Április 2-án én is

Senkit sem rábeszélni, se lebeszélni nem szeretnék, az állampolgársági kötelezettségének mindenki tegyen eleget lelkiismerete szerint. Itt akár be is fejezhetném, de nyilván nem azért ragadtam tollat, hogy itt tegyek pontot mondanivalóm végére. A szavazás lehetősége, még akkor is, ha nem ellenőrzi senki, nem adóztatják meg, sőt büntetés sem jár annak, aki nem szavaz, de úgy gondolom mindenkinek kötelezettsége.

Ha már demokratikus jogunk, akkor éljünk is vele. Helyeslem Sir Winston Churchill megállapítását, ami szerint a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről-időre megpróbálkozik, de amíg jobbat nem találunk ki, ezzel kell beérnünk.

Amikor betöltöttem a 18. életévemet, szüleim elmondták, hogy a Paskó család mindig ott van az urnáknál, és elsősorban is a nemzet, haza iránti kötelezettségének igyekszik eleget tenni, és ezt tőlem is elvárják.

Nem is emlékszem olyan esetre, hogy én kihagytam volna egy választási lehetőséget is.

Még Ausztriából is hazautaztam tanulmányi éveim alatt.

Szüleimmel megbeszéltük, hogy kire szavazunk, ez nem volt titok. A Vajdasági Magyar Szövetséget támogattuk, szinte mindig. Nem azért mert tökéletesek, nem is, mert párttagok lennénk a családban, hanem mert meggyőződésünk, hogy a legfelkészültebb szakembereket nyújtják és nyújtották az elmúlt évtizedekben, ami a magyarság jövőjének biztosításához elengedhetetlen. Szüleim sose voltak egy pártnak sem a tagjai, kommunista pártba se akartak belépni, pedig többre vihették volna, mondom is nekik sokszor, de szüleim amolyan becsületes, nagyon is lelkiismeretes dolgozó fajta volt mindig, nem politikai helyezkedéstől várták a jobb jövőt.

A mostani választásokra mégis kettős érzésekkel készülünk. Anyám, aki mindig tudta, sőt ő mondta, hogy kire kell szavazni, a napokban vitába szállt velem, mert ő nem érti, hogy miért Vučićra kell szavaznia?  – Fiam, nekünk a Pásztort kell támogatni! Igen anyám, de Pásztor nem indul az elnöki tisztségért, sőt ő is Vučićot támogatja! Anyu elgondolkodott, majd egy kis idő után: No, de miért, én ezt nem értem, Vučić nem is magyar? Édesanyám, Vučić a haladók embere, mi pedig koalícióban vagyunk a haladókkal! Értem már, de nekem akkor is nehezemre esik Vučićra szavazni, inkább szavaznék egy magyar jelöltre. No, de ha így van, legyen így, bízom a VMSZ döntésében. – hangzott anyám bölcs válasza és ez ösztökélt engem is arra, hogy most erről írjak én is néhány sort.

És itt egyezem Churchillel, ennyit a demokráciáról, amikor azok szavazata, akik át sem látják  a helyzetet, ugyanannyit ér, mint azoké, akik az előzményeket, történelmi viszonyokat is mérlegelik, ugyanakkor társadalmi, gazdasági víziókban gondolkodnak, amikor állást foglalnak egy-egy választás alkalmával.

Sokan nem értik, nem fogják fel, hogy miért jó nekünk, magyaroknak, hogy a haladókkal barátkozunk.

Sokan, főleg a „nagy” magyarok szeretnek szájhősködni, látszólag asztalokat borogatni, jó megmondani az aktuálpolitikának, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen.

Főleg attól érzik sokan magukat jól, tökös magyarnak, hogy szidják a többségi nemzet képviselőit.

Én nem vagyok politikus, de bízom a jelenlegi magyar politikusokban. Sok magyar barátomnak magyaráztam, hogy a politika nem rossz dolog. Mi emberek találtuk ki és a társadalmak mind így működnek, akkor miért szidjuk? Nincs ebben semmi rossz. A politika olyan, mint a foci, mindenki véleményt formál róla, elmondja a nagy tuttit, okoskodik, de mégsem ért hozzá. A politikának bizalmat kell szavazni!

Vučićra szavazok, mert bízom a jelenlegi magyar politikában. Mi kisebbségben vagyunk Szerbián. Egy történettel szoktam érzékelni, hogy miért jó nekünk a Vučić. Az elefánt és a kisegér mentek végig egy hídón. Az elefánt súlya alatt beremegett a híd, sőt egy dübörgő hang is hallatszott, ahogy a két állat lépkedtek a hídon. A kisegének fülig szaladt a szája, felnézett az elefántara és büszkén mondta: – Elefánt hallod, hogy dübörgünk? Az elefánt lenézett a kisegérre, bólintott egyet és dübörögtek tovább. Ennyi a mese, de belegondoltunk abban, hogy mi lenne, ha a kisegér kiugrana az elefánt elé, és megpróbálná feltartóztatni? Rálépne és talán észre sem venné, amikor végigtaposott rajta.

Azért szavazok Vučićra, mert nem vagyok politikus és azok a politikusok, akikben bízom, akiknek már korábban is bizalmat szavaztam, ők is így látják jónak. Nem könnyű okosnak lenni egy kisebbségi létben.

Ott, ahol nem egyértelmű a sorsunk és a jövőnk sem biztosított, néha engedni kell, hogy olyanok, akik értenek a munkájukhoz, és valamit már felmutattak az elmúlt évtizedekben, irányítsanak.

Az orvosnak sem mondjuk meg, hogy hogyan gyógyítson.

Ha meg valaki kritizál, azt is látni kell, hogy ő mit tud felmutatni? (M)agyar (M)egosztóktól mi jót vár az ember?

Vagy a szájhősöktől, akik, mint a nagyszájú béka szaladják végig a világot és kiabálnak, míg nem találkoznak a gólyával, akkor meg fülüket farkukat húznák maguk alá, csak hogy akkor meg már késő!

Azok a magukat politikusnak nevezők, akik az ajtókilincsnél és mikrofonnál többet nem értek el a munkájukban, nem biztos, hogy jó tanácsadók. Én meg nem értek sem a politikához sem a focihoz. Egy sör mellett jó erről beszélgetni a haverokkal, de amikor komoly döntéshozatalról van szó, amikor a jövőnkről kell dönteni, hagyjuk a profikat tenni a feladatukat.

Legyünk inkább dübörgő bölcs egerek, mintsem szétlapított szájhős békák.A (M)agyar (M)egosztásról meg nem is szólok csak csendben szomorkodom! Lehet más a véleményünk, szavazzon mindenki belátása szerint. Bárhogy is döntünk, az csak jó lehet. A legrosszabb amit tehetünk, hogy otthon maradunk és a döntést másoknak engedjük át helyettünk. Vasárnap menjünk ki szavazni!

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon