Advent három a’la ctrl+c, ctrl+v

„Ebben az időszakban a vallásos emberek hajnali misékre járnak, kerülik a mulatozást, hangos rendezvényeket, lélekben és testben is felkészülnek a karácsonyra.”

A vallásos emberek... És a többi ember? Azok mit csinálnak? Kik ők?

Nézzük már meg, akkor hogy is van ez az egész? Van a vallásos ember, meg van a többi...

Már megint jön egy „azt a mindenit” felkiáltás! Mi az hogy vallásos ember?

 

„A mi Urunkat, Jézus Krisztust nem a hitetlenek juttatták keresztfára, hanem a vallásos emberek. Olyan emberek, akik istentiszteletre jártak, sőt a törvényeket a legapróbb részletekig be kívánták tartani, de akiknek a szíve mégis nagyon messze volt az élő Isten szívétől.

Csupán színlelték, hogy szeretik az Urat, de valójában az embereknek akartak tetszeni. Fontosabbnak tartották a begyakorolt magatartásformákat, a szertartások és hagyományok aprólékos betartását, mint az igének való engedelmességet.

Nem engedtek Isten Lelkének, mert akkor meg kellett volna alázniuk magukat, így inkább gyilkos indulatokra gerjedtek az Úr Jézus iránt, aki leleplezte őket. „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól” – mondta (Lk 12,1b), és ezzel mindörökre kijelentette, hogy a vallásos máz sem képes elfedni a szív romlottságát.”

 

„Milyen is a vallásos ember a mai értelemben?

Legelőször is az jellemzi, hogy óriási az egója, amely saját önigazultságából emelt trónján ül. Jaj, de szereti, ha dicsérik őt, ha véleményét kérik, és kegyeit keresik az emberek! És jaj, de meg tud sértődni, ha mellőzik, ha hanyagolják, ha nem veszi már körül régi „udvartartása”!

A gyülekezetben ők azok, akik csak akkor vesznek részt a különféle szolgálatokban, munkálatokban, hogyha erre személyesen biztatják, felkérik őket, és jutalmul a főhelyet biztosítják számukra.

A vallásos ember nem viseli el, ha intik, megfeddik.

Szívesen megy a templomba, mert ezzel tekintélyét növelheti, és mert ez is szokásgyakorlatának része, de az irritálja, ha a prédikáción keresztül tükröt tart eléje Isten igéje. Talán gyönyörű szavakkal imádkozik, és igéket citál fejből. De mást tesz, mint amit vall. Nagyokat bólogat, amikor társaságában a világ általános erkölcsi állapotát súlyosnak ítéli meg valaki, sőt örömmel tetszeleg az ítélőbíró szerepében, ha mások bűnei vannak terítéken. De önmagát képtelen megalázni az Úr előtt. Mélyen hallgat személyes kudarcairól. Mindenkiben hibát keres. Mivel embereket követ és tisztel, folyton csalódik. Sohasem felel meg számára a mindenkori lelkész. Ugyanakkor előszeretettel hódol a rangos és vagyonos személyeknek. Mindene a pozíció és a pénz! Jól ismeri a kiskapukat. Nem bánja, ha egy kicsit tisztességtelen az, amit tervez. Mert az olcsó kegyelmet vallja, és két úrnak szolgál. Életének mottója így hangzik: „Istenke legfeljebb egy kicsit félrenéz, aztán meg úgyis megbocsátja!”

Kénytelen voltam „mea maxima culpa” alapon - néhány gondolatot leszámítva - „kopi-pésztelni” az Evangélikus Élet folyóirat 2006-os számából azért, hogy megértsük és egyben magunkra ismerjünk „vallásos ember” kategóriában.

Kénytelen voltam, mert így teljesen új megvilágításba került az idézet:  „Ebben az időszakban a vallásos emberek hajnali misékre járnak, kerülik a mulatozást, hangos rendezvényeket, lélekben és testben is felkészülnek a karácsonyra.”

Advent három... Ez már az advent dereka.

Tisztázzuk: nem jó csupán „vallásos” emberként megélni mindennapjainkat, mert ebben nincs egy „grammnyi” hit sem! Hit nélkül élni pedig azt jelenti, hogy lehetek én vallásos a magam módján, lehetek az egó szerinti „nagyon jó ember”, mit sem ér az ünneppel és Istennel való viszonyommal kapcsolatban.

  • Milyen meglepő, amikor kiderül, tévedtünk.
  • Milyen meglepő, amikor rádöbbenünk, tévedésben élünk.
  • A környezetünk bedobozol, kategorizál, és megbélyegez azzal, hogy mint vallásos emberek templomba járunk, lélekben és testben készülünk fel a karácsonyra... De hát ez önmagában is ellentétes! A vallásos ember nem készül lélekben és testben semmire sem, mert számára a külsőségek százszor fontosabbak, mint a belső értékek.
  • És a gond abban van, hogy mi magunk döntjük el, hogy milyen „csoportba” tartozunk.

Mi magunk határozzuk meg, hogy az advent számunkra bűnbánat és felkészülés, várakozás és elcsendesedés, vagy díszítés és vásárlás, ajándékbeszerzés és lakmározás-e? Hogy van-e hitünk, vagy vallásosak vagyunk? Mi magunk döntjük el, ki szimpatikus nekünk és ki nem, hogy kivel vagyunk hajlandók beszélni és kivel nem, hogy kit engedünk az „auránkba” és kit nem.

  • Mi határozunk arról, kinek jó a frizurája és kinek az öltözéke.
  • Mi mondjuk meg, ki vallásos és ki nem.
  • És ezekre kiválóan megtanít az internet, amikor „megmondja”, mi hogy volt, hogy van és mi hogy legyen.
  • És mi elhisszük egy az egyben.
  • Mert ha azt írja a háló, hogy „ilyenkor adventben a vallásos emberek templomba járnak...”, gondolkodás nélkül magunkra értelmezzük kimondva: „hát én templomba járó vagyok, akkor biztos vallásos is”.
  • Jól cselekszem.

Nem szeretem, amikor elveszünk, mintha mindig csak köd lenne...

Jöjjön a nagy javítás, a rendrakás, a tiszta víznek pohárba való öntése: nem vagyok és nem is akarok vallásos ember lenni! Én hívő ember vagyok, akit a hite tart meg! Hívő ember vagyok nem csak az adventben, hanem egész évben! Sőt, ha Isten megadja, jövőre is az leszek! És nem magamtól vagyok hívő. Isten adta nekem ezt ajándékba, ingyen kegyelméből! Én hiszem ezt!

„Érdemes megengednünk, hogy Isten Szentlelke megvizsgáljon bennünket: vallásos vagyok vagy hívő? Még ma, amíg van bocsánat!”

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon