Gondokat orvosló sikerek éve

Ótos András

Pásztor István: A vajdasági magyarság elemi érdeke, hogy a VMSZ a döntéshozásban maradjon
– Nem változott a párt álláspontja Vajdaság autonómiája kapcsán
 
Munkával telt, sikeres évet zár le a Vajdasági Magyar Szövetség, nem lehet azonban mindennel elégedett a párt elnöke, erre Pásztor István maga mutatott rá az újvidéki Forum Étteremben csütörtökön este megszervezett évértékelő beszélgetésen, melyre minden vajdasági magyar médiaház képviselőjét meghívták, s melyen két és fél órán át válaszolt a politikus az újságírói kérdésekre, reagált a sajtó képviselőinek megjegyzéseire.
 
A VMSZ kapcsán annak a kritikájának adott hangot, hogy a párton belüliek egyes ügyeket, a mindennapi kérdések megoldását, bajba jutottak segítését olykor gyorsabban, nagyobb elszántsággal és elánnal is végezhetnék, de megérti azt is, hogy miért éreznek ma sokan még mindig önbizalomhiányt – néhány évvel korábban hatalmas támadásoknak voltak kitéve, s a közbeszédben olyan hangulat alakult ki, hogy szinte a VMSZ tagjainak kellett kellemetlenül érezniük magukat azért, mert korábbi munkatársaik elárulták, hátba döfték őket. Pásztor szerint azonban mindez már a múlté, s az elbizonytalanodás, amely megviselte a párton belülieket, lassan teljesen minimálisra csökken.

A közösséget érintő problémákkal foglalkozó kérdésekre reagálva Pásztor rámutatott arra: továbbra sem szökhetünk el annak ténye elől, hogy az elvándorlás meghatározza a mindennapjainkat, ugyanakkor pozitív, hogy már a visszatérés eseteivel is találkozhatunk, s a pártelnök egyébként is arra számít, hogy a következő öt évben ez a térség jelentős fejlődésen fog átmenni: nem azért, mert valaki hirtelen teljesíteni akarja a kívánságainkat, hanem azért, mert egyszerűen ebbe az irányba mutatnak a politikai és gazdasági jelzések. Pásztor szerint nem elhamarkodott efféle kijelentést tenni.

SEM ELŐNYT, SEM HÁTRÁNYT NEM JELENT

A beszélgetés alatt egyébként is sok szó esett a gazdasági vonatkozású kérdésekről.

Megkérdőjelezhetetlen a magyar kormány támogatásával végrehajtott gazdaságfejlesztési program sikere, melynek köszönhetően nyolc körben 12.591 pályázatot támogattak, 32,1 milliárd dináros fejlesztést generáltak. A Prosperitati Alapítvány révén a támogatások közül 11,7 milliárd dinár számított vissza nem térítendőnek, s 175 településre, a 45 vajdasági önkormányzat közül 39-be jutott el a program, ami annyit jelent, hogy nincs olyan magyarok által lakott helység, ahol ne valósult volna meg valamilyen fejlesztés a mögöttünk álló négy esztendőben.

Mivel a gazdaságfejlesztési program kritizálói gyakran azt mondják, a VMSZ-hez közel állókat részesíti előnyben a Prosperitati Alapítvány, Pásztor a következő adatokat is közölte: a nyertes pályázóknak mindössze 12 százaléka rendelkezik pártkönyvecskével, 88 százalékuk nem, ami csak annyit bizonyít, hogy a gazdaságfejlesztés terén sem előnyt, sem hátrányt nem jelenthet az, ha valaki éppen tagja a vajdasági magyar politikai szervezetnek.

SENKINEK SEM TESZ JÓT A BOJKOTT

Tartományi parlamenti házelnöki tisztségét érintő kérdéseket is feltehettek Pásztor Istvánnak a helyszínen az újságírók. Válaszaiban az elnök világosan rámutatott arra, hogy a jövő évi vajdasági költségvetés sem teljesíti az alkotmányos minimumként meghatározott hét százalékot, ahogyan az állandó problémaként előfordult az előző hatalmi felállás esetében is.

A jövő évi vajdasági büdzsét egyébként reálisnak és kiegyensúlyozottnak tartja a pártelnök, s azt is aláhúzta, a VMSZ álláspontja nem változott a vajdasági autonómiát érintő kérdések tekintetében: szorgalmazzák az alkotmányos előírások tiszteletben tartását és az autonómia fejlesztését, a párt azonban ma már nem hajlandó az elsősorban szerb politikát érintő kérdések miatt „főbe lövetni magát”, ahogyan azt korábban néhányszor megtette az előző koalíciós partnerek esetében, a magyar közösség jólétének kiépítése a VMSZ elsődleges feladata.

A következő választások utáni koalíciós szerződés egyik tétele lehet a Vajdaság finanszírozásáról szóló jogszabály elfogadásának szorgalmazása is, mondta Pásztor.

Arra a kérdésre, milyen érzés a parlament elnökeként azzal szembesülni, hogy az ellenzék nagy része bojkottálja az ülést, Pásztor elmondta, a felelőssége ebben az ügyben a nullával egyenlő, s ezt azok is kimondják, akik – szerinte elhibázott módon – a bojkott mellett döntöttek. Hozzátette, nem kellemes az érzés, nem jó ez a helyzet a tartományi parlamentnek, de most már valószínűleg minden így marad a tavaszi választásokig, mert sokkal könnyebb kivonulni, mint visszatérni, s meggyőződése, hogy a bojkottálók többsége is belátta mára: szükségtelen és rossz döntést hozott az ülésterem végleges elhagyásakor.

FONTOSAK A SZERBIAI FORRÁSOK

A VMSZ jelenléte a döntéshozásban elemi érdeke a közösségnek, mutatott rá, s közölte, hogy a párt összeállított egy sikerlistát azokról a projektumokról, amelyeket előbbre tudott vinni az elmúlt négyéves időszakban, a lista négy és félezer tételt tartalmaz.

A párt tevékenységével 86,5 milliárd dinárt mozgatott meg, ennek az összegnek a 68 százaléka szerbiai forrásból származik, a pénzek több mint 26 százaléka magyarországi, 5 százaléka pedig IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programból, ismertette Pásztor István.

Magyar Szó, v-ár

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon