1-HÉT

FRANCIAORSZÁGGolyóálló üvegfalat építenek az Eiffel-torony köré

Megkezdődött az Eiffel-torony biztonságának megerősítését szolgáló golyóálló üvegfal építése a leglátogatottabb francia turistalátványosság körül. A kordonokat váltja majd fel a három és fél méter magas golyóálló üvegfal, amelynek célja, hogy megakadályozza a gépkocsik behajtását és a gyanús személyek bejutását a körülvett területre. A jövő májusra elkészülő fal mintegy 30 millió eurós költsége része annak a 300 millió eurós csomagnak, amelyet 15 év alatt kíván elkölteni a városháza az Eiffel-torony renoválására és modernizálására.

EURÓPAI UNIÓLagarde válthatja Junckert az Európai Bizottság élén

(MTI)

A Nemzetközi Valutaalap vezetője, Christine Lagarde követheti Jean-Claude Junckert 2019-ben a brüsszeli Európai Bizottság elnöki tisztségében a Welt am Sonntag című német lap szerint. Miután Jean-Claude Juncker bejelentette, hogy a 2014-2019-es ciklus után nem vállalja tovább az Európai Bizottság vezetését, az EU jobbközép pártjait összefogó Európai Néppárt több vezetője Christine Lagarde-nak szánja a pozíciót. Az IMF-et 2011 óta vezető politikus „karizmatikus, tapasztalt és jól tudja érvényesíteni akaratát, így nagyon jó választás lenne” - mondják az Európai Néppárt felső köreiben.

NÉMETORSZÁGKínos eset - betörtek a berlini rendőrség központjába

(Pixabay)

Betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe, a német főváros rendőrségén kínosnak találták az esetet és megpróbálták eltitkolni. A betörők az épület udvarán keresztül a berlini rendőrség történetét bemutató múzeumba hatoltak be egy ablakon keresztül, amelynek rácsát elfűrészelték. Az ismeretlen elkövetők több vitrint felnyitottak, egyebek között a náci rezsim politikai rendőrségénél, a Gestapónál használt igazolványokat vittek magukkal - mondta egy szóvivő a Rundfunk Berlin Brandenburg regionális közszolgálati médiatársaságnak, megerősítve a Die Welt értesülését. A Die Welt című lap szerint az esetről nem figyelmetlenségből nem adtak ki közleményt, hanem azért, mert az illetékesek túl kínosnak érezték.

VILÁGTöbb mint 40 millió ember él rabszolgaságban

(Pixabay)

Az ENSZ két szakosodott szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és a Nemzetközi Migrációs Szervezet, illetve a Walk Free Foundation ausztrál emberi jogi csoport közzétett közös jelentése szerint a modernkori rabszolgaságnak és a kényszerházasságoknak tavaly 40,3 millió áldozata volt világszerte, ami csupán szerény becslésnek tekinthető. Közülük csaknem 24,9 millió embert dolgoztattak rabszolga módjára gyárakban, építkezéseken, farmokon és halászhajókon, háztartási alkalmazottként vagy szexrabszolgaként, és 15,4 millió ember élt házasságban akaratán kívül. A rabszolgák háromnegyede nő vagy lány, negyede pedig gyerek. A modernkori rabszolgaság leginkább Afrikában elterjedt, utána Ázsia és a csendes-óceáni térség következik.

JAMAIKAElhunyt a világ legidősebb embere

117 éves korában elhunyt Violet Moss-Brown, a világ legidősebb embere - közölte a Guinness Rekordok Könyve. A jamaikai asszony 1900. március 10-én született, 67 évvel azelőtt, hogy megalapították az országot. 2017. július 27-én 117 évesen és 139 naposan lett a világ legidősebb embere, az erről szóló bizonyítványát 2017. szeptember 3-án nyújtotta át neki Carlos Martinez, a Guinness Világrekordok latin-amerikai igazgatója. Violet egy korábbi interjújában arról beszélt, számára a hosszú életnek nincs titka, a disznóhúson, a csirkehúson és a rumon kívül mindent elfogyasztott.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon