Borbélysirámaink

csokonaiszinhaz.hu

Miért jobb azon sírni, hogy ki nincs már itt velünk a szülőföldön, ahelyett, hogy azt néznénk, aki még idehaza van, azzal mit és hogyan tegyünk, hogyan éljünk az egyre szaporodó lehetőségeinkkel?!

Hagyománya van mifelénk a siránkozásnak. Ha nem panaszkodhatunk, ha nem szidhatjuk az aktuális kormányt, az államot, a vezető pártot, akkor már nem is érezzük jól magunkat.

Így szocializálódtunk az önigazgatásban, a miloševići rendszerben, a demokrata uralom alatti időszakon keresztül, egészen a mai napig.

A török hódoltságtól errefelé ehhez szokott a magyar ember.

Még siratófal sem kell népünknek, tudunk mi akárhol siránkozni.

 

Úgy alakult, hogy minél kevesebb a hajam, annál gyakrabban járok borbélyhoz. Életkorunk előrehaladtával azonban még mindig jobb hajszobrászt látogatni, mintha szükségből vagy kényszeresen orvoshoz járnánk társasági életet élni.

A maga sorát várva az ember vagy egyéni teljesítményével dicsekszik, vagy a közösségi szidnivalókat veszi sorra:

  • a gazdaság romokban,
  • nincs már üzemképes gyár,
  • nincs egy rendes üzlet sem, csak kínai bolt;
  • miért nem gyárakat és munkahelyeket létesítenek a városi, tartományi, köztársasági és mennybéli tisztségviselők;
  • alacsony a fizetés és a nyugdíj,
  • drága a megélhetés,
  • rossz a munkások, a betegek és idősek érdekképviselete;
  • egyre kevesebb a gyerek, szegénység és nincstelenség uralkodik az egész tartományban;
  • és egyébként is nincs itt már senki, MINDENKI ELMENT, ami miatt üres a város

– mondja az okos, sablonos beszélő, miközben ötödik vagyok a nyíratkozásra várók között, sőt még utánam is vannak a sorban.

 

  •  Orbán is csak focipályákat csinál, Pásztor meg Vučićtyal barátkozik! Nem is szavazok én sehol, senkire! –

no, erre kinyílt a bicska a zsebemben.

– Ha már semmi sem jó, akkor miért nem ott és úgy mond véleményt, ahogyan és ahol egy demokráciában kell? Azért van a választás! Tisztában vagyunk azzal, hogy mit beszélünk, vagy csak a szánk jár? – kapcsolódtam az okosságözönhöz.

 

Mielőtt bárki a vajdasági magyar közösségből rosszat mondana a Fidesz kormányra, gondoljon a magyar állampolgárságára és útlevelére. Ha ez nem az ő nemzetpolitikájuk érdeme, akkor miért nem adta meg már a Gyurcsány Feri? Vagy jusson eszébe a Prosperitati Alapítvány, a határon túli magyar diákokat segítő program, a legfrissebb babakötvény, a civil szféra támogatására, amely kedvezmények közül szinte nem akad magyar család Bácskában, Bánátban vagy Szerémségben, amely valamilyen formában nem jutna támogatáshoz a megmaradás érdekében.

A párbeszéd, az úgynevezett haverkodás elengedhetetlenül fontos a szerbiai hatalmi párttal (aki velünk vagy nélkülünk de vezeti az országot, mert őt a szerbség megválasztotta – mi pedig mással nem üzletelhetünk, mint az „üzletvezetővel”). Elárulom, saját adónkat így lehet a legkönnyebben visszaszerezni, de ami a legfontosabb, az anyaországgal való jó viszony is a vajdasági magyar emberek hasznára válik. Nem ennek köszönhető ugyan, hogy csak egy példát mondjak, hogy az úgynevezett magyarverések esetei elfogytak.

Erős anyaország, határozott nemzetpolitika – ezek a jelszavak a mérvadóak, ezek teremtik meg a valódi esélyt a megmaradásra. Fanyalogni lehet, de az a lelki önkielégítésen kívül mire jó még?

Nemcsak Szerbiában zárnak be gyárak, nemcsak itt lassú a gazdasági helyzet javulása, nem újkeletű a lakosság fogyása (1971-től folyamatosan negatív a natalitási mutatónk) és a tőke kimenekítése. Mindezekre a lépésékre csakis az elmenekülés a gyógyír? Csak az az okos, aki elmegy? Ha ugyanazt a piszkos munkát, amit nyugaton végez el hazánk fia, itthon hasonló vehemenciával végezné, akkor jobb életkörülményei lehetnének, még az euróban számított alacsonyabb bére mellett is. Kisvárosunkban még éhen nem halt senki, de alkoholba már többen belefulladtak!

Igaz, ami igaz, Sebastian Kurz sem Temerinben lett polgármester! Ahhoz, hogy osztrák kancellárrá váljon, nagymamáját kiskorában el kellett hogy üldözzék szülőfalujából. Csak mese, hogy aki kivándorol, annak a gyerekének jobb lesz. Gyökértelenül? Legfeljebb az unokája asszimilálódhat olyan mértékben, hogy helyiként karriert futhasson be. A gyereke sajnos még a migránsokkal fog egy iskolába járni; örülhet majd a földink, ha a veje nem lesz arab… Tehát, aki tenni akar, annak itthon kell megtalálnia cselekvési terét.

 

Mint ahogyan soha nem romlik el jókor az autó vagy a mosógép, úgy soha nem volt sehol a kétkezi embernek tejjel-mézzel folyó Kánaán az élet. A szebb jövőt magunknak kell megteremtenünk és kiharcolnunk. Lehet, rövid távon kifizetődő elfutni és feladni, a sajátjainkat cserbenhagyni, de abba az „elkövető” és „közege” is belerokkanhat.

 

Ne habozzunk! Borotválkozzunk és nyíratkozzunk!

Gondolkozzunk saját fejünkkel és ne mások után sírjunk; siratják ők épp eleget a múltat, a jelent és a jövőt, ezzel igazolva önmagukat. Éljünk a lehetőségekkel. Mi akartunk rendszerváltást.

  • A kapitalizmus pedig ilyen.
  • A nagy hal megeszi a kis halat. A nagy letapossa a kicsit.
  • Nőjünk fel a feladatokhoz és erősödjünk meg.
  • Ehhez partnerek kellenek, keressük őket.
  • Önmagunk lesajnálásával mindössze annyit érünk el, hogy leradírozzuk magunkat az életképesek listájáról.
  • A nagybetűs életben és a politikában nincs óvónéni, aki igazságot tenne.
  • Egyébként sem létezik a földön emberi igazság, csupán interpretációk vannak.

 

Örültem, amikor a borbélynál a várakozók közül néhányan bólogattak, mások meg gondolkodóba estek.

Remélem, a szebb frizura mellett tisztább fejjel tértek haza.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon