Polgár Judit az ENSZ UNWomen esélyegyenlőségi nagykövete lesz 2030-ig

A továbbiakban nem vállalja a férfi válogatott szövetségi kapitányi tisztségét

szöcse

Nem folytatja szövetségi kapitányi tevékenységét a magyar férfiválogatott élén Polgár Judit.

Minden idők legsikeresebb női sakkozója a közösségi oldalán jelentette be, hogy vállalta az ENSZ főtitkárának felkérését és a UNWomen esélyegyenlőségi nagyköveteként segíti a program céljainak megvalósulását, emiatt nem tud teljes erőbedobással a szövetségi kapitányi feladatára összpontosítani.

Jelezte, hogy a megbízatása 2030-ig tart, és az új feladatkör sok külföldi jelenlétet, rengeteg energiaráfordítást igényel.

 

Mivel 2017-ben előreláthatólag hónapokat lesz Magyarországtól távol, nem tudja folytatni munkáját a sakkválogatott élén.
 

„Úgy döntöttem, a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitányi pozícióját átengedem egy olyan jelöltnek, akiről azt gondolom, minden tekintetben előre tudja lendíteni a válogatott szakmai munkájátˮ – fogalmazott, hozzátéve, hogy az új kapitány személyére vonatkozóan javaslatot tett a szövetségnek, nevet ugyanakkor nem említett.
 

„Talán közismert, hogy bármilyen vállalt feladatot csak teljes erőbedobással, kompromisszumok nélkül tudok végezni.

Úgy érzem, hogy az elkövetkező időszakban nem marad annyi időm és energiám a sakkválogatottra, mint amennyit magammal szemben elvárnékˮ – indokolta még a döntését.
 

A 40 éves Polgár Juditot - aki játékosként kétszer, 1988-ban és 1990-ben sakkolimpiát nyert a női válogatottal, 2002-ben és 2014-ben pedig tagja volt az ezüstérmes férfi nemzeti együttesnek – 2015 júniusában nevezték ki szövetségi kapitánynak. Irányításával a férfiválogatott 2015 novemberében bronzérmes lett a reykjavíki Európa-bajnokságon.

 

(Forrás: Magyar Szó, MTI)

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon