GARÁZDABILLEGETŐK

Elég sok vajdasági fán láttam már huhogó magyar baglyot... és régebben azt hittem, a Kossuth-i értelemben létezhet modern, XXI. századi nemzeti liberális irányzat. De ezek ezt is elcseszték.

Pósa Károly

Attól hogy festeni is szoktam, nem a naivak közé tartozom.

Még annak ellenére sem, hogy több ízben rendeztem nekik tárlatot. Ha nem is ismerem, valamelyest kiismertem a politikát.

Ráadásul elég sok vajdasági fán láttam már huhogó magyar baglyot. Vagyis olyan közszereplőt, aki minket, verebeket szokott nagyfejűzni. Az ilyen közvitézek, a mélyszántott magyaroktól a szabadkai-budapesti flaszterpubikig rendre azt hirdetik, hogy a zsebükben van a délvidéki szellemi megváltásunk nagykapu kulcsa.

Az előbbiekre – a kacagányos hungaristákranem sok szót fecsérelnék.

Fogalmuk sincsen a politikai kultúráról és a játékszabályokról.

Csak a trianoni világfájdalom, meg az eszelős szereplési kényszer mozgatja őket. A Jézus is magyar volt – a szittya boszniai piramisok – a Vénusz bolygóról származunk háromszögében hívők jobbára ártalmatlanok. Átkozódnak, rázzák az öklüket, rácoznak kicsit, és közben nem csinálnak semmit. Sokadszori tömörülésük sem szokta megugrani a lécet. Marad nekik, hogy egy-egy voksolás után visszaguríttatják magukat a vajdasági magyar próbálkozások intenzív osztályára.

1990 óta ez a sokkszoba telis-tele van életképtelennek bizonyult kisebbségi pártocskákkal.

Ám az utóbbiak, a lepkelelkűek ravaszabbul veszélyesek.

A demokrácia apostolainak képében szenvelgők ugyanis orvul kisajátítanak maguknak fogalmakat. Viszonylag könnyű dolguk van az álcával: őnáluk zömmel az itthoni magyar színészeink politizálnak, míg a politikusaik színészkednek. Fogy is a púder rendesen.

Multikulturalizmus! Süvöltik naponta a hívó szót, s kell-e vajon bizonygatni, hogy egy – a miénkhez hasonló soknemzetiségű, többnyelvű társadalomban – mindjárt milyen más értelmet fog nyerni a multikulturalizmus mindenekfölöttisége? Miféle magyar érdekvédelem jegyében lehet elmaszatolni egy őshonos népcsoport természetes igényéből fakadó öntudatának a fontosságát, identitás-vállalásának a jogosságát?

A balkézről kreált, és szépen stafírozott civil mozgalmárok persze látszólag mindig egy igaz ügy mellé állnak : (ki)oktatnak, védenek, érdekképviselnek, ha kérik őket, ha nem. Majd elfelejtettem: aggódnak. Valójában egy szűk kaszt érdekeit képviselik, akiknek egyetlen vágyuk, hogy önálló hatalmi ággá válhassanak. Ezért önkényesen lenyúlnak olyan nehezen körülhatárolható fogalmakat, mint a „demokratikus” eposzi jelzője. Ezt csak a hozzájuk hasonszőrűekre aggatják. A maradék vagyunk mi: a nácik. A mucsaiak, a birkák. Tudniilik, az ő monopóliumuk a címkézés. Mert ők „szakmailag”, „intellektuálisan” mentesek a politikai befolyástól.

Kezitcsókolom, hát persze!

A jelenlegi vajdasági – nevében magyar – ellenzéket egyenesen „25 év után hiteles opcióként” méltatja a mozgalmárok amerikai nagybácsija. Mondom az uramnak – Tibi, amikor a „kisebbségi sokszínűségről” vizionálsz, ahhoz ugye nem kell rögtön bekajálnunk a stanicliba csomagolt, epesárga Orbán-gyűlöletedet is? Pláne, hogy a tegnapi hírek szerint Röszkén túl – legnagyobb bánatotokra – a választói attitűdök továbbra is zavarba ejtő stabilitást mutatnak. Úgyhogy míg a Vitya köszöni szépen, és álommanókkal számolja az ugrabugra báránykákat, addig ti a lucskos cihán forgolódva még jó darabig hempereghettek a démonaitokkal.

Mantrázzák, hogy a másság nemhogy egyenrangú, de egyenesen jobb a miénknél. Kötelező szeretni. Gondolom, erre alél el a sok brüsszeli aktakukac. Ugyanabban a fazékkék-csillagos parlamenti ülésteremben bezzeg a baszk, a katalán, a breton vagy a moldvai csángóság mássága – stílszerűen – tényleg más kategóriába esik!

Az nem számít.

Merthogy az már nacionalizmus, ó, irgalom anyja ne hagyj el!

És mint olyan, a nemzet eszmeisége, az erős önazonosság-tudat nem pászítható a Nyílt Társadalom ideológiájához. De nagyon nem. Hát ehhez kell hozzágörbíteni a tömeg gondolkodásmódját, hajlítgatni a szivárványt. Csakhogy fényevés helyett az emberiség nagy többsége jobban szereti a valóságos dolgokat. 

Konkrétan, mi magyarok:

a szalonnát paprikával, az élhető rendet a miáltalunk megteremtett világunkkal, amiben például a maga helyén és intimitásában kezeljük a szexuális szokásainkat, tiszteljük, de nem hagyjuk magunkra kényszeríteni a másik értékrendjét, és hiszünk a család, a szülőföld szentségében. Ellenben viszolygunk a szélsőségektől, lett légyen szó bárminemű parancsuralom termékéről, vagy a mostani globális szabadelvűség révén erőletett vad utópiákról.

Éppen emiatt mind nyilvánvalóbb, hogy mekkora paradoxon a nyílt társadalom eszméje. Hovatovább csak egyvalamire jó: atomjaira rombolni az emberi közösségeket. Ezért karolta fel ezt a hagymázas eszmét a globális játszmában érdekelt csirkefogók köre. Fizetett garázdákkal, akiknek egyetlen céljuk a világ sarkaiból kibillentése. Korábban az internacionalizmus jegyében énekelték a nagy elődeik: „A Föld fog sarkából kidőlni,
semmik vagyunk, s minden leszünk!”  Mára a multikulti SEMMI (nihil) jegyében akarnak MINDEN lenni.

Bár úgy tűnik nagyon a bögyükben vagyunk, de vigasztalódjunk. Immáron nem csak ránk, magyarokra rontanak, hanem mindenre és mindenkire lőnek, aki nem az ő ideológiájukat vallja.

Az alaptézisük: egy társadalomban semmiféle domináns identitásképző dolog nem lehet, amihez a közösség egészének igazodnia kell. Kivéve egyet: a szabadelvű ideológiát. Ez marad a kizárólagos. Aki mást mondd, aki netán nemzetben mer gondolkodni – az ellenség.

Szerintük ugyanígy gyökerestül ki kell iktatni a nemzeti tradíciót, a szokásokat, egy közösség összes értékét. Nem utolsó sorban a vallást.

Nekem reménykeltő ok, hogy azért valami elkezdődött a világban, ami már megálljt parancsolni látszik ennek a túlburjánzott liberális prodzsektnek. Úgy hívják: józan emberi ész.

Másban hinni nem tudok. Régebben azt hittem, a Kossuth-i értelemben létezhet modern, XXI. századi nemzeti liberális irányzat. De ezek ezt is elcseszték. 

 

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon