A MAKKAL ÁLMODÓK JÖVŐKÉPE

Jelen írásom szerdán reggel készült. A magyarországi önkormányzati választások után vártam két-három napot.

Indulatból nem jó írni. Erre példa az a sok cikk, amelyekbe beleolvasva csak tél-túl találni megszívlelendő gondolatot, a realitás magvait, mert az igazság megbúvó sziromvirágait egyelőre még beszőve uralja egyik oldalon a búsongás, a keserűség, a vádaskodás, a másikon pedig a káröröm, az indokolatlan győzelemmámor, a szerénytelenség, amikor az első pillanattól úgy koccintanak a medve bőrére, hogy annak irháját már ki-ki szemmel szétmérte magának.

Jómagam köztudottan elfogult vagyok. Három évtizede egyfelé húz a szívem.  Aki kicsit jobban ismer, az tudja. Egyesek szerint most szomorkodnom kéne, és a körmömet rágnom, mert lesz itt nemulass, hajjaj.   

Nézzük talán a tényeket.

Azt minden purparlé nélkül leszögezhetjük: a Fidesz – a bázisának várakozásaival szemben – ezúttal nem úgy teljesített, ahogy.

Vesztett? Nem.

Hogy veszíthetett volna, ha a szavazótáborát idén októberben még növelni is tudta? Ehhez csapjuk hozzá, hogy a Tarlós Istvánra leadott szavazatok is meghaladták a személyére öt évvel korábban leadott voksok számát. Más kérdés, hogy ez majdnem mindenhol elég volt, de akadt pár hely, ahol viszont nem. Lehet számháborúzni, de minek.

Gondolom, most nem következik be az a pillanat, amikor a balliberális mágusok elkezdenek zsonglőrködni a számadatokkal, statisztikákkal. Pedig de szívesen megnéznék egy olyan cikket, amelyben arról értekeznek, hányan NEM szavaztak például Karácsony Gergelyre? (Beleértve a NEM szavazatokba az otthon maradókat is, ahogy az a kvázi haladó, tütü-demokrata berkekben szokás volt kormánypárti, jobboldali sikerek kapcsán fölhánytorgatni.) Lássuk be: gyermekded trükkök ezek. Hagynám is. Inkább a magam esze szerint vonnék mérleget.

A magyarországi ellenzék 2019. október 13-ára össze tudott állítani egy Fidesz-KDNP-vel szembeni „piacképes” konglomerátumot. Ennyi mindösszesen az érdemük.

Erre az összetrombitált siserehadra „moslékkoalíció” a legeklatánsabb megnevezés.

Nem én találtam ki, a világhálón már így emlegetik őket. Ez a moslékkoalíció, amelyben ott virít egyfelől a karlendítéses náci, másfelől meg a hímzett táskás, fákat puszilgató liliomkomcsi filozopter: ismét egymásra talált.

A makkal álmodók egymás kebelére borultak. Csoda? Ez sem az. Tudjuk, nyilasból átvedleni ÁVH-s keretlegénnyé elég népszerű alternatíva volt annakidején is. Most annyi történt, hogy fittyet hányva az önkormányzatiság valódi kérdéseire, a balliberális ellenzék „proteszt szavazássá” tudta tenni a vasárnapi voksolást, a közvélemény jelentősebb részével el tudta hitetni, hogy aki most rájuk szavaz, az a Fidesz ellen szavaz, mert tessék, ott van az olimpikon valaga, a nőcskéje, a jacht, az urizálás, az ingyom-bingyom, amire a válasz csak egy lehet: No pasaran!

És mivel Borkai eléggé el nem ítélhető félre kufircolása a kukkolni igencsak szerető tömegek ingerküszöbén átcsapott (sajnos a Való Világ és Győzike-show népe is vogmuc, ne tagadjuk), volt pár hely bizonyosan, ahol szavazók tucatjai, százai gondolták meg magukat néhány nap leforgása alatt, amikor a kerti öntöző csapból is egy dalmát jachton hetyegő társaság úszott elő. Mindazonáltal én nem gondolnám, hogy 2019. október 13-a tanulsága egy ember gyarlóságán át lenne értelmezhető. A kép ettől összetettebb. Már-már történelmi, évszázados a polémia. A kérdés összes szegmensét jelen keretek között nem is lehetséges láttatni.

Tehát csak körvonalaznám az én olvasatomat.

Harminc éve figyelem, követem a Fideszt.

Igazi „magyar narancsként” kezdték, zömmel belpesti bölcsészek, budai polgári gyökerű srácokként. Kis híján az SZDSZ farzsebében végezték. Szerencsére nem így történt. (Privát megjegyzés: ebben az esetben most, 2019 utolsó fertályában, 49 évesen ugyan milyen lennék, miféle „elveket” vallanék? Lázálom. Beleborzongok. Jobb ez így, ahogy. Hálát kell, hogy adjak érte az Égnek!) Szóval adott volt egy útkereső, önfejű, fővárosi centrumú „éttermiségi” társaság, ami a rendszerváltozás hajnalától gyakorlatilag egy évtized alatt a nemzeti oldalra pozícionálta magát, mert úgy érezték, küldetéstudatuk nagyobb az elvtelen alkuknál. Hogy mennyire igazuk volt, a komcsikkal összeboruló liberális SZDSZ szétrohadása bebizonyította. (Figyelem: kulcsszó! Elvtelen alku.)

A Fidesz kitartó munkájának köszönhetően mintegy két évtized után már nem úgy emlegették, hogy a „budapesti elit” pártja, hanem úgy, hogy a vidék Magyarországának az ereje. Ettől narancsszínű még most is a térkép. Hogy most Budapest mellett két-három amúgy is mindig erős balos, vagy billegő véleményű nagyvárosban más lett a vezető elit, nem vészes. Egyrészt Budapest – eltekintve egy nagyon szűk, két évtizedes, Trianon utáni időszaktól, amikor gatyába kellett rázni az országot, a nemzetet – sosem volt a nemzeti erőké. Erre az elmúlt egy évtizedre úgy kell tekintenünk, mint egyfajta kegyelmi állapotra. Akkoriban a jobboldal „túlnyerte” magát. Élt is vele, aminek legékesebb bizonyítéka az a fejlődés, amit a magyar főváros az elmúlt időszakban produkált. Nem gondolom, szégyellni kéne, hogy Budapest ma a világ huszonvalahányadik legélhetőbb városaként van számon tartva. Az a helyzet, hogy hosszú távon politikailag tulajdonképpen semmi nem változott. Budapesten, Szegeden, meg még egy-két helyen az a bizonyos inga-effektus (számos más húzással persze) hozott egy régtől köztudott, borítékolható eredményt.

Föl kell ismerni, az volt egy abnormális helyzet, amiben eddig volt részünk. Most egyelőre annak kell örülni, hogy Budapest rendbe lett téve. Majd szorongva lessük, mit művel vele a moslékkoalíció, akiket immáron vályúhoz engedett a népakarat. Hírlik, a BKV-bérleteket már emelni fogják. Aki nem aranyhal-memóriájú, annak még rémlik Karácsony Gergely ígérete az ingyenessé váló BKV közlekedésről, ugye? És ez csak a kezdet. Kétésfél nappal vagyunk túl a „visszavesszük Budapestet” diadalmámorán…

Lesz ettől lejjebb is, sajnos. Ez az ára annak, hogy a kispesti zacskós por mellett merengő szocialistákat odaszavazta a demokrácia a zuglói polgármester ásónyele mellé.

Én nem tartok attól, hogy ez olyan nagy baj lenne. Majd lesz öt év, amikor bizonyíthat a moslékkoalíció minden embere. Nem lesz helye nyöszörgéses visszamutogatásnak, noha sejtem, mert tudom, mert láttuk mi szokott következni, mihelyt hatalmat kapnak. Majd tort ül a tanácstalanság a sodródással, és szépen megint elcsúszik minden a káoszba. Mindeközben a posztokért egymás torkát fogják átharapni: sovány vigasz, de vigasz.

Egymást fogják fölfalni. Ez az ára az elvtelen alkukra épülő jövőképnek.

Nem kell sajnálni őket. Ellenben Budapest elkótyavetyél ismét öt évet.

Erre meg kell vonni a demokratikus vállunkat – legyen, aminek lennie kell.

A jobboldal erénye az lesz, ha mindebből le tudja szűrni a konzekvenciát. Az igazi harcosnak a nem várt pofon kijózanító, ösztönző kell, hogy legyen.

A Fidesz és szövetségesének ereje abban mérhető, hogy a több tízezres, közepes városokban, ahol minden adott infrastrukturálisan a fejlődéshez (intézmények, ipar), valamint a „vidék” kert-Magyarországában, falvakban, kistelepüléseken ott erős maradt, mondhatni kikezdhetetlen. Márpedig Magyarország zöme ilyen helyen lakik, innét méri a fejlődést, az élete alakulását. Alighanem 2022 tavaszán is.

Tehát nem kell rágódni. Az idő és a tények hamarább megmutatják a jövő képét, mint azt hinnénk. Budapesten leghamarább.

A jobboldal jövőképe tiszta. Emezeké meg olyan, amilyenek: zavaros, moslék.

Kérdés sem lehet, kié a tetszőbb.  

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon