hogy egy költő nagysága halála után lesz igazán elfogadott.

Kányádi Sándort mégis sokunk már most a szívébe zárta. Már életében utcát neveztek el róla, a Kányádi név Erdély földjén külön tiszteletnek örvend.

Én magam is nagy tisztelője vagyok a magyar költőnek. Azon kevés magyar kortárs költők egyike, akinek a verseit olvasom, szeretem. Értem verseit, gyönyörködtetnek és minden egyes sorában verseinek elmerengek.

Egyik versét, a Két nyárfa című költeményét jegyes oktatáson házasságra készülőknek olvasom fel, nyomtatva adom és kérem kerüljön be hálószobájukba az éjjeli szekrényre.

El szoktam volt mondani, hogy a rendes keresztény magyar embernek két dolog van az éjjeli szekrényén, egy verses kötet és egy Biblia.

Minden nap lefekvés előtt egy rövid bibliai részlet és egy szép magyar vers tartja igazán kondícióban az ember lelkét. Most búcsúzunk Kányádi Sándortól.

Nem volt szerencsém életében megismerni, de olyan érzésem van, mintha mi már találkoztunk volna, ismernénk egymást és halála sem közömbös számomra.

Kányádi június 20-án halt meg, a napokban búcsúznak, búcsúztak tőle. Ő él! Nem csak az örökkévalóságban, Isten Országában, de köztünk is jelen van művei, alkotási által.

Kegyeleti fogadtatással, virrasztással búcsúztak falusfelei, rokonai, tisztelői Kányádi Sándortól szülőfalujában, Nagygalambfalván.

A Kossuth-díjas költőt július 6-án, szombaton a helyi református templomban tartandó ökumenikus gyászszertartás után a családi sírkertben helyezték földi nyughelyre.

Nyugodjon békében, a magyar nemzet hálás szívvel és szeretettel gondol személyére.

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

 

Osztódom én, osztódol te.

Só vagy az én kenyeremben,

mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

 

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

 

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

 

Ha nem volnék, te sem volnál,

én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

(1958)

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon