Heti töredékeim

A szerző rajza

Július 20.

Megszületett a megállapodás. Brüsszelben az Unió tagállamainak a vezetői dűlőre jutottak.

Orbánról még a vele ellenséges nyugati média képviselői is kényszeredett elismeréssel írnak. Magyarországon meg?

Az ellenzék döbbent csöndje után egyre-másra születtek meg a dehonesztáló nyilatkozatok, amelyek sokszor egy párton belül is egymásnak ellentmondóak.

Röhej.

Túl a budapesti politika mocsárlázán, megint bebizonyosodott: mivel az EU annak idején, mint szén és acél közösség egy pénzalapon összeboronált struktúraként indult, ezért elsősorban anyagi megfontolások voltak a fundamentumai – mellékszál volt a német-francia rivalizálás enyhítése. (Sikerült? Papíron igen, a valóság ma viszont mást mutat. A sváb mindig ledolgozza a rákényszerített hátrányát a nyegle gall kiskakassal szemben. Emiatt Párizsnak legföljebb megtűrt riválisa lehet Berlin, igazi szövetségese sosem.)

Tehát a pénz, a pénzhatalom volt a legfontosabb.

Hiányzott Európa erkölcsi rendjének vállalása, a hagyományok, a kontinens sajátosságainak megőrzésére föltett szándék, és úgy alapjába véve minden, ami a zseben túl számít egy szövetségben. Ennek a levét isszuk ma.

Európa szét fog esni. Nem ma vagy holnap, de szétesik.

Amit a pénz fércelt össze, az nem hosszú távú. Így van ez a barátságban, a házasságban, és természetesen a politikában is. Értékekről szólt volna az egész jogállamisági blabla?

Nem: érdekekről.

A pénz körül ugyanolyan alkudozás zajlott, mint a zöldséges kofákkal szokás a piacon. Kár szépíteni: az EU-t egyedül a pénz tartja egyben, semmi más. Nincs szolidaritás, elvek, morális mércék, csakis a pénz diktál, sajnos. Épp rajzolom Rutte portré karikatúráját. Mire befejezném, szólnak a szerkesztőségből, „tárgytalan”, bukott a fickó. Hollandia képviselőjének, ennek a Mark Ruttenak nem terítenek odahaza vörös szőnyeget.

A magyar álláspont – ha nem is diadalmaskodott teljes mértékben, csoda lett volna, ha sikerül 100 százalékban az akaratunkat érvényesíteni –, teljesen elfogadható kompromisszumok mentén mégiscsak sikernek nevezhető, nem is kicsinek, tekintettel a körülményekre. Kiszámítható volt az is, hogy a szabadelvű-haladó „független” média mostantól azt fogja kommunikálni, Orbán Viktor fiaskójával zárult a brüsszeli csúcs. Én meg amondó vagyok, nekünk az ő bánatuk maradjon eztán is a legnagyobb gondunk!

Nem szervesen, de ide kapcsolódik a minapi francia katedrálisban tomboló tűzvész esete. A tettes kiléte már ismert. Borítékolható volt. Néha sajnálom, hogy igazam van. A régi Európa lebomlasztása folyik parancs szerint. A nyugatos térfélen agysorvasztással, önföladással, új, hazug mítoszok teremtésével. Ennek csak egy adaléka a fizikai megsemmisítés, az, ahogy lassan téglánként hordják szét a keresztény Európa minden emlékét, ethoszát, rendezett világképét.

  • Mi meg, a Délvidéken mit léphetünk ez ellen?
  • Magyarként van-e ráhatásunk a folyamatok megállítására?

Szerintem igen.

Egyet tehetünk: ha tőlünk messze lerombolnak egy szentélyt, nekünk egy másikat kell építenünk helyette. És következetesen a rend pártján kell maradnunk. Akkor túlélünk, van esélyünk. Emezeknek – attól tartok – már egy ideje nincs, nekik végleg elment a vonatuk.

Július 19.

Az új SZDSZ-ként debütált Momentum ifjú titánja nem osztana (szavazó) lapot a nyugdíjas korú választópolgároknak. Bájos. Erre az otrombaságra még a baráti média jelesebbjei is fölhorgadtak. Az, hogy most nyüszítve kér elnézést, pontosan annak tudható be, hogy a Momentum pártközpontból ukázt küldtek neki, sebesen kérjen bocsánatot, mert a második üzenettel már selyemkötelet fognak neki küldeni. Nem ácshurokban végződőt, hanem vizeset. Azzal verik hurkásra ezt a pökhendi kis balfazont. Amúgy, megérdemelné.

 Július 17.

A közbeszéd Horthy kapcsán lett hangos.

Vörös festékkel öntötték le a néhai kormányzó büsztjét. A nyilvánvalóan elmebeteg elkövető nő most szépen elvonul csöndös pihenőre, önként vállalta a zárt osztályos kezelését. A szobrot közben megpucolták, a rendőrségi akta ment az ügyészségre, a verebek is visszaültek a kerítésre, de a polémia föllángolt, és már régen nem a rongálásról szól, hanem a hajdani mantra mentén lobog: megint Vitéz Nagybányai Horthy Miklós személyének a megítélése körül dúl a vita.

Számos, a korszakot kutató, azt jól ismerő szakember megszólalt.

Én Szakály Sándorral értek egyet, az ő nézetei számomra a legmérvadóbbak. Szerinte Horthy emberi és politikai karakterét teljesen hibás narratíva úgy értelmezni, mintha az egy korszak szimbóluma volna. Ettől sokkal összetettebb a kép. Horthy tetteinek a megítélését illő volna végre az elmúlt kommunista rendszer révén ráhajigált sártól megtisztítva reálisan nézni. Válaszul érkezett Ungváry Krisztián történész meglátása. A jeles, világnézetileg köztudottan elfogult szaki igencsak sajátosan tolmácsolja a második világháború eseményeit. (Mellékszál, de az biztos, hogy szeretheti azt az időszakot, mert azóta kiderült róla, mániákus gyűjtő. Csakhogy míg másokat egy Hitlert ábrázoló birodalmi bélyegsorozatért már antiszemita gyanúsnak titulálnak, addig a derék Ungváry a náci egyenruhák szerelmeseként seftelhet is a korhű SS-zubbonyokkal. Kicsit beteges ez a szenvedély, ám tény, nem illegális. Legföljebb groteszk, ismerve Ungváry egyes fölmenőinek a tragédiáját.)

Mindazonáltal a vitában érdemes odafigyelni az álláspontjára.

Szerintem is Ungvárynak igaza lehet abban, nem kellett volna belépni a háborúba. Ha Magyarország óvatosabb politikát folytat 1940-től, akkor életben marad pár százezer magyar katona és a világháború lezárásakor jobb békére lett volna kilátás. Példaként lebeghetett volna Horthy előtt a csehek politikája. Igaz, akkor már 1941-ben, de legkésőbb ’42-ben megszállnak bennünket a németek és Auschwitzban a magyar zsidókkal, cigányokkal, kommunistákkal gyújtanak be. Merthogy ez lett volna a taktikus kimaradás ára. Most szomorúan emlékeznénk haló poraikra és nem volna, aki vádoljon bennünket, meg hóhérként emlegesse Horthyt. Pont, mint manapság nincs is ilyesvalaki a cseheknél.

A történelmi tények kedvéért ideírom: a budapesti gettó körülbelül százezer magyar zsidóját Horthy parancsára, az 1. M. Kir. páncélos hadosztállyal Koszorús Ferenc mentette meg a deportálástól. Ezt akkoriban tudták Európa-szerte, és az Egyesült Államokban is. Ezért kapott menedéket Koszorús Ferenc, ahogy – több érdeme mellett – ezért (is) nem indult vád Horthy ellen.

Adalékként hozzátenném: ha azt mondjuk Horthyra, hogy megosztó személyiség, akkor ugyanezt az összes államférfiról, minden királyról, kormányzóról, elnökről el lehetne mondani, méghozzá világviszonylatban. Nincs olyan politikai szerepelő, aki csak jót tett volna, akinek az életműve hibátlan, és mindenkinek abszolút elfogadható. Az utókor emlékezete viszont beszédes: Horthy a magyaroknak jó volt. Nemhiába, folyton támadják a nemzetellenes erők. Egyfelől a buta szélsőjobb, másfelől meg a kártékony szélsőbal.

Július 16.

Készül a Tüskevár folytatása.

Film lesz a Téli berekből. A filmterveket a legendás sorozat Tutajosa jegyzi. Seregi Zoltán bő fél évszázada még egy cingár kamasz volt. Ma a békéscsabai színház igazgatója, rendezője. Testes, szakállas, jó kedélyű fazon. Seregi Zoltánnal egyszer volt alkalmam találkozni, beszélgetni. Nagyszerű ember. A szerénysége és a szakma iránti elkötelezettsége szépen kitűnt a diskurzusunk alatt is. Nem játssza meg magát. Ember tud maradni minden élethelyzetben és ez – bármennyire közhelyesnek is tűnik –, egy művész szellemi erejét nemhogy gyengítené, hanem még inkább erősíti, emeli azt.
Lehet, azon kevesek közé tartozok, akik úgy tartják, a Téli berek nemhogy méltó folytatása a Tüskevárnak, számomra attól egy fokkal jobb is.

A téli regény színesebb, a történet is mélyebb. Tutajos karaktere komplexebb lesz, Matula másik, drámai arca is előjön, meg egy csomó dolog révén érzem az egyébként tüneményes első sztoritól is jobbnak. Persze, ez szubjektív dolog. A Tüskevár "remix" változatának csak a trailerét láttam, hál’Istennek, annyi is bőven elég volt belőle. Vannak dolgok, amelyek örök érvényűek. Ezt egy bizonyos kör, szellemi „elit” nem szereti elismerni, ezért folyton kikezdik, át akarják írni a múltat, a hagyományt, a már egyszer bizonyítottan jóról igyekeznek lesikálni a patinát. Ez is kultúrpolitika, csakhogy annak is a leghitványabb. Remélem Seregi filmterve valóra válik.

Biztos vagyok benne, nem eshet bele a szerencsétlenül újraálmodott művek csapdájába. Szurkolok neki.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon