JÁTÉK A KASTÉLYBAN

A csúcsra járatott őrület járja táncát Európában.

A brüsszeli kék kastélyban va banque-ot játszanak a nyakkendős spílerek. A rulettasztal mellett igazi dance macabre zajlik, ami sok tekintetben hasonlít a középkori haláltánc műfaji jellegzetességeire, tudniillik momentán az öreg kontinens is egy újfajta középkorba kezd süppedni. Ismét pusztít a tudatlanság – bármilyen furcsán hangozzék mindez az információs szép új világ kellős közepén. Eljutottunk a fél-analfabéta 21. századba, ahol a számítógépes nyelvezet nullái és egyesei variálódnak csupán. Milliárdnyi ember simogatja, pöckölgeti a mobil- és okostelefonját.

A most felcsöpörödő nemzedék – X, Y, Z, vagy a rosseb tudja miféle generáció újsütetű palántái – hovatovább a kézzel való írást is kezdik elfeledni, nem beszélve az apáik és nagyapáik által vallott értékrendről.

Mindeközben a lehető legabszurdabb törvényi szabályozás elmebaja alapján működik a jogrend. A bűnöző arcát kitakarják, a gyilkos sanyarú gyermekkora miatt annyit kap, amennyire egy sikkasztó banki alkalmazottat szoktak elítélni. Bezzeg a gazemberek úri módon fosztogatnak! Kicsire nem adunk alapon a milliárdos csaló tengervízbe lógathatja lábát, míg a zsebtolvajt fogházbüntetéssel sújtják. Lassan az áldozatnak kell majd elnézést kérnie, amiért épp rossz helyen, rossz időben volt, a körülmények okozták vesztét, nem pedig egy bitang, aki egyébként már régtől fogva kötelet érdemelne…

A könyv ritka jószág lett.

A nyomtatott újságok dicsősége is megfakult.

(Zárójeles megjegyzés: épp a minap néztem utána. Magyarországon – figyelem, tízmilliós fogyasztói piacról beszélünk! – a legislegolvasottabb újság egy bulvárlap (!), ami naponta majdnem százezer példányban kel el. Mellette egy-két női magazin, a Kiskegyed és a Nők Lapja virít hasonlóan kiemelkedő eladási mutatókkal. Jelzésértékű: pár éve még ezek a kiadványok is kétszer ennyi olvasóval bírtak. Mára a felére csappant a népszerűségük. Velük párhuzamosan az összes többi sajtótermék fokozatosan veszíti olvasótáborát. Összeteheti kezét-lábát az a főszerkesztő, akinek lapjából megközelítőleg ötvenezer példányt sikerül a standokról eladnia. Még egyszer mondom: egy tízmilliós országról beszélek. Ahol egy adott napilapot ilyetén, jó esetben csak a lakosság 0,5 %-a veszi kezébe. Zárójel bezárva.)

Az internet mindenhatósága eluralja a közgondolkodást.

Különösen az előbb említett ifjúság fokozottan veszélyeztetett, hisz ők már csak a közösségi média pokoli szűrőjén keresztül akarják megismerni a környezetüket. A jelenségeket nem szintetizálják, nincsenek előttük etalonok, ha netán akadnak, azokban sincs sok köszönet. A hőseik jobbára gagyi amerikai produkciók légből kapott főszereplői, vagy ha mégis élő/élt emberről szólna a mozi: garantált, hogy kizárólagosan a hollywoodi szemléletet szajkózza, ahol a kötelező véleményterror diktálja kit és mit hogyan szabad ábrázolni, meddig terjed a politikailag korrekt hozzáállás rózsaszínű villanypásztor zsinege, amivel karámban tartható a tömegember. Megnézheti magát az, aki másként is mer kérdéseket megfogalmazni.

Így lesz a bérgyilkosból sztár, az alkoholista, elvált zsaruból hérosz, az izomagyú, mindent ököllel megoldó halálosztókból a gyerekszobák falára ragasztott oltárkép. Helyhiány miatt ezt a szálat nem akarnám tovább spulnizni, pedig lenne még egy pár észrevételem. Úgy hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Már többektől hallottam, amit jómagam is emlegetek: ez a világ megérett a pusztulásra.

Közelebbre karéjozva: Európa sincs jól.

Példa erre a minapi brit szavazás: Boris Johnson euroszkeptikus pártja földcsuszamlás szerű győzelmet aratott. Hiába vinnyogott a Brexit ellen az EU-párti balos-liberális közvélemény. Csúnya fiaskó lett a vége. Pedig tüntettek eleget, és minden demonstrációjukat kellő módon föl is tupírozta a baráti média, mindazon erők sajtóorgánumai, akik abban érdekeltek, hogy ez a puhapöcs, teszetosza, mindig mindent elodázó, agyonbürokratizált brüsszeli krém még tovább szerencsétlenkedhessen, fölélve a gyerekeink jövőjét, ötlet és tehetség híján, de annál nagyobb jómódban bevárva a véget. Emiatt nem mondhatom rájuk, hogy hülyék lennének. Azt viszont némi alappal gondolom, hogy velejükig aljasok.

Ha valaki veszi magának a fáradtságot, és végignéz egy-két Európa Parlamenti ülést, menten igazat fog adni nekem. Európa sírásói szorgos aknamunkában épphogy semmit sem tesznek az Unió megmentéséért. Szép, kövér nyilatkozatokat, záródokumentumokat elfogadnak ugyan, de azoknak a kötelező hatálya csak annyira érvényesíthető, amennyire egy tavalyi lyukas sínbuszjegy. Semennyire. Úgy tűnik, ha sokáig húzzák az angolok a Brexit kutyakomédiáját, eljön hamarosan az idő, amikor már nem is lesz honnét kilépniük. Finita comedia.

Nekünk a néző szerepe jutott. A derék kanizsaiak, horgosiak, meg az északi határsávban élők pedig szomorúan, elkeseredetten veszik tudomásul, miként csinál belőlük a rendetlenség Európája Dél-Afrikát, hogyan süllyeszti a latin-amerikai gettók, Brazília szegénynegyedének színvonalára azokat a vidékeket, ahol évszázadok óta harangszó hallatszik délben, és eddig esetleg a kapun volt kallantyú – nappal azt sem lakatolták –, ám most már a házba vivő ajtót is kettőre zárják. Mert éjjelente botokkal mászkáló idegenek lepik el a főút melletti utcákat, a köztereken éjszakáznak, oda verik a tanyájukat, ahová a mi gyerekeinknek a fűre sem szabadott lépniük.

A rend éber őrei meg… Továbbra is szorgosan büntetik azt a martonosi, törökkanizsai, kispiaci atyafit, aki netán véletlenül otthon felejtette az igazolványát. Méterekkel odébb, a fakabátok mögött pedig ott vonulnak százasával a fiatal férfiakból összeállt csoportok, akiknek nemhogy legitim irataik nincsenek, de egyenesen kérkednek is azzal, hogy ők dokumentumok nélkül nyomultak át a fél világon, lévén nekik jussuk van a törvénytelenségre, szemben az előbb említett, a hatóságok által előszeretettel vegzált őslakosokkal.

Bezzeg a Lajtán túl a kassza csilingel, Brüsszel legalizálná a menekültek bevándorlását, ami engem kísértetiesen emlékeztet a hajdani Amerikába tartó rabszolgakereskedelemre. Azzal a kitétellel, hogy most Európa a cél, ahol a középosztály egyre gyengül, ahol kezdi felütni fejét egy új világrend(etlenség), annak minden szennyével, ártó szándékával, felelőtlenségével, és ahol a befogadóképesség véges, míg a beözönlők száma végtelen.

Sovány reményt nyújt, hogy az átlagpolgárnak kezd elege lenni mindebből. A morál farizeusaiból.

Persze, ez sem vigasztalja azokat, akik sem Kanizsán, sem Horgoson nem mernek sötétedés után kimenni az utcára.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon