KIS MAGYAR BUZGALMI ANZIX – 1. rész

avagy: Mindennapi gyönyörünket add meg nekünk ma

magyarmozgalom.rs

Palics. 2018. január 25-e. Jól jegyezzük meg ezt a dátumot!

Nekem beleégett a retinámba a kép, most is beleborzongok: egy kupacon volt a majdnem komplett magyar ellenzék, itt, a lesajnált, megtagadott déli végeken. Vagyis ha azt vesszük, hogy bőven nyolcvanon túl van immár az áprilisban megmérettetésre váró bejegyzett pártok száma, akkor mégsem.

Mindegy. A Pöcök Taliga barátom szerint „ha egyet láttá’, mindet láttad faszikám”.

Tehát mondjuk úgy, hogy a java azért itt volt. Arcostul. Képviseltetve. A nagy csapat.

A Magyar Buzgalom prominens haladárai a még haladárabb budapesti pink-proletárokkal. Ráerősítettek erre az amúgy is szopóálarcos gruppenre a széljobbról partiba dobott Jobbikkal,

amiről az überelhetetlen demokrata Magyar György ügyvéd úr is azt nyalatkozta épp tegnap, hogy „mindegy, hogy kicsit náci vagy nagyon náci, a Jobbikkal a hatalom megszerzése érdekében együtt kell működni”. Igen kérem. Még azt is hozzátette ez a drága ember: „a Fidesz–KDNP legyőzése érdekében minden elvet és ideológiát háttérbe kell szorítani.

Amikor elhangzottak az ominózus mondatok, én éppen körözöttet készítettem. Olyannyira lenyűgözött a szemidegzsába-rángásos, s emiatt sűrűn tikkolgató sztárügyvéd okfejtése, hogy a hírek múltával, amikor már a Duna vízállása szólt a rádióból, nekem még feszt tovább járt a kezem, noha rég péppé habartam már a körözöttet, ám megrendülten továbbra is Magyar prókátor uram kőszáli sasokat megszégyenítő, nyílegyenes jellemén ámuldoztam.

Aztán vállat vontam. Tudni való, ismét beigazolódott, hogy a pesti flaszterértelmiségi, álcivil és hótt’demokrata oppozíciónál nem a Vorbán szultán és Ali Baba a probléma.

Hanem a mocskos kettős mércéjük. Meg az ebből fakadó liberrált lelkületük.  

Ebből a karavánnyi maradékországi resztliből kapott a jobb sorsra érdemes délvidéki közélet egy pár órás remek mókát. 

Rójuk föl a mestergerendára szép szálkás betűvel, segítsük a kerekasztal lovagok névsorával, legyünk szolidárisak az önkéntes dokumentálgatásba azóta vélhetően beleroggyant derék Pressburger Csabánkkal.

Dream Team by M&M. This is the beginning of a beautiful friendship. (Hiába: az akasztott embert még az ág is húzza.)

 

Szabó Vilmos (MSZP), Staudt Gábor (Jobbik), Ikotity István (LMP), Szent-Iványi István (Liberálisok), Szigetvári Viktor (Együtt). Hogy nem zokogok a gyönyörtől, azért megint Gyurcsány a hibás. A DK ezúttal kimaradt a buliból. Teringettét. Lik maradt a családi fotón. De a látvány így sem volt hétköznapi.

Ha a szűz fűzfapoéta akarna kibukni belőlem, a nagyszerű Pilinszkyt költögetném át kancsalabbra:

 

Csak azt feledném, azt a csapatot, kit

 

hajnalfele a szállásunk előtt

 

a hátsó udvar sűrüjében láttam

 

lopódzani, hogy szinte földbe nőtt.

 

Körülkutatva Röszkén visszanéztek,

 

s hogy végre biztos rejteket találtak:

 

övék lehet a zsákmány egészen!

 

Akármi lesz is, nem nyomulnak odább.

Vagy a jó Adyt:

Palicsra minap beszökött az össz.

Szent Mihály útján suhantak esztelen,

Nyakig a kulába, halk lombik alatt

S találkoztak Buzgalmakkal hasztalan.

Ha meg odahagyva a parlagi poézist, a filozófia éteri szféráiba emelkedek, akkor menten a Szemölcs Sógort muszáj citálnom: „Az a helyzet kiskomám, hogy a szemetet bárhová pakójja az embör, az szemét marad. Pláne, hogy a szemét oda-vissza pakó’gatásáva’ rengő időt meg energéját el lehet b..ni.

Hulladékgazdálkodási alapelv, bólogatnak most a mezgaz-szakos olvasók. Az.

 

(folyt.köv.)

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon