AZ EZERÉVES HATÁR MEZSGYÉJÉN

II. Irodalmi-közéleti Kalandtúra – Gyimesközéplok, Hargita-megye, Székelyföld

Tavaly először a magyarkanizsai Rákóczi Szövetségnek jutott eszébe Tisza-Járás néven irodalmi és képzőművészeti „kalandtúrát” szervezni a Kárpát-medence minden szögletéből meghívott közírók, művészek részvételével. Akkor májusban, három napon át a legmagyarabb folyó hátán hajókázva és a kanizsai szikes síkságon értekezve tucatnyinál is több vendég ismerkedett meg a déli végeken élők sorsával. A 2016-os mindennapjainkról, a lehetőségeinkről esett szó.

Vitattuk nemzeti sorskérdéseinket.

Idén másodízben – a hasznos hagyomány megteremtésének szándékával – székelyföldi nemzettársaink vállalták a rendezvény folytatását. György Attila, csíkszeredai József Attila-díjas író állt a megmozdulás élére, s az ő jóvoltából ismételten találkozott a Magyarkanizsán már összeismerkedett társaság. Kibővültünk új részvevőkkel, és a helyi székely-magyar szellemi élet jeleseivel. Lélegzetelállítóan gyönyörű környezetben a Gyimesközéplok melletti Boros Skanzen adott otthont a tanácskozásnak. A jelenlévők kényelméről, ellátásáról Szász István építész-vállalkozó és felesége, Mária gondoskodtak.

Esetenként 800-900 km utazva, a pókos mintaként szerteszéjjelről érkezők aztán a gyimesi csángó skanzen közösségi házában megtapasztalhatták, mi fán terem a hagyomány tiszteletéből fakadó igazi székely vendégszeretet.

Borospatakán, április 21-étől 23-áig, a térdig érő hó, és a -6 °C ellenére is otthonos körülmények között, gazdag kínálat mellett ámuldozhattunk a fehér lepel alatt szunnyadó, sűrű fenyvesekkel övezett hegyek szépségén.

Amilyen szívet melengető volt a miliő spirituális kisugárzása, ugyanolyan erős hatással volt ránk az ottaniak szellemi ereje. Ugyanis a háromnapos program minden percét átható közösségi lét, az együtt gondolkodás – még az amúgy festői táj látványától is – sokkal erősebb impulzusokat hagyott bennünk.

Volt miről beszélgetnünk, hisz a közönség előtt zajló vitanap központi kérdésköre sem szólt egyébről, mint a napjainkat átható aktuál- és nemzetpolitikai történésekről.

S hogy kizárólagosság nélkül a vélemények különbözősége tiszteletben lett tartva, azt a meghívottak és a hozzászólók névsora is láttatja.

A teljesség igénye nélkül többek között ott voltak a magyarországi Világgazdaság, a Magyar Idők, a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet írói, publicistái, valamint a horvátországi Eszéki Magyar Újság mellett az Erdélyi Napló, a Székelyföld, és a regionális erdélyi kiadványok képviselői is, míg a vajdasági magyar közírókat szerény személyem képviselte.

A szombat esti közönségtalálkozó igazi fórummá alakult. Mintegy másfél órán át a nemzet megmaradásának mikéntjére kerestük a választ.

Értékes hozzászólások születtek a magyar külpolitika mozgásterének jelenlegi helyzetéről, az Európa Unióhoz való viszonyulásról, a migráns válságról csak úgy, mint a magyar értelmiség szerepköréről és feladatáról.

Kendőzetlen beszélgetés folyt. Udvariaskodás helyett a tényekről vitáztunk. A jövőt illetően például a rögvalóságról szólt Bayer Zsolt: „Európa óriási bajban van. Pontosabban az európai fehér ember van nagyon nagy bajban. Ugyanis valamilyen rejtélyes oknál fogva elvesztettük, megfeledkeztünk a két legfontosabb ösztönünk ápolásáról: az önfenntartásról, meg a fajfenntartásról. Semelyik élőlény nincs meg e két alapvető szükséglet nélkül. (…) Mi vagyunk az egyetlen földrész, az egyetlen rassz, amely dacára az egész világra jellemző népességrobbanásnak, negatív előjelű szaporodási mutatókkal bírunk. Magyarán: nem születik elegendő számú európai, fehér ember. Németországban, a kontinensünk leggazdagabb régiójának vehető Alsó-Szászországban a termékenységi ráta 0,4%. Ami azt jelenti, hogy ott már a nők gyakorlatilag nem, vagy csak alig szülnek. Ahhoz, hogy egy társadalom, egy népcsoport, egy közösség szinten tudja tartani magát ennek a termékenységi rátának minimum 2,2 %-nak kéne lennie. Ehhez kell tudni, hogy Magyarországon hat-hét év alatt, valami iszonyatos erőfeszítések – családi- és más adókedvezmények, juttatások meg sok minden más által – a korábbi, riasztó 1,4% helyett immáron 1,7%-os a népszaporulatot jegyeznek, tehát lassan fölfelé ível a családot vállalók számaránya, de ez még mindig nem elegendő. Legföljebb annyit tesz, hogy lassabban pusztulunk ki.” Lukács Csaba, a Magyar Nemzet rovatvezetője nem kis derültséget kiváltva ehhez annyit fűzött hozzá:
 – Ha más, egyéb anyaországi népcsoportok születési arányszámával nem kalkulálnánk, s pusztán a magyar populációra vetítenénk ki ezeket az adatokat, biztos kevesebb lenne a mért eredmény…

A sokfelől érkezettek különböző módon világítottak meg egy-egy témát. A tanácskozás részvevői abban egyetértettek, hogy szakítani kell a sztereotípiákkal. Az emberiség fejlődése nem szükségszerű.

Már most a változás, egyfajta visszalépés, visszarendeződés folyamatát éljük. „Meg kell tanulnunk visszarégiesedni.” (Bogár László).

A fölgyorsuló világ tempóját ugyanis nemhogy a nemzeti közösségek, de már az egyének sem fogják sokáig elviselni. Készülni kell, résen kell lenni, mert a jövő már nem kopogtat, hanem dörömböl az ajtón. Az írni tudó, gondolkodásra képes magyar szellemi rétegnek kötelessége erőn felül tennie a közösség érdekében. Nem elég csak jót és jól írni. Muszáj ennél többet vállalni. Szervezni, menni, biztatni, utat mutatni – és igen! – mindenek előtt önmagunkra nézve kötelező alázattal tenni a dolgunkat. Csak így maradhat hiteles amit vallunk, amiben hiszünk.

A hasonló tanácskozások végén szokásos záró nyilatkozat ezúttal elmaradt.
Egyrészt:

még semmi nincs lezárva, maradt bőven kérdés, ami a jövőben válaszokat fog szülni.

Másrészt:

már ott, Borospatakán, a történelmi ezeréves magyar határ tövében egyúttal meghívatott minden részvevő a III. Irodalmi-közéleti Kalandtúrára, amely még ebben az évben, ismét Magyarkanizsán, a Tiszán Zentáig hajókázva és Aracsot megtekintve zömmel a járási pusztára lovakkal kikocsikázva a délvidéki közösség sorskérdéseit veszi majd górcső alá. Van miről beszélnünk.           

          

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon