M I N D A N N Y I A N

Vasárnap, május 26-án európai parlamenti választásokra kerül sor. A lehetőség, hogy mi, kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarok is részt vehetünk az európai parlamenti választáson, történelmi pillanat. A össznemzeti politizálás ennek köszönhetően egy újabb mérföldkőhöz érkezett.

A Vajdasági Magyar Szövetség számára nem mindegy, hogy a vajdasági magyarok milyen Európában fognak élni a jövőben. Ennek érdekében igyekezett minél több magyarok által lakott településre eljutni, hogy az előadások által rámutassanak arra, hogy a következő öt év az európai politikai színtéren kiemelten fontos, mind a kisebbségi jogok, mind pedig a bővítés tekintetében. Az előadók arról is szóltak, hogy miért kellenek olyan képviselők az Európai Parlamentbe, akik számára a nemzetpolitika fogalma nem idegen, hogy miért szükséges egy ország belügyeként kezelni a migrációs kérdéseket, és hogy miért lételeme a vajdasági magyar közösségnek az erős nemzetállamok megléte, az erős Anyaország.

Az április 8-a és május 19-e közötti kampányidőszakban a Vajdasági Magyar Szövetség több mint 60 előadója legkevesebb 87 rendezvényen volt jelent, a megszólított polgárok száma pedig több tízezerre tehető. „Csak” 375 civil szervezet képviselője vett részt a kerekasztal-beszélgetéseken Óbecsén, Kishegyesen, Tornyoson, Maradékon, Zentán, Magyarcsernyén, Egyházaskéren, Muzslyán, Oromon, Temerinben, Csantavéren, Magyarkanizsán, Felsőhegyen, Nagybecskereken, Hódegyházán, Hajdújáráson, Pacséron, Topolyán, Törökkanizsán, Zomborban, Törökbecsén, Ludason, Majdányon, Horgoson, Szabadkán, Kúlán és még folytathatnám a sort.

Bennünket ért az a megtiszteltetés is, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kampányát Szabadkán kezdte meg. Erőt, hitet adva a vajdasági magyar közösségnek, hiszen 2010-ben valami olyan vette kezdetét, a nemzetegyesítés, majd pedig a nemzetépítés formájában, amiből nekünk, vajdasági magyaroknak rengeteg előnyünk származik. És ahogy az aznapi beszédjében miniszterelnök úr is kihangsúlyozta, van abban valami pikantéria, valami vagányság, hogy Szerbia, nem uniós tagállamként, képviselővel lehet jelen az Európai Parlamentben. Deli Andor a Fidesz-KDNP nemzeti listájának a 11. helyén van. A most vasárnapi európai parlamenti választásokon az öt évvel ezelőttinél is nagyobb győzelmet arathat a Fidesz-KDNP listája.

Az elmúlt időszakban a Vajdasági Magyar Szövetség újra bebizonyította azt, hogy közösségünk jövőjének alakításában mindenkire szükség van. Bebizonyította azt, hogy hisz abban, hogy a nemzet minden tagja egyszeri és megismételhetetlen érték. Ahogy abban is, hogy a nemzeti kultúra által képviselt értékgazdaságot csak az adott nemzet adhatja az egyetemes emberiségnek.

Hiszünk a vajdasági magyar közösség erejében.

Mindannyian.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon