Észrevétlenné tenni a határokat

Puskás Károly

Üzletember-találkozó volt tegnap Magyarkanizsán

Szerbiai, magyarországi és romániai cégek, üzleti egyesületek voltak a résztvevői a tegnapi, Magyarkanizsán szervezett üzletember-találkozónak. Dr. Bimbó Mihály polgármester köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a valós igények és elvárások kielégítése, valamint a határon átnyúló kapcsolatteremtés segítése a legfőbb célja a rendezvénynek. Az önkormányzat szervezésében 2014 decembere óta ez a negyedik ilyen találkozó.

Fejsztámer Róbert, a magyarkanizsai gazdasági, pénzügyi és fejlesztési osztály vezetője elmondta, hogy az önkormányzat mindig is fontosnak tartotta, hogy közvetett módon is segítse a vállalkozókat, ennek szellemében szervezték meg ezt az összejövetelt is, ahol szerb, magyar és román üzletemberek találkozhatnak és lehetőségük nyílik a kapcsolatteremtésre.

– Az önkormányzat tehát ma csak közvetítő szerepben vesz részt. Fontos, hogy a helyi vállalkozóinknak lehetőségük legyen arra, hogy külföldre szállítsák a termékeiket, ezáltal növelve a kapacitásukat. Természetesen emellett közvetlen támogatásaink is vannak, az idei évben 6 millió dináros keretösszegre pályázhatnak a vállalkozók – mondta Fejsztámer. – Hatvan vállalkozó jelezte, hogy részt tud venni ezen az összejövetelen, ebből körülbelül harmincan a környező régiókból jöttek, a többiek vegyesen Romániából, Magyarországról és Szerbia más térségeiből érkeztek.

Varga Imre, a Magyar–Szerb Üzleti Tanács főtitkára a magyar–szerb gazdasági együttműködés lehetőségeiről tartott előadást az egybegyűlteknek.

– A Magyar–Szerb Üzleti Tanács a Szerbiában beruházott legnagyobb cégeket tömöríti – mondta Varga Imre. – Az előadásom célja az volt, hogy vállalati szempontból, alulnézetből mutassam be, hogy néz ki ez a kétoldalú együttműködés, amelyben mi nagyon nagy perspektívákat látunk. Üzleti tanácsunk szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a két ország, két nép között egy nagyon stabil, hosszú távú együttműködés legyen, amely szinte észrevétlenné tenné a határokat.

– Kifejezetten nagy az érdeklődés Magyarország irányából a szerb piac felé, egyre többet tudnak erről a piacról, az objektív lehetőségekről és azokról az ösztönző intézkedésekről, amelyeket a szerb és a vajdasági kormány életbe léptetett. Mindemellett sajnos attól, hogy javuló a tendencia, az átlag magyar vállalkozások még mindig nagyon keveset tudnak erről az országról, és még mindig van valami, ami visszatartja őket az itteni vállalkozástól. Ezen próbálunk segíteni, a negatív vélekedéseket igyekszünk eloszlatni – tette hozzá a főtitkár.

– A célunk az volt, hogy átadjuk ezen a konferencián azt a tapasztalatot, amit egyesületünk megalakulása óta összegyűjtött – mondta Szabó István, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület alelnöke. – Egyesületünk egy olyan közösség, amely összetartó, előremutató, és nagymértékben segíti a magyar tőke megjelenését a román piacon, illetve fordítva. Mi azt tudjuk megmondani a befektetni vágyóknak, hogy ezt hogy kell csinálni a gyakorlatban. Erdélyi–vajdasági kapcsolatok kialakításának lehetősége is felvetődött, jó esélyt látok ennek az együttműködésnek a létrejöttére is.

Elsősorban egyelőre csak a lehetőségeket keressük, nem volt még közvetlen kapcsolatfelvételünk, a beszélgetések során viszont felmerült például a fűszerüzem exportja Romániába, illetve rengeteg más opció is szóba jöhet a továbbiakban.

Forrás: Magyar Szó, M.J.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon