A BRÜSSZELI BÁRCA

A szerző rajza

Hadd legyen kicsit bizalmasabb a kezdő felütés!

Három és fél éve minden napomról számvetést készítek. Magyarán mondva naplót vezetek. Bensőségeset. Magamról – csak magamnak.

A naplóírás fegyelmet követel, aminek záloga a rendszeresség. Ha másért nem, már emiatt hasznos, nem beszélve a rögzített általános, vagy intimebb dolgok visszakereshetőségéről. Egy hete egyebek mellett ezt jegyeztem be a pénteki naphoz:

„Öt után tíz perccel én már fölkelek, teákat főzök, csöndben pakolászok. Jó a közérzetem, reggel kétszer húsz támaszt lenyomtam és a vérnyomásom is parádés: 120/80 és 80 a pulzusom. Később mutatom R-nak, mosolyog. Beszélek anyámmal, aztán apámmal. A hacienda teraszáról csak egy gerenda tűnt el. Legyen vele boldog a rohadék. Örülök, hogy apám már nem idegeskedik rajta. A newsroom 2-ben Attila születésnapja, adok neki egy narancsot. A nap negatívuma, el is kedvetlenít, hogy az EU elkaszálta a kisebbségek jogait érvényesítő petíciót. Gondolom, immáron fölöslegessé vált a tegnapi nyilatkozatom is. Brüsszelnek nem számítunk. Rendben. Így legalább tiszta víz került a pohárba. Ezek sem különbek az építkezésről csóró hitvány alaknál. Csakhogy Brüsszelben nem egy gerendát lopnak el, hanem komplett népeket fosztanak meg emberi és állampolgári jogaiktól.”

A fenti kesernyés megállapítást aznap este gépeltem be a naplóba. Tiszta szerencse, hogy vártam vele pár órát. Amikor megérkezett az Európai Bizottság közétett nyilatkozata, első mérgemben egy vaskosan fogalmazott, gyilkos posztot akartam publikálni. Míg keresgéltem a szavakat múlt az idő, lehiggadtam valamelyest. A düh – mint tudjuk – rossz tanácsadó. Eltelt fél nap, és visszazökkentem a régi érdektelenségembe, mármint az Európai Uniót, a brüsszeli mainstreamet illető közönyömbe.   

De tényleg.

Mit vártunk? Ezektől?!

Pfejj…

Tudják, hogy mi a legocsmányabb, a leggyalázatosabb, a legvisszataszítóbb ezekben a demokráciáról és a haladásról, meg az emberi jogokról kaffogó fajankókban?

Hogy a szájukra merik venni az igazság szót.

A másik: folyamatosan a demokrácia fogalmát szajkózzák. Pont ennyire és ilyen alapon volt demokratikus az NDK is, és Észak-Korea hivatalos megnevezéséből sem hiányzik a hazug flastrom.  

Minden rosszban van valami kevéske jó: ha netán eddig valaki kritikátlanul rajongott volna a brüsszeli vezetésért, most már neki is leesett a tantusz. A bizottság indoklásában az áll, hogy „az EU-nak nincs általános jogalkotási hatásköre a nemzeti kisebbségek védelme és a kisebbségi nyelvhasználat terén, ez tagállami hatáskör.” A deklaráció döbbenetessége mellett a záró szavakkal egy kis humor bonbont is beletöm az olvasó elképedéstől nagyra tátott szájába.

Nocsak!

Eddig úgy tudtuk, hogy ha Lengyelországot és Magyarországot kell basztatni, akkor mindenféle szuverén jogkörökbe bele akarnak pofázni. Oktatásügy, média, bíróságok helyzete, kereskedelmi szabályok… Olyankor bezzeg soha nem okoz gondot az Európai Bizottság hatáskörének a hiánya!

Ha a melegek, transzneműek és az osztódással szaporodó gender félék, meg az Unióba iparkodó ellenőrizhetetlen hátterű tömegek sáskajárásáról van szó, menten fölhorgad az akarat a kisebbségek védelmére! Fogalmam sincs miért ér többet egy Csádból Franciaországba cuccolt néger, mint egy ugyanott ezer évek óta őshonos okszitán, breton, vagy baszk élete. Kíváncsi vagyok arra is, vajon egy székely, vagy egy palóc előtt mikor lesz kötelező tiszteletből, bűntudatból letérdepelni? Nyilvánvaló stratégia: a devianciát védi az Európai Bizottság, sőt, azt támogatja, pénzeli, a normális emberi igényeket, mint hogy valaki anyanyelvén élhesse meg a világot, leszarja. Kivéve, ha afrikai, ázsiai bevándorló, mert neki jár az anyanyelvi jog, a szabad vallásgyakorlásának joga, meg a kulturális identitásához való szabad joga, meg úgy minden egyéb, amiért bőségesen lehet szponzorálni a közösségeiket.

A kettős mércének, ennek az álszent, velejéig hazug európai politizálás csődjének vagyunk a tanúi.

Szerintem lassan mindenki észre fogja venni, hogy a közös Európa ötlete bedöglött. Volt egy időszak, amikor még éltek remények. Szépen indult, de elszúrták. És most már túl késő cselekedni. Ahogy a kommunizmust semmiféle reform kísérlettel nem lehetett életképes állapotban tartani, úgy Brüsszelen sem segít immáron semmi. Az EU menthetetlen. Nekik meszeltek.

Legyinthetnénk is rá, ha nem Szerbiában élnénk. Most az a fura helyzet áll fönn, hogy a balkáni országok másodosztályú jegyet váltanának a Titanic nevű gőzösre, úgy, hogy a hajónak már a fedélzete is lángol. A tüzet Belgrádból is látni, a hajóhídon dirigálók képességéről is meggyőződhettek már a szerbek: nekik hamarabb és több vakcinát sikerült beszerezniük, mint a hajóhíd balekjainak. Közben tegnapi a hír: az EU ügyeletes szakbizottságnak pillanatnyilag a legsürgősebb dolga a rovarok ehetőségének engedélyezése. Mindez azért, mert az európai liberális elitnek egy világjárvány közepén a cserebogarak meguzsonnázásának dilemmája fontosabb nem csak cirka 50 millió kisebbségben élő EU-s polgár alapvető jogainál, hanem az 500 milliós európai lakosság egészségénél is. Kit kell még győzködni ennek a trágyadombnak a fölöslegességéről?

A végére is szeretnék kissé személyesebb hangot megütni.

Amondó lennék, ne vesztegessük fölöslegesen az időnket! Aki szereti az életet, az nem pazarolhatja az idejét, mert az idő maga az élet.

Hagyjuk a csudába ezeket a hibbant, identitászavaros bürokratákat. Sorsuk megpecsételtetett. Kár lenne a miénket is föláldozni miattuk, mert az igazi, a hagyományos európai értékekben hívők jó ideje másfelé húznak.

Egy új Európa körvonalazódik. Értünk, mindannyiunkért. Ha szerencsénk lesz – velünk, általunk is.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon