Adventi (s)öröm

Wikipédia

 

Advent van, ünnep és bűnbánat egyben. Egyszer volt, hol nem volt, az advent még szó szerint Krisztus-várást jelentett. Igazi örömöt, mert vágyódtak a hívők „Krisztussal lenni”, és bűnbánatot, mert megértették, csak az igaz bűnbánat vezethet Krisztushoz tiszta lelkiismerettel. Nem úgy, mint most...

 

Most az új egyházi esztendő kezdődött el.

Most is, mint oly sokszor, ha „elgondolkodni vágyom”, az esti órákban leülök, felbontok egy szűretlen búzasört, bekapcsolom a számítógépet, meglepem az internetet a jelenlétemmel, hogy megnézzem, vajon mit tud a világháló arról az időszakról, amit „idegenül” adventus Domini-nak, de mi csak egyszerűen adventnek nevezünk?

(Csak mert van egy ilyen jellegű szórakozásom, hogy egy-egy ünnep alkalmával „rápillantok” a világra, vajon az engem körülvevő „burok” hogyan is teszi maivá és magáévá a tartalmat!)

Az első találatot a kedvenc „nevelőnk”, a wikipédia adja, amit viszont nem olvasok, mert „túl pontosak” a rajta levő adatok... Menjünk tovább. Hopp, egy konkrétabb, ám számomra igencsak meglepő megfogalmazás az egyik magyar „női kávézós lap” adventi oldalán: 

“Hamarosan itt a karácsony, az adventi időszak a legizgalmasabb, legünnepibb része az évnek.”

Azt a mindenit!

Na, itt pattant el egy húr...

Itt nyílt a bicska a zsebben...

Itt kezdi a nyúl vinni  a puskát...

És már nincs is kedvem keresgélni, kutatni a hálón...

A pulzus intenzitásával jelzi: lassan a vérnyomás az egekbe fog szökni.

De inkább hátra dőlök, kortyolok egy mélyet, és elkezdek gondolkodni... Hogy mi van?

Az advent a legizgalmasabb, legünnepibb része az évnek? Olyan kis cuki valami, ami kreativitást, kézművességet, „csomagolástechnikát” és főleg pénzt igényel? Ilyen koszorú és olyan gyertya? Ilyen fogás, meg olyan? Színek kavalkádja díszben és ételben, környezetben és lélekben? Világítótestek versenye és kiállítása? A fény ünnepe? Vagy a fáé? Hát azt a mindenit!

Hirtelen eszembe jut egy rövidke történet, honnan is indultunk:  

„1838-ban egy evangélikus lelkész, Johann Heinrich Wichern megalapította az első gyermekotthont Hamburgban, s naponta istentiszteletet tartott az ott élő kisgyermekeknek. A ház egyik termébe hatalmas csillárt készíttetett fából. Karácsony közeledtével a gyermekek egyre türelmetlenebbek lettek, várták a nagy napot, ezért a lelkész minden istentisztelet alkalmával egy-egy gyertyát gyújtott meg ezen a hatalmas csilláron. A keréken 23 gyertya volt, ami a karácsony előtti napokat jelölte, kifejezve a Megváltó születésének évfordulójára való várakozást. A gyertyák meggyújtásával a gyermekek számolhatták a napok múlását, érezhették a Karácsony közeledtét, hiszen minden nap eggyel több gyertya égett ezen a csilláron. Csak a későbbi években alakult ki a hagyománya a klasszikus, mai értelemben vett adventi koszorúnak, melyen négy gyertya helyezkedik el, jelezve az adventi vasárnapok számát.”

Vajon kinek ismerős ez a kis történelmi túra így advent elején?

Mert ha ennek ismeretében az adventre gondolok, eszembe jut az ünnep teljes neve: adventus Domini! Az Úr eljövetele! Eszembe jut a hamburgi gyermekotthon... És eszembe jut a környezetem adventje, a világ adventje, a világháló adventje.

Aki ezután megfogalmazza, hogy az advent a legizgibb, legtutibb, legünnepibb része az évnek, ott valami igen nagy baj van...

Éppen úgy, mint amikor a migránsok kötelező betelepítése ellen egy nemzet fellépett... Akkor is azért voltak olyanok, akik átvitt értelemben „legizgibb, legtutibb, legünnepibb” pillanatokat akartak tartani az évben, csak azért, hogy legyen „másik oldal” is, vagy mert nem értették, nem tudták, és talán ma sem tudják miről szólt akkor az, mi is annak a valaminek a tartalma, és persze milyen veszélyeket rejt magában...

Épp így tört ránk az advent...

Épp annyira komoly, mint amennyire veszélyes! Komoly, mert tartalma van. Eredete, története van, hagyománya, jellege, eleje, közepe és vége. Elkezdődik, és egyben figyelmeztet, de lágyan meghúzódva lehetőséget suttog a fülembe, egy esélyt. Ugyanakkor beleüvölt a világba: Az Úr jön! Ha tetszik, ha nem!

Veszélyes az advent, mert ha üresen, a tartalmát fel nem ismerve közeledek felé, akkor épp olyan lesz a karácsonyom is, mint az adventem: ünneptelen, tartalom nélküli, felszínes, felületes, egyszóval: emberi!

Csak emberi. Mint amikor névnapot, vagy születésnapot ünneplek... Ajándékokat kapok, jókat eszem-iszom, finomabbnál finomabb süteményeket kínálok fel, majd átmegy rajtam az egész... és se eleje, se vége, se közepe, se színe...

A karácsony Krisztus születésének napja, aki nekem is megszülethet, az én életembe is „beléphet”, de erre készülnöm kell! Nem vásárlással, nem csicsás koszorúkkal, izgi és még izgibb dolgokkal, olyan cukikkal, hanem csak egyszerűen, igaz, tiszta lélekkel...

Kortyolok egy újabbat...  Vasárnapról vasárnapra bontom fel az újabb és újabb lágy búzasört. Nem sietek vele... És közben gondolkodom... Mit is mondott Jézus?

Majd ha visszajön, vajon talál-e hitet a földön? He-he-he...

Csak nehogy egy agyon díszített cuki kis világot találjon, ahol minden van, csak éppen hit nincs... Ahol a karácsony faünneppé „fejlődött”, a húsvét „sonka és torma ünneppé”, ahol a nemzettársak egymás torkát vágják épp, ahol „néhány” éppen evangélikus politikus majd eldönti, ki hova „költözzön”, ahol ha egy politikai vezető nemzetének a legjobbat reméli és cselekszi, azt meghurcolják, ahol egy kis közösség 500 éves (az fél évezred!) jubileumot próbál szervezni, de nem segíti senki, ahol a lelkiismeret már luxus...

De nem ez számít... Sokkal inkább az, hogy legyen mit venni, és főleg miből. Hogy legyen ünnep, mert az kell, de nem érdekel miről szól. Hogy megvalósítsam magam, hogy jogaim legyenek, és ne kötelességeim. Hogy egyenjogúság legyen, felturbózott feminizmus, egyneműek házassága és gyermekvállalási lehetősége; legyen megosztottság, mert  akkor egymást tiporjuk és nem tudunk döntő többséget alkotni, akik céljainkat és jogainkat meg is tudnánk valósítani... Csak pénz legyen...

 

Valahogy így van ez az advent az én kis gondolatvilágomban... Valahogy így, ha nem is egészen, de mégis...

Milyen jó volna ha néha meg is tudnánk állni... Egy kicsit leülni, felbontani egy jó pofa búzasört, vagy egy flaska bort, hátra dőlni és csak úgy lenni egy kicsit... kortyolgatni és lenni és gondolkodni...

Én ezt teszem. Hátra dőlve befejezem az aktuális búzasör elfogyasztását... és gondolkodom tovább... Vajon lesz-e még igazi adventi (s)öröm?

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon