Betli

Figyelem a diákokat az iskolai órák szüneteiben, órák előtt és közben. Kártyáznak, kártyázgatnak, nyíltan és titokban egyaránt. Amíg ezzel foglalatoskodnak, addig sem a telefonjukat nyomkodják, amit azonban kártyázás néven elkövetnek, az már egyszerűen nívótlan. Csalnak, lódítanak, veszekednek, csak épp a játékot nem élvezik. A nyerni akarás azonban mindent felülír, ám a nyert parti után sem élvezik a sikert, mert senki sem ünnepli a nyertest. A győztes nem tud örülni az eredménynek, ő maga sem élvezi „összelopkodott” sikerét.

 

Akkor minek a játék? – kérdezhetnénk.

A számítógépes játékokon nevelkedett generáció nem közösségi élményt kíván, sokkal inkább önöst, egyénit. Azonnali és mindent elsöprő sikert, azt azonban bármi áron el kívánja érni. Mint ahogyan a virtuális, számítógépes játékvilágban hozzászokott a gyors és könnyű sikerek habzsolásához.  Felszínes és könnyű dolgok birtoklása, sommás és sablonos ítéletek jellemzik őket – ez is mind a hagyományos értékrend felrúgása…

Éz ebben a félrenevelődésben mindannyian cinkosak vagyunk!

 

És mit mutat a televízió a nagybetűs politika címén?

 

Nem a grál lovagok erkölcsi harcát, nem nem, hanem a gerinctelen és elvtelen, mondjam azt, „modern és szabad” eszmék kapcabetyárjainak hataloméhes vitustáncát. A pszichopatát és az elhivatott politikust szinte lehetetlen megkülönböztetni, mert megnyilvánulásaik, „tüneteik” egészen hasonlítanak. Ráadásul mindenki a saját igazára esküszik.

Senki nem látja az anyaországi politikában (és a vajdasági magyar független-szabadok között), hogy a közösség önsorsrontása, ha a nemzeti érdekek minimumát  nem tisztelik és nem tartják be, akkor az nem más, mint öncélú magamutogatás. A demokrácia arra halad, amerre a többség akarja, és ezt már Szókratész is tiszteletben tartotta. Ugye?! Képmutatás a demokráciáért folyó küzdelme annak, aki az alapelveit sem tiszteli.

Otthoni bajaimat viszont nem viszem külföldre és nem lépek a sajátjaim ellenében. Ez lenne a normális! De ki és mi itt a normális?

Aztán látom azt is a televízióban, hogy a Brüsszelben szociáldemokráciáért szavazatukat kiárusítók otthon a hatalomba való bejutásért még a szélsőjobbtól sem riadnak vissza. A fasiszta karlendítést szalonképesnek tartják. A nacionalisták és a szocialisták kereszteződéséből lesz az új magyar nemzetiszocialista?!?

Ahogyan a diákok kártyajátékja sem nyújt élvezetet, sem kielégülést, úgy az alpári politizálás sem jelenthet alternatívát.

Ha elégedetlenek vagyunk saját közösségi eredményeinkkel, miközben mi magunk nem tettünk értük semmit, ha leáprehendáljuk saját közösségi vezetőinket, pedig a nyomukba sem léphetünk, csak nyavalygunk meg rinyálunk tervezés és munka helyett, akkor miért, és főképp milyen alapon gondolja bárki is, hogy politikai alternatívát jelenthet?

Számomra a jó politika legfontosabb ismérve a hatékony problémamegoldó képesség.

Az állhatatosság, de nem a szoborrá merevedés, az ügyek kitartó végigvitele, de nem az elvakult keményfejűség.

A flexibilitás, de nem a gerincben...

És tudni kell élvezni magát a játékot is! Még ha üres a zsebünk és éhesek vagyunk is, mint egyetemista koromban, a miloševići korszak preferánszpartijai közepette…

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon